Szokatlan jelek a magyar tanyavilágban

A tanya címmel az idén immár tizedszer hirdették meg azt a választható tantárgyat az egyetem mezőgazdaság- és környezettudományi karán, amely iránt évről évre fokozódik az érdeklődés. A mostani évfolyam tagjai, akik a tárgy keretében eljutottak több dél-alföldi, kiskunsági tanyára, olyan élményekkel tértek haza, amelyek a tanteremben nem szerezhetők meg. Egy részük még soha nem járt a tanyavilágban, más részüknek már voltak tapasztalatai. Az a kilenc tanya azonban, amelyet meglátogattunk, mindenkinek szolgált tanulságokkal.

A tanyavilág legnagyobb problémája évtizedek óta az elöregedés, de – ha lassan is – már megkezdődött a fiatalodás. A kilenc tanya közül öt az utóbbi tizenöt évben épült, négyet pedig felújítottak. Lényegében mindegyiken biogazdálkodás folyik, ott is, ahol ehhez még hiányzik a hivatalos elismerés.

A tanyák gazdái közül többen gyermekeikkel együtt gazdálkodnak, vagy úgy, hogy egy tanyában laknak: vagy úgy, hogy a gyermekük a családjával a közelben szintén tanyán él. A kilenc tanyából hétben diplomás a családfő – de közülük csak kettő agrárvégzettségű –, a feleségek közt ötnek van oklevele, ebből egy agrár- (kertészmérnöki) diploma. Gyermekeik között is többen egyetemet, főiskolát végeztek, vagy oda járnak – az agrárszakosok aránya itt magasabb, mint a szülőknél.

Bévárdi Pál és Bálint László a Dunapatajhoz tartozó Szelidpusztán, Németh József Dunatetétlen, Szabó József Akasztó, Nemes Mátyás és Gyöngyösi Sándor Fülöpjakab, Eördögh András Jászszentlászló határában gazdálkodik. A Szent István Egyetemen tanul Bévárdi Pál Ádám fia és Szabó József két ikerfia: Csaba már éppen államvizsgázik, Zsolt pedig halászati-halgazdálkodási szakmérnökhallgató. Szabóék harmadik gyermeke, Andrea szintén diplomát szerzett, s testvéreivel együtt szülei akasztói halgazdaságában dolgozik. A népszerű halascsárda rendezvényszervezőjeként – ahogy az egész család – a tóparti tanyán él a férjével és három hónapos kisbabájukkal. S Csólyospálos határában található az újrakezdés egyik jelképe: Győri-Nagy Sándor – a gödöllői egyetem egykori kitűnő tanára, tanszékvezetője – és Gergő fia 37 hektáros „tájbirtoka”, amely a kiskunsági táj adottságaihoz illeszkedő gazdálkodásban, főként a vízhasznosításban mutat jó példát. Két dűlővel odébb négy gyermeket nevel férjével a tanyájukon a professzor úr lánya, s el nem mennének innen, mert ez számukra a világ legszebb helye.

A „Homok-haza, Szíkföld-haza” – Buda Ferenc szavai a Himnusz haza című gyönyörű verséből – lakói közt sokan vannak így. A Kiskunsági Tanyakollégium – egyetemi-főiskolai hallgatók által végzett – felméréseinek is az egyik legfontosabb megállapítása, hogy ezen a tájon – ahol a mai magyar tanyák kétharmada áll – négy emberből három minden nehézség ellenére a tanyán akar maradni, hosszú távon itt kíván boldogulni.

A múlt század 40-es éveinek végén még több mint egymillió ember élt tanyán Magyarországon, 1945–48 között – amikor a földosztás után a tanyás földművelés az alföldi mezőgazdálkodás modelljének számított – még csaknem nyolcvanezer új tanya épült. Aztán jött a Rákosi- rendszer, s a népi írók Kert-Magyarország eszméje helyett a vas és acél országának rögeszméje. A rendszerváltozáskor, a '90-es évek elején már csak kétszázezren éltek tanyán hazánkban.

Az, hogy az utóbbi években végre megindult a lassú növekedés, s a kiköltözők egy része fiatal, fordulatot hozhat a tanyavilág életében. A tanya tárgy korábbi hallgatói közt is vannak, akik tanyán telepedtek le, itt alapítottak családot – egyiküknél épp a napokban született meg a harmadik gyerek.

A mostani tanyajáró csapatból is többen így képzelik el az életüket. Legyen hozzá hitük, erejük!