A Balaton koronája

Pontos adatokkal még nem szolgálhatok – hárítja el szerény mosollyal értesülésemet Cserép László, az idegenforgalmi osztály vezetője a város önkormányzatán. – Az viszont valószínű, hogy idén többen keresték fel a várost, mint a korábbi években, ám kevesebbet költöttek.

Minden más bizonytalan – és az is marad, teszi még hozzá a tisztviselő. A vállalkozó mindig panaszkodik, a valóságot pedig – pontosan hány vendégéjszakát töltöttek is el a turisták a városban? – a be nem jelentett szobakiadások miatt úgysem fogjuk soha megtudni.

Számadatokat tehát nem sikerül kisajtolnom Cserép Lászlóból, abban viszont megegyezünk, hogy mégiscsak tudnak valamit, amit a legtöbb Balaton-parti város nem.
– Nekünk nem kell kitalálni magunkat, csak meg kell őrizni azt, amink van.
– És mijük van? – kérdezek rá.
– Hagyományaink. Ezt igyekszünk megtölteni élettel.

S hogy ez így igaz, arról meggyőződhetek magam is, elég csak a város reformkori magjában sétálnom. Előbb azonban térjünk be a szívkórházba. Gyanítom ugyanis, hogy ha azt mondom, Balatonfüred, az olvasók jó részének ez az intézmény jut eszébe. Veress Gábor főigazgató szívesen magyaráz az újabbnál újabb gyógyítási eljárásaikról, eredményeikről, amit én türelemmel végig is hallgatok – azt viszont nem állítom, hogy valamennyi szakkifejezését értem is –, aztán előjövök a farbával:
– S mindebből mi a haszna a városnak? Úgy értem, forintban.
– Évente nyolcezer beteg fordul meg nálunk – jegyzetelem a válaszát. – Amint az állapotuk megengedi, azonnal mozgásra, sétára biztatjuk őket, ők pedig kimennek a városba, s ha már kimentek, fogyasztanak is. Nem beszélve a látogató­ikról.

A kórház ebből mindenesetre nem sokat láthat, az épületre ugyanis ráférne egy alapos felújítás. Nem akarok hinni a szememnek, de amíg a főigazgatóra vártam, láttam, hogy a titkárságáról nyíló egyik helyiségben a vakolat is omladozik. Na, de ezt ne a városon kérjük számon, elvégre a bejárata fölött ott díszeleg a felirat: Állami Szívkórház.
– A kórház igazi jelentősége azonban a múltjából ered – folytatja a professzor. – Füred ugyanis a mainál sokkal jelentéktelenebb település volna nélkülünk.

Merész kijelentés, de megmagyarázza. A reformkorban ugyanis az ismert nagyságok – Wesselényi, Deák, Kossuth – előszeretettel időztek Füreden. Hogyne, hiszen a savanyúvizes forrásainak vizét – amin később szanatórium, a mai kórház elődje alapult – szívesen fogyasztották. S ha már itt jártak, vitorláztak a Balatonon, esténként kaszinóztak, s közben meghányták az ország dolgait. Jó példa erre Jókai esete, aki a kiegyezést követően éppen a fürdőorvos sógora javaslatára építtetett villát magának.

És akkor most járjunk végre egyet a városban. A sétány felújítva, a parkok rendben, a villák ragyognak.
– De honnan van pénze a városnak?
A kérdést már Rádóczy Andreának, a város Turisztikai Egyesülete elnökének teszem fel a nagyszerűen felújított Jókai-villa kertjének padján üldögélve.
– Természetesen pályázati forrásból. Az unió másfél milliárdja mellé a városnak „mindössze” 400 milliót kellett hozzátennie.

Balatonfüred tehát ma már mutatós, vonzó, csupán élettel kell megtölteni. Erről pedig a város gondoskodik a folyamatos rendezvényekkel, kiállításokkal, hangversenyekkel, kulturális eseményekkel, kezdve a sok száz érdeklődőt vonzó március 15-i ünnepségektől, nemzetközi költőversenyeken át a Duna Tévé jóvoltából az egész világon figyelemmel kísért Anna-bálokig.

De mi a szerepe a sikerben a Balatonnak? Megleljük azt is.
BYC – olvasom a különös betűszót a Tagore sétányon sétálva, s mellette a feloldását: Balatonfüredi Yacht Club. Na igen, a vízi sportok, a vitorlázás. Ezek nélkül nem volna teljes a városról festett képem.
– Európa harmadik legrégebbi jachtklubja a mienk, 1867-ben alapították – ülök le a vitorlásokat ringató víz partján Böröcz István ügyvezető igazgatóval. – A polgármesterünk, Bóka István azt szokta mondani, hogy Füred a Balaton koronája, a mi klubunk pedig a gyémánt rajta – somolyog a férfi.

Hagyományosan itt nyitják meg a balatoni vitorlásszezont, hogy aztán – kis túlzással élve – a víz befagyásáig hetente kövessék egymást a versenyek, Európa- és világbajnokságok. Közülük is kiemelkedik a Kék Szalag verseny, amely a kivetítők jóvoltából most már a partról is élvezhetően figyelemmel kísérhető. A vendégek tehát érkeznek, s hozzák a pénzt a városnak.

– Egyetlen adat csupán – diktálja Böröcz István. – 2006-ban a kadét kategóriában nálunk rendezték a világbajnokságot. A verseny 12 ezer eladott vendégéjszakát hozott a szállodáknak. A résztvevők közül a következő évben ketten is nálunk kötöttek házasságot, és sokan visszajárnak azóta is.
– S kapnak mindehhez pénzt a várostól? – kérdezek rá.
– A pénz a legrosszabb, amit adhatnának – talányoskodik a férfi nevetve, de aztán megmagyarázza: – A pénz ugyanis elfogy. Viszont bármilyen ötlettel állunk elő, ha azt érvekkel is meg tudjuk támogatni, biztos, hogy szervezéssel, hírveréssel mögénk állnak.

Ezáltal talán a klub is hozzájárul ahhoz, hogy növekedjék a külföldi vendégek aránya. A városban egykor csupán minden ötödik vendég volt magyar, most minden ötödik külföldi, jutnak eszembe a Rádóczy Andreától hallott adatok. Ha a vendégeknek legalább egyharmada külföldi volna, az arányokkal már elégedett volna az idegenforgalmi szakember. Hiszen aki messziről érkezik, az nem csupán hétvégére marad, mint a magyarok többsége.

A vitorlázás – hasonlóan a többi technikai sportághoz – persze nem olcsó mulatság. Balatonfüred egyébként is mintha a jobb módúakat vonzaná, állapítom meg a járókelők arcát vagy akár csak az autómárkákat figyelve. S ezt erősítették Cserép László szavai is:
– Nálunk nincs buliturizmus, a mi vendégeink nem a Tescóban veszik meg a dobozos sört, hanem a vacsorájukhoz legalábbis a Figula pincészetből származó bort rendelnek.

Füreden mindenkit szeretettel várnak, ám ingyen még a Balaton vizét sem adják. Szabad strandok nincsenek, aki nem akar vagy nem tud áldozni arra, hogy csobbanjon egyet, annak tovább kell állnia. A kérdés pedig csupán az, hogy akkor a vékony pénztárcájú nyaraló nem máshol száll-e meg inkább, helyet hagyva Füreden a fizetőképesebb vendégeknek.

Akárhogy is, annyi bizonyos, hogy a város pezseg, s nem csak a szezonban. A rendezvényekről, fesztiválokról pedig folyamatosan hírt ad a sajtó, az Observer médiafigyelő szerint a maga kategóriájában – kisváros – az országban a legtöbbet Balatonfüredről.

Most már ez a riport is hozzászámolható.