Hiába a fertőzésveszély, a járványhelyzetben sem engedhetik el a rászorulók kezét a karitatív szervezetek. Sőt! Az Ökumenikus Segélyszervezethez az elmúlt egy évben kétszer annyi kérés érkezett, mint korábban. Rácsok Balázzsal, a szervezet szociális igazgatójával a fokozatos nyitás apropóján beszélgettünk.

A baj megsokszorozta az összefogást

– Hogyan érintette önöket a váratlan vírushelyzet egy évvel ezelőtt? Emlékszik az első benyomásokra?

– Nem túlzás azt mondani, hogy sokkszerűen ért minket is a világméreteket öltő járvány. Egyszerre kellett védenünk az ellátottakat és a munkatársainkat, miközben a korai időszakban pillanatok alatt elfogytak a tisztító- és fertőtlenítőszerek, nehezen lehetett nagyobb mennyiségben maszkot kapni.

Kezdetben talán azt éreztük a legnehezebbnek, hogy mindennap sorozatosan történtek olyan váratlan események, amikre nem számítottunk, ráadásul még alig ismertük a vírust: mennyire fertőző; hogyan lehet megállítani a terjedését; mi van, ha bekerül egy intézménybe? Hatalmas erőfeszítésekkel igyekeztünk mindent megoldani, elvégre egy segélyszervezet – kiváltképpen a bentlakásos intézmények – nem zárhat be, pláne egy ilyen nehéz időszakban.

– Többen fordultak önökhöz segítségért, mint a pandémia előtt?

– Igen, az Országos Segélyközpontba az elmúlt 12 hónapban kétszer annyi kérés érkezett, mint előtte. Sokan reméltek élelmiszert, fertőtlenítőszereket, maszkot, a gyógyszerek kiváltásához és az online oktatás otthoni biztosításához támogatást. Számos családnál a munkahely elvesztése okozott komoly anyagi problémát. A bántalmazottakat fogadó Titkos Menedékházunkba korábban havonta egy család igényelte az elhelyezést, most négy-öt.

– Mondana példát arra, hogy milyen új helyzetekkel szembesültek, és milyen megoldások születtek?

– Például amikor Szendrőben, Olaszliszkán, Kaposváron és Bol­dog­kőújfaluban senkit nem lehetett beengedni a Biztos Kezdet Gyerekházainkba, akkor a munkatársak kimentek az utcára, és a kapun keresztül beszélgettek a családokkal.

A budapesti, miskolci, szolnoki és orosházi krízisambulanciákon a kapcsolati erőszak áldozatainak segítői a korábbi ügyfélfogadási idő helyett gyakorlatilag kora reggeltől késő estig telefonos szolgálatra álltak át, hogy a bántalmazottak bármikor, akár csak percekre felhívhassák őket, bevásárlás ürügyén vagy míg a szemetes­zsákot kivitték.

A pszichiátriai betegeket szintén nem hagyhattuk magukra a nappali intézmény bezárásakor, hiszen számukra ez fontos közösségi színtérré vált, ahol pél­dául együtt tornáznak, nyelvet tanulnak, ráadásul ők fokozottabban félnek a vírustól – a gyorsan megszervezett telefonos, e-mailes távsegítségünk nélkül a szorongás még mélyebbre taszította volna őket. Egyébként kiderült az elmúlt egy év során, hogy néhányan telefonon keresztül, a saját otthonuk biztonságában oldottabban tudnak beszélgetni és könnyebben megnyíltak, úgyhogy náluk a jövőben is megtartjuk ezt a formát.

– Mi a helyzet a gyerekekkel?

– Egy év alatt háromezer gyerekkel kerülünk kapcsolatba az intézményhálózatunkon keresztül, foglalkozásokat, fejlesztést vagy lakhatást nyújtunk számukra. Dolgozunk elmaradott térségekben, szegregátumokban, ezenkívül országszerte öt helyen bajba került családokat támogató átmeneti otthonokat működtetünk, és láttuk, milyen komoly problémát jelentett a digitális átállás: nincs eszköz, nincs internet, a pedagógusok jobb híján feladatlapokat másoltak és juttattak el a diákokhoz…

Nemcsak a feladatlapok célba juttatásában vállaltunk szerepet, hanem maximum 5 fős tanulócsoportokat hoztunk létre, amelyek egymást váltva legalább napi két-három órát be tudtak kapcsolódni a digitális oktatásba, hogy ne maradjanak le teljesen. Aztán elkezdtünk laptopokat, számítógépeket kiadni használatra a családoknak, és naponta jártunk ellenőrizni.

– Mit ellenőriztek?!

– Hogy az eszközök megvannak-e, a kívánt célra használják-e, beérkeznek-e a feladatok az iskolába. Tudom, furcsán hangzik, de ott erre szükség van a siker érdekében: 50-60 eszközt helyeztünk ki, és csupán négy esetben történt rongálás, ami nagyon jó arány.

Rácsok Balázs. Fotó: Kállai Márton

– Honnan tudtak hirtelen ennyi gépet adni?

