Épületséta Kertészre hangolva

Egyetlen irodalmi Nobel-díjas magyar írónk 94. születésnapjáról tematikus nappal emlékezett meg a Kertész Imre Intézet. A rendhagyó irodalomóra és a szerző nemrég megjelent műhelynaplójának bemutatása mellett útjára indult az intézet új, művészettörténeti programsorozata, a Kertész-tematikájú épületséta.

KultúraSzijjártó Gabriella2023. 11. 21. kedd2023. 11. 21.

Fotó: Németh András Péter

Fotó: Németh András Péter

Kertész Imre Intézetnek otthont adó épület Eisele Vilmos kazángyáros és családja villájaként épült meg 1910-ben, Hoepfner Guidó és Györgyi Géza tervei alapján. A Benczúr utca 46. szám alatti palota kívülről (az akkori korízlésnek megfelelően) szecessziós elemeket visel magán, míg belül erősen historizáló stílusú. A nagypolgári otthont 1948-ban államosították, és egészen az ezredfordulóig szociális otthonként működött.

A rendkívül rossz állapotban lévő épületet 2017-ben vásárolta meg a fővárostól a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, majd Schmidt Mária főigazgató elképzelése nyomán, Szalay Tihamér építész tervei alapján felújíttatta. 2020 óta szolgál a Kertész Imre Intézet székházául, kultúrtér, találkozóhely és szakmai műhely egyben. Az intézet a 2002-ben a Sorstalanság című regényéért első magyar íróként, irodalmi Nobel-díjjal elismert Kertész Imre munkái mellett Arthur Koestler, Petri György, Pilinszky János, Giorgio Pressburger (Pressburger György) hagyatékának részeit, valamint Szi­veri János teljes örökségét is kezeli.

A Kertész-emlékszoba. Fotó: Németh András Péter

A tematikus Kertész-nap programjai közt újdonságnak számított az  épületséta Szabó Tamás, az intézet programigazgatója vezetésével, valamint Bencsik Krisztina és Soltész Márton irodalomtörténész közreműködésével. A fényképek alapján hitelesen rekonstruált Kertész-emlékszobának köszönhetően megelevenedett a szerző egykori Török utcai bérlakásának egyik szobája: egykori fotelján, televízióján, szemüvegén kívül a könyvespolcán lévő kötetek közt – Márai, Arthur Koestler, Dosztojevszkij és Freud művei mellett – meglepő módon még a nemzetiszocialista Német Birodalom főépítészének, Albert Speernek egy kötetét is felfedezhetjük.
Az eklektikus stílusú, egyebek közt neogótikus katedrálisokat, korinthoszi oszlopokat idéző elemekkel és Zsolnay-mázas motettákkal díszített egykori szalon ma koncertek hely­színéül szolgál a híres Bogányi-zon­gorával. A télikertben figyelemre méltók a metszett színes ólomüvegek, a káprázatos falikút és a mozaikos padló. Érdemes regisztrálni és irodalmi-történelmi sétát tenni az eklektikus palotában.

Fotó: Németh András Péter

Mit rejt a műhelynapló?

Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958–1963 – ezzel a címmel jelent meg Kertész Imre műhelynaplója, értelmező-magyarázó jegyzetekkel és tanulmányigényű utószóval kiegészítve, az alapítvány kiadásában. A műhelyfeljegyzéseket a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezette az író. Az eddig sosem publikált novella-, kisregény- és színműterveket egyaránt tartalmazó kötetben nyomon követhető az alkotófolyamat, amelyben Kertész Imre irodalmi formába önti a haláltáborokban átélt élményeit: 1944 nyarán koncentrációs táborba deportálták, megjárta Buchenwaldot és Auschwitzot, 16 évesen szabadult, a Sorstalanságot jóval később, 1960-tól tizenhárom éven keresztül írta. Az új kötetben szereplő naplófeljegyzéseiben beszámol aktuális olvasmányélményeiről és az alkotás közbeni lelkiállapotáról is.

A könyvbemutatón Ács Margit Kossuth-díjas író, műkritikus úgy fogalmazott, hogy Kertész Imre a Sorstalanságot tudatos elvek alapján alkotta meg, és szerzőként központba állította az alkalmazkodást. Az ember a túlélés érdekében a következő pillanathoz alkalmazkodik, a következő feladatra koncentrál. Ez az a pont, ahol a Sorstalanság általánosabb tanulsággal szolgál, mint egy lágerregény: ez nemcsak a koncentrációs táborokra igaz, hanem minden totalitarizmusra.

Soltész Márton, az intézet irodalomtörténésze, a kötet szerkesztője és Radics Péter, a PIM Digitális Irodalmi Akadémia vezetője arra is kitért, hogy a naplót olvasva világossá válik: Kertész Imre a saját életéből merített traumát már az eseményektől eltávolodva, elidegenedve, egy felépített történetet alkotva írta meg. Számára ebben az alkotófolyamatban valószínűleg nem az lehetett a legnehezebb, hogy újra kellett élnie a lágert és a haldoklást, hanem az, hogy mindehhez megtalálja a megfelelő közvetítő nyelvet, amivel kapcsolatban a napló tanúsága szerint kőkemény objektivitás és hűvös irónia volt az ideálja.

 

 

Ezek is érdekelhetnek