Negyven év, kék fotel

– Gratulálunk a Máté Péter-díjhoz! Hogyan ünnepli ezt az elismerést? Ül a kék foteljében, hallgatja a csendet, és borozgat?

– Köszönöm szépen! Az egyik utolsó dalom, a No stressz című nóta valóban ilyen élethelyzetről szól, és bár hivatalosan idén mentem nyugdíjba, de ebben a szakmában nem lehet visszavonulni. A Máté Péter-díjnak pedig különösen örülök. Azért is, mert volt szerencsém együtt dolgozni Máté Péterrel, a Bolba Lajos-féle Jézus Krisztus Szupersztár koncerten, amelyen Péter Júdást énekelte, lenyűgözően. Több mint 40 éve vagyok a pályán, és erre büszke vagyok. Minden év végén úgy koccintunk a feleségemmel, hogy soha rosszabb esztendőnk ne legyen. Eb­­ben a szakmában ez nagy szó.

– Nagy szó az is, hogy valaki ekkora hangterjedelemmel rendelkezik. Már gyerekkorában érezte, hogy ezzel lehet majd kezdeni valamit?

– Nem. Először akkor éreztem, amikor a P. Mobil-koncerteken meghallottam Vikidál Gyulát. Az ő előadásmódja, habitusa annyira lenyűgözött, hogy arra gondoltam, milyen jó lenne ilyen őserővel énekelni. Később alakítottunk egy középiskolai zenekart, és én lettem az énekes.

– Nem sok idő telt el ezután, amikor már komoly zenekarokba is kezdték hívni énekelni. Hogyan találtak rá önre?

– Két évvel később elment a bandánk egy tehetségkutató versenyre. A zsűrielnök felfigyelt rám, és próbált zenekarokba elhelyezni. Így lettem majdnem az East énekese, és a Korálba is ajánlgattak. Aztán bekerültem egy nyugat-­európai útra készülő zenekarba, a Zenitbe, amelyben már profi muzsikusok voltak. Én viszont kereskedelmi főiskolára jártam, és le akartam diplomázni, így kimaradtam a külföldi turnéból. A váci Corpus zenekarba kerültem, ahol megkeresett az alakuló P. Box két tagja, Bencsik Sándor és Cserháti István, akik a P. Mobil számait is írták. Itt eldőlt a sorsom.

– A P. Box óriási siker volt, mégis két évig maradt a bandában. Miért?

– A zenekarban voltak személyi ellentétek, ráadásul a Piramis akkor keresett énekest, a koncertünkön megjelent az egész zenekar, és az félreérthetetlen volt. Papp Gyula, a Dinamit billentyűse pedig a zenekaruk feloszlása után elkezdett szervezni egy svéd–magyar együttest. Ez volt a PS. Band, a későbbi Safari. Csábító volt az ajánlata, hiszen nemzetközi karrierrel kecsegtettek. Ráadásul bevették a legjobb barátomat, a Tűzkerék egykori dobosát, Soldos Lacát is. Közben Vikidál Gyula is zenekart keresett, és ott kopogott a P. Box ajtaján.

Egy zenekari gyűlésen azonban megbeszéltük, hogy az eredeti felállásban folytatjuk. Papp Gyuszi viszont az Ifjúsági Magazinban közöltetett egy fotót, amelyen ott szerepeltem a PS. Band tagjai között. Cserháti hozta az újságot és az orrom alá dugta: „Ez meg micsoda?” Köpni-nyelni nem tudtam. Az alapítók ezek után úgy döntöttek, hogy távozzam a P. Boxból, mert megbízhatatlan vagyok. Pedig azt hittem, ez a fotó csak külföldre kell, promóciónak.

– Miért nem sikerült a nemzetközi karrier a PS. Banddel?

– Svédországban készült egy angol nyelvű lemezünk, amely életem egyik legjobb albuma lett. A nemzetközi karrier mégsem jött össze, mert a menedzsernek anyagi gondjai lettek. A hanganyagnak mégis nagyon sokat köszönhetek, hiszen később Szörényi Levente is ezt hallgatta meg, mielőtt nekem adták az István, a király címszerepét.

– Ekkor azonban még csak a hangját ismerhette meg a nagyközönség. Évekig ugyanis Pelsőczy László színész szerepelt az előadásokban az ön énekhangjával. Maradt emiatt tüske önben?

– Nem volt jó érzés, de így is fantasztikus volt bekerülni ebbe az előadásba. Úgy tudom, hogy a Szörényi–Bródy szerzőpáros engem akart szerepeltetni a produkcióban, és győzködték a rendezőt. Koltay Gábor viszont engem nem ismert, nem bízott abban, hogy ilyen fiatalon ezt a nagy szerepet meg tudom csinálni. Később azonban kiváló barátságba kerültünk, és bőségesen rehabilitált, mert számtalan főszerepet bízott rám.

– Jövőre lesz 40 éves az István, a király. Felkérték már valami jubileumi előadásra?

– Rosta Mária producer keresett, hogy készüljek én is meg a gyermekeim is, mert több megemlékezés lesz, koncertekkel, esetleg kosztümös előadással, de egyelőre nem tudok erről többet.

– Sok rockénekes ezzel az elő­adással lett ismertté nemcsak a fia­talok, hanem az egész ország előtt. Önnek is kivételes szólókar­riert indított el az életében.

– Valóban. A rockopera bemutatója után ott álltam zenekar nélkül, lehetőséget kaptam a Sirokkóban, de ez is csak egy féléves zenekar volt. A barátaim unszoltak, hogy csináljunk egy szólókoncertet. Aztán megszületett a produkció az Uránia moziban. Olyan siker volt, hogy meg kellett ismételni. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy itt hangzott el először az Európa című dal.

