Milliárdokat bukhat Szeged!

Szeged piacterén 1969 óta így-úgy felépített bódékban – más szerint pavilonokban, épületekben – árultak kereskedők, az építmények jogi helyzete nem volt tisztázott. Ugyanakkor az üzletek komoly piaci értéket képviseltek, adták-vették őket. A város cége, a Vásár és Piac Kft. ’96-ban igyekezett rendezni a helyzetet úgy, hogy a pavilonok tulajdonosaival bérleti szerződést kötöttek. Amikor azonban komolyan felmerült, hogy csarnok épül, méghozzá uniós támogatásból, akkor a város minden eszközzel nekilátott, hogy eltávolítsa a bódékat a térről. Építéshatósági jogkörben tűzveszélyesnek nyilvánították azokat, visszavonták a működési engedélyeket, kordont emeltek, hogy ne lehessen ott vásárolni, a Vásár és Piac Kft. pedig felmondta a bérleti szerződéseket. A kereskedők nagyobb része az építéshatóság utasítására lebontotta a pavilonját, de tíz-egynéhányan pereskedni kezdtek. A pereskedők között voltak, akiknek valóban a kenyerét vette el a város, de olyanok is, akik a konfliktus kezdetekor „befektetésképpen” vásároltak bódékat.

A jogi csatározások ismertetésére csak nagy vonalakban vállalkozunk. Az egyik percsoport azért indult, mert a város, mint építési hatóság, tűzveszélyesnek nyilvánította a bódékat. Ezek a perek azzal végződtek, hogy a város nem járhatott el építési hatóságként, mivel a szóban forgó bódék nem épületek. A másik percsoport birtokvédelmi per volt, amely azért indult, mert a város a megkezdett építkezésre hivatkozással elkerítette a megmaradt bódékat, így azokat nem lehetett megközelíteni. Ebben azt mondta ki a bíróság, hogy a kereskedőket megilleti a birtokvédelem, még ha nincs is bérleti szerződésük. A harmadik percsoportot a Vásár és Piac Kft. indította: kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy megszűntek a bérleti szerződések, és kötelezze a kereskedőket a bódék lebontására. Ez a per azzal zárult, hogy a bérleti szerződések felmondását megállapította a bíróság, de a bontást csak az önkormányzat kérheti egy új perben, mert az a tulajdonos. Ebben a perben másodfokon arra jutott a bíróság, hogy minden pavilon státusát egyesével kell újra megvizsgálnia az első foknak. A várost már nagyon szorította az idő, viszont ekkor jött ki az első percsoportban született jogerős ítélet, hogy a bódék nem minősülnek épületnek, erre hivatkozva azokat tavaly adventkor, az éj leple alatt egyszerűen áthelyezték. Az önkormányzat a bontási perben elállt a keresetétől, a kereskedők viszont nem, ezért az azóta is zajlik.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség erre hivatkozva megtagadta a támogatási szerződés aláírását, így veszélybe került az uniós támogatás is, az érintett ingatlannak ugyanis per- és igénymentesnek kellene lennie. Botka László szegedi polgármester már kilátásba helyezte, hogy uniós bíróságon támadja meg az NFÜ – szerinte – jogellenes döntését, a kereskedők hajlanának a megegyezésre, de ettől a város eddig elzárkózott, mondván, hogy a követeléseik irreálisak. Valószínű, hogy ez csak a kereskedők kis hányada esetében igaz, a pereskedők többsége megelégedne pavilononként 10-20 millió forinttal. A város szerint vannak irreális, tízszer ekkora követelések, ha ez igaz, az megmagyarázza, hogy a kevésbé elszállt kéréseket miért nem teljesíti az önkormányzat: ők ugyanis csak olyan megoldásban érdekeltek, amelyben az összes, Mars teret érintő per megszűnik.

Félő, hogy ha nem lesz megegyezés, a város elesik az uniós támogatástól. Bár az NFÜ döntését megtámadhatja, de a pénzt még biztosan sokáig nélkülözni kell, amennyiben kifizetik a pereskedőket – ami viszont megalapozhatja, hogy a város nyomására korábban távozott, több mint száz pavilontulajdonos is hasonló igénnyel lépjen fel.