– Örömteli tapasztalatunk, hogy a járvány kezdetén azonnal jelentkeztek a partner- és új cégek, magánszemélyek a kérdéssel: miként tudnak segíteni? Az élelmiszercsomagon és a fertőtlenítőszereken kívül hamar arra is fókuszáltunk, hogy a laptopok beszerzésén túl a digitális kompetenciát is fejlesszük a siker érdekében. Az egyik támogatónk, az E.ON lehetőséget adott arra is, hogy egy egyéves projektet dolgozzunk ki a tantárgyi fejlesztéstől egészen a programozásig.

– Meglepett: programozásoktatás a szegregátumban?!

– Pontosan! Tudni kell, hogy az ott élőknek nincs jövőképük, csak a most van – a programozásnak viszont éppen az a lényege, hogy egy célt kell lebontani lépésekre, előre kell tervezni. Így jutottak el ezek a gyerekek a maguktól járó méhecske bee bootoktól a legóroboton át a 3D-nyomtatóig.

– Hogyan birkóztak meg a koronavírussal?

– Szigorú szabályainknak köszönhetően csupán néhány megbetegedés történt, és egyetlen intézményünkben sem terjedt el a vírus. Előfordult, hogy egy átmeneti otthonban élő család karanténba kerülésekor a teljes ellátásukat a segélyszervezet munkatársainak kellett megoldaniuk.

Volt olyan önzetlen kollégánk, aki egy hónapon keresztül nem ölelhette meg a hat­éves gyermekét, csak kerítésen keresztül és telefonon beszélgettek, így csökkentve a kontaktszámot, egyszersmind a fertőzésveszélyt. Vagy az egyik betegápolónk szó szerint beköltözött az idősek otthonába, hogy így szavatolja a biztonságukat. Munkatársaink gyakran túlóráztak vagy 24 órás munkarendre tértek át. Ezek óriási áldozathozatalok másokért, kalapot kell emelnünk előttük!

– Nehezen tudom elképzelni, hogyan tudták a hajléktalanhelyzetet mederben tartani a súlyos vírus­időkben…

– Valóban, a segélyszervezet debreceni, budapesti és gyulai hajléktalanokat segítő intézményeiben nehezebbnek bizonyult a távolságtartás és a higiénés szabályok betartatása, mint másutt. Az elsődleges feladatunk az volt, hogy meggyőzzük őket, maradjanak a biztonságos épületben, működjenek együtt velünk.

– Hogy állnak a védőoltással?

– A munkatársaink 60-70 százaléka legalább az első vakcinát már megkapta; ez komoly biztonságérzetet ad a szigorú előírások mellett. Minden rászorulót igyekszünk ész­érvekkel meggyőzni a védőoltás hatékonyságáról, segítünk is a regisztrációban.

A szegregációban ez egy lassú folyamat, de nem reménytelen. Például amikor behozzák hozzánk a szennyes ruhát, amíg megy a mosógép, a kialakult bizalmi kapcsolatunkat kihasználva beszélgetünk velük a félelmeikről. Óriási fegyvertény, hogy az egyik területünkön a múlt héten 21-en jelentkeztek, míg előtte senki.

– Óvatosan elkezdődött a nyitás önöknél is. Látja már, hogy milyen tartós változást hozott a pandémia az Ökumenikus Segélyszervezetnél?

– Az elmúlt hónapokban a korábbinál több szakembert állítottunk csatasorba, akik egyébként a fokozatos nyitás során poszttraumás esetek felszínre kerülésére is számítanak, legyen szó a bezártság okozta depresszióról vagy a kapcsolati erőszak érintettjeinek a bántalmazóval való még szorosabb együttélés okozta problémáiról. Szeretnénk tovább folytatni a digitális tanulópárosok szervezését a szegregátumokban élő diákok és szerencsés helyzetben lévő gimnazisták között, ami társadalmi szemléletformálásnak is kiváló.

A digitális kompetencia fejlesztése érdekében nyáron napközis és bentlakásos tábort szervezünk. Többet megyünk a jövőben terepre, és néhány területen hatékonynak bizonyult a telefonos, interneten keresztül történő segítségnyújtás. De nem szabad átesnünk a ló túloldalára, a szociális munka során a személyes törődést semmi sem pótolhatja.

– A segélyszervezet ismert önkéntesei hogyan vették ki a részüket a feladatokból?

– Mindenki azzal segített, amihez a legjobban ért: Wolf Kati például online koncertet adott az intézményeinkben élőknek, Katus Attila szintén az internet segítségével tornáztatta meg őket; advent idején sok ismert önkéntesünk kapcsolódott be a rászoruló családokat támogató országos adománygyűjtő kampányunkba és segélyakcióinkba.

Mivel a járványhelyzetben még többen igénylik a segítségünket, a szervezet köszönettel fogad pénzadományokat – a www.segelyszervezet.hu oldalon megtalálhatók az információk –, továbbá az adó 1 százalékának felajánlásával is lehet támogatni az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját. Tavaly a kérések száma minden korábbi rekordot megdöntött: 80-90 ezer levél, e-mail, telefon landolt nálunk. De nemcsak a baj hatványozódott – azt is látjuk, hogy a baj megsokszorozta az összefogást.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.