– Eredetileg Kék farmer...

– Igen, az első verzió címe ez volt. Csiga Sanyi, a P. Box szövegírója kapacitált, hogy írjak én is saját dalokat. Tíz-tizenöt perc alatt megszületett a dallam, Sanyi írt rá két szöveget is. A P. Box tagjai azonban elhajtottak, hogy mit akarok ezzel az „NDK-indulóval”. A szólókoncertre viszont elővettük, rendes hangszerelés született és új szöveg, ez lett az Európa, a ráadásdal. Háromszor kellett megismételni, a közönség visszakövetelte. A Hungaroton egyik menedzsere a koncert után berontott az öltözőbe. Közölte: nem tudja, mi ez a dal, de hétfőn menjünk be a stúdióba, mert ebből kislemez készül. Később ez a lemez 170 ezer példányban kelt el.

– És végül ez meghozta a nemzetközi sikert is. Ez annak is köszönhető, hogy Mándoki László segítségével Mother Europe címmel kiadták a számot angolul Nyugat-Európában?

– Többek között ennek is. Ezek után olyan sztárok énekelték, mint David Clayton Thomas, Jack Bruce a legendás Creamből, Ian Anderson a Jethro Tullból, vagy a Toto énekese, az egyik nagy tanítómesterem, Bobby Kimball. Kimball egy másik dalomat, az Otthonról hazafelé cí­műt is énekelte, és volt szerencsém találkozni is vele Budapesten.

– Szlovákiában viszont óriási botrány kerekedett a dal miatt. Miért?

– Arra emlékszem, hogy éppen kertészkedtem, amikor csörgött a telefonom, a Duna Tv keresett fel, mit szólok hozzá, hogy a dal lett a szlovák európai uniós csatlakozás himnusza. A szerzőtársammal, Var­ga Misivel azonnal bekértük a szlovák szöveget, kiderült, hogy azt is megváltoztatták, egy uniós csasztuskát írtak belőle. Végül nem kellett közbelépnünk, mert a szlovák parlamentben a nacionalisták verték a palávert, hogyan lehet egy magyar dal a himnusza a szlovák csatlakozásnak? Ezért aztán a tervet visszavonták.

– Jól látom, hogy ráadásul en­nek a dalnak a szellemisége nem is az Európai Unióról szól? Pláne, ha megnézzük, milyen most az EU szellemisége.

– Természetesen nem az unióról szól. Ezért amikor eléneklem, mindig elmondom, hogy Európát ne tévesszük össze az Európai Unióval. Mi, magyarok a közös Európa Házat akkor tekinthetjük közös otthonunknak, ha a tőlünk elszakított valamennyi nemzetrész ott lesz velünk. Arról nem is beszélve, hogy ez az unió jelenleg merre tart.

– Több mint harminc darabban játszott és énekelt. Melyik szerepével tud a legjobban azonosulni?

– Nyilvánvalóan Szent István király a legfontosabb, mert megnyitotta előttem a zenés színház kapuit, életem egyik legjelentősebb szerepe. A legkedvesebb talán mégis a Megfeszítettben a Mester fi­gurája, de közel állnak hozzám a Jézus- és a Petőfi-szerepek is. A kérésemre kaptam negatív figurákat is, például Oswaldot a Kennedyről szóló darabban vagy Jumurdzsákot az Egri csillagokban. Nagyon élveztem ezeket is.

– Ma az állandó koncertezés nélkül szinte lehetetlen megélni a zenészeknek, az énekeseknek. En­nek ellenére a gyermekei is úgy döntöttek, hogy ezt a pályát választják. Nem próbálta meg őket lebeszélni?

– Nem, de nem is én kívántam azt, hogy ezt a pályát válasszák, ők maguk döntöttek erről. Vivien, a kislányom nyolcéves volt, amikor elém állt: „Apa, taníts meg engem énekelni!” Azt mondtam: „Kislányom, én nem tudlak megtanítani, én is jó énekeseket hallgattam, tőlük tanultam sokat. Itt van CD-n Céline Diontól a Titanic című film főcímzenéje, tanuld meg! Ha ugyanígy elénekled, szólj!” Egy hét nem telt el, elém állt, és úgy elénekelte, ahogyan az énekesnő. A fe­jem fogtam, és arra gondoltam: Jézus Mária, ez a dolog eldőlt!

Sza­bolcs fiam is remek énekes, és színésznek készül, most ősszel kezdi a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Vivien pedig a Pesti Magyar Színház akadémiáján tanul majd. Saját klipjeik vannak, a lányom három musicalfőszerepen van túl, a fiam játszott egy gyermek főszerepet 14 évesen a József Attila Színházban. Emellett nemrég diplomáztak a Corvinus és Metropolitan egyetemen, kommunikáció szakon. Nagyon büszke vagyok rájuk.

– A honlapja szerint nem sokat pihenhet ebben a hónapban sem.

– Sokat koncertezem, énekelek többek között Erdélyben, illetve fellépek az Atilla Fiai Társulattal, a Magyarok Dalszínházával. A családban azonban „törvény” lett, hogy egy hetet minden nyáron együtt töltünk a tengernél, egy hetet pedig a Balatonon a nagyobb családdal. Azt persze nem mondom, hogy nem hiányzik a nyugalom. Jólesne egy kicsit többet ülni abban a kék fotelben egy pohár borral.