In memoriam Kőszegi Imre

A házunkba költözött egy bitang jó fej, 
Szédületes jampi – ismerjük el! 
Egy cukrászdában melózik délelőtt, 
Ördögien forgatja a habverőt. 
Minden este felszed egy bomba nőt, 
És leviszi a közeli bárba őt, 
Odaül a dobhoz és már szól a jazz, 
Tuti, hogy a srácból világsztár lesz. 
Talán nem szentségtörés, ha a most elhunyt Fenyő Miklós és a Hungária számából idézek egy másik zenész halála alkalmából. Mert szintén a napokban hagyott itt minket Kőszegi Imre, „a” magyar jazzdobos, akiről akár mintázhatták is volna e fenti dalt. 

Liszt Ferenc-díjas zenész és zeneszerző volt, aki 2024. december 6-án ünnepelte 80. születésnapját. Tavaly májusban megkapta a Babos jazzelőadói díjat. 

Néhány éve Kapolcson, a Völgy Fesztiválon, Harcsa Veronika jazzudvara koncertjén a fűben heverve hallgattuk a nagy öreg (sajnos azóta már szintén elhunyt), Szakcsi Lakatos Béla koncertjét, és természetes volt, hogy régi zenészcimborája, Kőszegi Imre dobolt neki. Akkor merengtem el azon, hogy „megboldogult úr­fi­koromban” a jazz-zenészek még az ifjúsági parkokban is simán felléptek, nem (csak) rétegzenének számított. Kőszegi Imre pedig az összes magyar sztárral játszott: Pege Aladár, Gonda János, Szabados György, Babos Gyula – napestig sorolhatnám. 

De a nagy barát Szakcsi volt, akivel csoda muzsikát komponáltak és játszottak. Néha összevesztek, de a humor mindig átsegítette őket a konfliktusokon, és ismét összeálltak egy jó kis zenélésre. 
Sokszor és szívesen mesélte el, hogy már kisgyerek korától kezdve a dobolás szerelmese volt. Édesanyja bánatára a főzőedényeken is gyakorolt, és amikor úttörő lett, „kijárta” magának az őrs dobosa tisztségét, és egy igazi pörgődob birtokosa lett, onnantól azt püfölte. Az általános iskolában Szörényi Leventével és Malek Miklóssal járt, persze, hogy a zene központi téma volt köztük. 

Később az iskolái után gyakran járt ki Nyugatra, illetve Lengyelországba zenélni, többek között a másik baráttal, Pegével. Kőszegi nem aranyláncot vagy autót, hanem dobot hozott haza. Egyik alkalommal egy Ludwiggal érkezett, amilyen még nem volt akkor Magyarországon. Laux Józsefet, aki az Omegában dobolt, elöntötte a sárga irigység, és kérlelte, hogy adja el neki. Aki az Omega Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című nagylemezét őrzi, abban az egyik képen Laux egy dobbal látható, az a Ludwig az övé volt – mesélte egy interjúban. 

Hosszú pályafutása során nemcsak dobolt és zenét szerzett, hanem tanított is: 1993-tól, a nagy előd, Kovács Gyula halála után Gonda János őt hívta oktatni a Zeneakadémia jazztanszakára. 

Amikor arról kérdezte valaki, mit ad át a fiataloknak, mindig azt mondta: „Az a dobos dolga, hogy a többiekre figyeljen, mert abban a pillanatban, mikor leül a dobok mögé, és nem egyedül, akkor más, mint amikor gyakorol." Ettől lett ő igazi muzsikus, akinek nemcsak a zenei teljesítményére, hanem színes, karizmatikus egyéniségére is emlékezni fogunk.