Délelőtt tíztől este hatig: sakk

A szüleivel érkezik a találkozóra, feltűnően csinos rózsaszín ruhájában. Rögtön megjegyzi, hogy jobban érzi magát a sportos, laza szerkókban, de ha a helyzet úgy hozza, ebben a habos-babosban is gond nélkül beáll a fiúk közé focizni.

– Három és fél éves volt Zsóka, amikor megtanítottam neki a bábukat meg a lépéseket, sokáig leragadtunk annál a problémánál, hogy miért nem kanyarodik a bástya – mesél a kezdetekről a kislány édesapja, Gaál Sándor, akit szintén az édesapja tanított meg sakkozni. Rögtön ráérzett az ízére, meg sem állt a sakk-szakkörnél, egészen az NB I/B-ig vitte a lendület és a sok jó eredmény.

Az édesanyának, Renátának teljesen más élményei voltak a sakkról:

– Középiskolásként találkoztam életemben először sakkozókkal, és mást sem láttam, mint hogy órák hosszat ülnek némán a tábla felett, a fejüket támasztva. Még csak a pocakomban volt Zsóka, amikor azt mondtam a férjemnek: bármit sportolhat a gyerek, de sakkozni nem fog, mert az egyik legunalmasabb dolog a világon!

Ebben maradtunk, de tanárként elkezdtem fejlesztőpedagógiát is tanulni, s megtudtam, hogy két sportágnak minden szempontból vitathatatlan a fejlesztő hatása: az úszás és a sakk. Akkor megadtam magam. Zsóka már négyévesen kisebb versenyeken mérettette meg a tudását, képes volt koncentrálni három-négy órán át – igaz, még cumival a szájában, a széken térdelve, hogy felérje az asztalt.

Ha netán sakkot vagy mattot adott az ellenfelének, kivette a cumit a szájából, és gyermeki nyugalommal közölte a hírt a súlyos lépésről. Hétévesen feliratkozott a Nemzetközi Sakkszövetség világranglistájára:

– Az iskolások világbajnokságán hatéves voltam, senki nem beszélt magyarul, harminc indulóból a második lettem. Két évvel később gyenge eredményt értem el, az Európa-bajnokságon a kilencedik helyen végeztem. Apuékat jobban megviselte, mint engem.

Kiderült, hogy a fizikai állóképességemen kell javítani, így mindennap futottam. Egy hónap múlva aztán második lettem a Görögországban megrendezett korcsoportos világbajnokságon – meséli Zsóka.

Harmadikos korától magántanuló, minden délelőtt 10-től este hatig sakkozik, több edzővel dolgozik, rengeteg szakirodalmat olvas, számtalan partit tud fejből, hogy ki és mit lépett egy-egy többórás versenyen. Most egy megnyitási rendszert tanul, lassan fél éve.

– Az igazi tehetség ezt a kemény munkát örömmel és élvezettel végzi. Zsóka ilyen. Ha úszna, akkor abban lenne sikeres, mert óriási a kitartása – mondja büszkén Sándor, majd hozzáteszi, szó sincs arról, hogy Zsókában szeretné látni a saját elmaradt sikereit. A szülők mindent alárendelnek a sakknak, pontosabban Zsókának.

Hozzák-viszik, szervezik és dokumentálják a munkáját, minden játszmáját leírják, majd mindet többször kielemzik, ami a tanuláson túl a legfontosabb memória-gyakorlat. Az idei szlovéniai Mitropa-kupa több szempontból is mérföldkő Zsóka életében.

Első ízben szerepelt a felnőttválogatottban, ő volt a legfiatalabb versenyző a tíz közép-európai országot felvonultató tornán, s először utazott a szülei nélkül.

– Jobb, ha anyáék itthon drukkolnak – mosolyog, és azt is elmondja, nem akármilyen eredménnyel jött haza: három győzelem, három döntetlen és egy vereség. Már nem is versenyez a saját korosztályában, csak felnőttek ellen játszik.

Ki gondolná, hogy a jövendő nagymester fejlesztése egyáltalán nem olcsó mulatság. Zsókát az ajkai önkormányzat, a Magyar Sakkszövetség és a MOL Tehetség-kutató programja is támogatja, de a szülőknek még így is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.

Mikor van idő a gyerekkorra? – merül fel a kérdés, de Zsóka nem érzi, hogy bármiről is lemaradna. Szeret bringázni, úszni, pingpongozni, imádja a jó filmeket és zenéket. Otthon segít a főzésben, a kocsimosásban, a szülei egyáltalán nem úgy kezelik, mintha csodabogár lenne.

Nagy példaképe Polgár Judit, s a célját is egyértelműen megfogalmazza: felnőtt női világbajnok szeretne lenni.