Babacipővel kezdődött a mohorai kultúrmisszió

A bőrész-iparművész Balla István személyesen ismerte Tolnay Klárit. Zárkózott emberként emlékszik vissza rá, aki mégis a bizalmába fogadta. Sok személyes tárgyát – édesanyja keresztlevelét az 1800-as évekből, az elefántcsont legyezőt, nemesi oklevelüket, nagyszülei ezüst étkészletét – neki ajándékozta. A Társasjáték New Yorkban című színdarab utolsó jelenetében viselt kosztümje vagy a mamusza, amiben elhagyta a színpadot a Madách Kamarában, mind a kiállítás része. Az emlékház alapítója nem is gondolta, hogy ilyen nagyszerű dolog kerekedik abból, amikor az egyik előadása után bekopogott a színésznő öltözőjébe, és megkérte, hogy nyissa meg a kö­­vetkező kiállítását. 

A hátsó épület előszobájának faláról a bőrész finom kezeinek munkái tekintenek vissza ránk. Az Egy csók és más semmi nevű alkotása vagy az Erdő szelleme címet viselő mind egy-egy szelet a több mint négy évtizedes pályafutásáról. Az érettségit követően az Iparművészeti Vállalatnál gyakornokként nyert betekintést a szakmába. Majd hosszú tanulmányútra indult: például Mexikóban hagyományos festészeti technikákkal foglalkozott, Romániában az ortodox ikonfestészettel ismerkedett meg, Makrisz Agamemnon szobrászművésztől elleste a fémszobrászat fortélyait. 

A szakma több szegmenséből merített, szerteágazó tudását egyesítve, egyedi technikával, maga készítette eszközöket használva bőrszobrokat alkotott. Munkáit több mint százötven önálló hazai, külföldi kiállítás alkalmával mutatta be. Törökszentmiklóson, Tiszapüspöki mellett, Mohorán nyári alkotótáborok keretében oktatta a bőrművességet. Kimagasló iparművészeti és pedagógiai munkásságáért 2002-ben MSZOSZ-díjat kapott. 

– Ma inkább szervezni szeretek, a háttérből irányítani a dolgokat. Régebben évente négy-öt tárlatom nyílt. Szerény embernek tartom magam, de abban az egyben sosem voltam az, hogy a legnagyobbak nyissák meg a kiállításaimat – ezzel a mondattal elkalauzol minket a bentebb lévő helyiségbe, ahol a Nemzetközi Cipőpanteonnak keresztelt, csaknem harmincéves gyűjtemény lenyűgöző darabjai tárulnak elénk. Számuk úgy gyarapodott, hogy neves személyektől, akikkel kapcsolatba került, kért egy cipőt emlékbe, azzal a jelmondattal, hogy „őrizzük meg lábunk nyomát az utókornak”. 

Minden összegyűjtött lábbelihez tartozik egy személyes történet. Törőcsik Mari az itt kiállított darabot viselte lábán a Cannes-i Filmfesztiválon. Látjuk Zente Ferenc A Tenkes kapitánya televíziós sorozatban hordott lábbelijét, valamint Simándy József Bánk bán-csizmáját. Gobbi Hilda, Bajor Gizi, Koncz Gábor, Ódry Árpád személyes viselete szintén itt díszeleg, ahogyan Papp László cipője is helyet kapott. 

Ennek a gyűjteménynek, illetve az egész emlékháznak az alapját egy rézszegekkel kirakott, csontgombos, selyemmasnis, szattyánbőr cipőcske adta. A színházrajongó művész, miután Tolnay Klári megnyitotta a kiállítását, megkérte a színésznőt, ajándékozzon egy személyes tárgyat neki emlékül, és ezt nyomta a kezébe. „Túl könnyen megvált a tárgyaktól” – emlékszik vissza vendéglátónk, aki akkor a fejébe vette, hogy ezeken keresztül összerendezi a színésznő munkásságát, és a közelgő 80. születésnapja alkalmából egy életmű-kiállítással köszönti őt. 

Több évig tartó, nagy volumenű kutatómunkába kezdett. Családi tulajdonból, a Madách és a Nemzeti Színház jelmez- és díszlettárából, archívumából kerültek elő fotók, jelmezek, ereklyék, színház- és filmtörténeti relikviák. A tárlatot 1994-ben a Várszínház galériájában mutatták be, az azt követő években körbeutazta az országot. Végül a kiállítás Mohorán, Tolnay Klári gyermekkora színhelyén, egykori családi kúriájától nem messze talált otthonra – ezt a színésznő már nem élhette meg. 

– Amikor eladóvá vált a falu legszebb háza, megvettük, hogy méltó helyül szolgáljon a gyűjteménynek. Az egyik belső fal lebontásával mód nyílt a tárlat bemutatása mellett zsebszínház működtetésére. Rendszeresen tartunk kiállításokat, koncerteket, kamara-előadásokat a tornácos házban, illetve az udvar hátsó épületében, a Pásztor Erzsiről, visszatérő vendégünkről elnevezett szabadtéri színpadon. Itt köszöntöttük nemrégen a Halhatatlanok Társulatának legújabb tagjait, és itt rendezzük meg minden évben a Nemzetközi Muzsikustábor záró koncertjét – ragad ki az emlékház nyüzsgő életéből néhány sokatmondó részletet. 

A múzeum működésének biztosításáért 2000-ben létrehozta a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesületet. Küzdelmes időszak áll a hátuk mögött, s javarészt elszántságuknak köszönhető, hogy a ház ily lenyűgöző formában fennmaradt. Kivételes értékteremtő, kultúra-továbbörökítő munkájuk méltán megérdemli a figyelmet. Balla István igyekezetét Mohora község díszpolgára címmel, tavaly Nógrád Vármegyéért Díjjal ismerték el. Az általa alapított egyesület Szontágh Pál-díjat kapott, az emlékház pedig, amelyet azóta a Magyar Művészeti Akadémia felkarolt, magán viselheti a Nógrádikum címet. A legnagyobb dicséret mégis a hétköznapokból ered, amikor egy-egy rendezvény alkalmával megtelik látogatókkal és élettel a ház. 

A Tolnay Klári-gyűjtemény máig gyarapodik újabb relikviákkal. Ez javarészt Balla István fia, Bence Magyar Művészeti Akadémia-ösztöndíjat kapott kutatásának köszönhető, aki a múzeum művészeti vezetője. Míg feleségét, Tündét a „ház lelkeként” emlegeti a bőrész, aki így fogalmaz a közös küldetésükkel kapcsolatban: – Ígéretet tettem Tolnay Klárinak, hogy szívvel-lélekkel vigyázunk erre a gyűjteményre. Szerencsére nem vagyok egyedül, a családom és sok jó ember mellettünk áll, hogy ezt a gazdag hagyatékot méltó módon megőrizzük.