Korcsolyázni jég nélkül

Sikamlós területtel gyarapodik Pécs – ám ezúttal a városlakók nagy örömére. Egy legendás gyár rejtett, belső udvara képezi hozzá az alapot: körben téglákból rakott boltíves műemlék épületek, középen hatalmas, díszes cifra kémény – e körül keringhetnek önfeledten a csúszkálni vágyók, miután korcsolyapálya nyílt a kulturális központtá vált Zsolnay-gyár pirogránit udvarának területén.

LakóhelyemKemény Krisztina2013. 01. 19. szombat2013. 01. 19.

Fotó: Fotó: TÓTH LÁSZLÓ +36309971035

Korcsolyázni jég nélkül Fotó: Fotó: TÓTH LÁSZLÓ +36309971035

Jég se kellett hozzá, csak néhány millió forint: ebből négyszáz négyzetméternyi faszerkezetet készítettek, majd rátették az Amerikából származó summerice technológiát – ami magyarul annyit jelent: nyári jég. Fából vaskarika? Csudát! Környezetbarát műanyagból készült felület, amit glicerines és víz keverékével permeteznek le. Hát ettől sikamlós – bár kevésbé, mint a hagyományos, hűtött műjég. Vagyis: ha rááll egy kezdő korcsolyázó, nem feltétlenül esik azonnal hasra. A csúszáshoz is nagyobb erőt kell rajta kifejteni, ezért használnak ilyen pályákat a profi korcsolyázók az erőnléti edzéseikhez. S ami külön előny: elbontása után nem szükséges a pirogránit udvart újjáépíteni, hisz nyom nélkül eltüntethető. Addig azonban van még idő: március elejéig jöhetnek csúszkálni az érdeklődők. Ráadásul ez lesz az a hely, ahol a nagy lábon élők járnak rosszabbul: a koribérlés harminchatos méretig négyszáz, felette ötszázötven forint. Ám azoknak sem kell megijedni az új technológiától, akik saját felszerelést használnak: a jég – akarom mondani, szintetikus felület - nem ártalmas a korcsolyára. Végül akad még egy előnye: minél többen használják, annál jobban csúszik. Úgyhogy hajrá!
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek