Laci a rengetegben

Harangoznak a kálvinista Róma nagy, sárga klasszicista templomában, egy ideig halljuk még az ötvenvalahány méter magasból érkező utolsó kongást. Kinek gyümölcslevet, kinek feketét hoz ki egy tálcán, s helyez az asztalra a templomkerti kávézó-könyvesbolt dolgozója. Mondandómat végtelenül türelmes arccal hallgatja végig Lukács László, a Tankcsapda frontembere, talán csak a baseballsapka árnyékából figyelő szeme mesél arról, hogy nem érti, hova került.

– Itt tanult a mögöttünk lévő Református Kollégiumban a sok okos ember. Egyikük Arany János, a balladaköltő. A városi legenda szerint az történt vala, hogy kezébe került egy a saját műve elemzését tartalmazó iromány, amelyet végigolvasott, majd megszólalt: gondolta a fene.

Lukács László nagy diplomáciai sejtéssel úgy dönt, inkább kortyol egyet a barackléből, mint hogy valamit kérdezne. Ezért folytatom.

– Azért gondoltam innen indítani, mert a napokban jár le a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott pályázat, mely szerint a középiskolásoknak a Tankcsapda Egyedül a világ ellen című számát is szükséges elemezniük. Szóval lehet, hogy te is azt mondod majd, hogy gondolta a fene?

– Biztos, hogy velem akarsz beszélgetni? Ez ötlött fel bennem az előbb – mondja nevetve, és a nevetése is olyan, mint egy rekedt oroszláné. – Tudok róla. De mit mondhatnék? Mit szűr le abból egy mai középiskolás? Ha röviden akarnék válaszolni, semmit. Nem ezzel a problémával kelek-fekszek. Ám a viccet félretéve, fejtegettek már az Élet és Irodalomban, és volt néhány évvel ezelőtt egy budapesti gimnáziumban érettségi tételként Tankcsapda-elemzés is. Hogy érzem ettől magam? Ugyanúgy kelt fel a nap utána is…

– Azaz?

– Jaj… Mivel a Tankcsapda dalszövegeit én írom, egyfajta fűzfapoetizmus is erről beszélnem… Szerintem legfőbb ismérve egy jó dalszövegnek, hogy adott esetben sokféleképpen lehet értelmezni. Hogy egy gimnazistának az Egyedül a világ ellen dalszövege mit jelent, minden bizonnyal azt, ami az ő életét nézve érvényes. Ráadásul, ha ötvenvalahány évesen visszaemlékszünk, és én a minap, február 19-én lettem ötvenöt, tizenöt-tizenhat évesen is máshogy gondolkozik egy tinédzser, mint tizenhét-tizennyolc évesen. Akkor rohadt nagy különbség volt a között, hogy smároltál-e már a legjobb csajjal az osztályban, vagy még nem. Mert ha igen, akkor te voltál a király, előtte pedig csupán lúzernek bizonyultál. Mivel Arany Jánossal kezdted, gyorsan tisztázzuk is le, hogy ezek nem versek, hanem dalszövegek, amelyek a zene ritmusával együtt érvényesek.

– Mikor született ez a dal? Mert az van benne, hogy „Én ha újra megszületnék, biztos rock and roll sztár lennék.” Ez prófétizmus?

– Kétezerben… Most megfogtál… Kétezer­-tizen­négyben. Mi már akkor elismert zenekarként dübörögtünk, amikor ez a dal megszületett. Nem tizenhét évesen írtam, hiszen már bőven népszerű és sikeres zenekar voltunk. Persze saját élményeimből származó, és vicces, kikacsintós cinizmussal vegyülő szöveg. Mert itt sztárok nincsenek! Magyarország kicsi közösség ahhoz, hogy sztárkultusz létezzen. Talán a külföldön dolgozó, és ott karriert építő magyar focisták egynémelyike lehet sztárszempontból érdekes. Mondjuk Szoboszlai Do­mi­nikot el tudom képzelni, hogy olyan sztár lesz magyar viszonylatban, mint Ronaldo portugál viszonylatban. Nem is a játékukról beszélek, hanem a jelenségről. Szóval az „Én ha újra megszületnék, biztos rock and roll sztár lennék” egy fricska, hogy én végül most is az vagyok, de ha újra megszületnék, akkor tényleg rock and roll sztár lennék, nem csak egy olcsó vidéki srác, ahogy a dal további szövege mondja…

*

Lukács László életének legnagyobb kudarca az volt, amikor 12 éves korában a televízióból megtudta, hogy már nem lehet az első magyar űrhajós, mert Farkas Bertalan megelőzte. Ebbéli csalódását csak akkor heverte ki, amikor hetedik osztályosként először fogott gitárt a kezébe, s pengethette az első rock and roll sémákat. A Szoboszlai úti testnevelés tagozatos általános iskolába, majd a Csokonaiba járt, amely intézmény a '80-as évek közepén középkategóriás gimnáziumnak számított a cívisvárosban. Két meghatározó dolgot említ, amelyeknek szerepe volt zenei stílusa kialakulásában. Az első a Motörhead 1984. szeptember 22-i debreceni koncertje.

– Nem voltam Motörhead-rajongó, de akkor, ha bármilyen zenei formáció fellépett Debrecenben, meghallgattuk a koncertet. Pláne a Motörheadet. Olyan súlyos, hangos, borzasztóan csörömpölős rock and rollnak tűnt, bár éreztem, mégis van benne valami. Chuck Berry, a Rolling Stones, s a Doors jelentette addig a rock and rollt. E koncert kapcsán nyílt ki a szemem: lám, van másféle játékmód is! Gimnazistaként párhuzamosan két zenekarban is játszottam: a Vörös Kakasban meg a PG Csoportban. Aztán Tóth Laboncz Attila „Labi” basszusgitárossal és Buzsik György dobossal létrehoztunk egy név nélküli hobbizenekart, és a tanítóképző főiskola pincéjében örömködtünk. Mivel akkor még mindenkinek volt anyazenekara, egyfajta oldalprojektül, zenei önkielégítésül játszottunk zajos punk and rockot.

Aztán a névválasztás rögös, göcsörtös útjáról vall.

– Elérkezett az első koncertek ideje, de kiderült, hogy név is kell a plakátokra. Lehettünk volna a Három Paraszt Debrecenből zenekar, de hosszúnak tűnt, így egy kocsmában nekiálltunk inni és ötletelni. És a jól csengő Rolling Stones és Guns N' Roses név már foglalt volt! Labi tűnt pihent agyúnak, így a Küsmödi és Unokái, a Vágóhíd és a Boncasztal is szóba került. Tizenkét sör után azt is próbálgattuk, hogyan lehet ezeket skandálni, hiszen komoly rajongótáborra számítottunk. Aztán kikeveredett a tankcsapda szó. Tank-csap-da, Tank-csap-da! Na ezt jól lehet skandálni! Így lettünk Tankcsapda. Jó keményen hangzik, kicsit militáns is. Ne felejtsük, hogy ez még két héttel Szűrös Mátyás bejelentése előtt történt, hogy Magyarország nem népköztársaság, hanem köztársaság.

A másik fontos dolog a zenei stílus kialakulásához: 1986-ban érettségizett, és attól fogva az akkori Vörös Hadsereg útján, az úttörőházzal szembeni Hungaroton-hanglemezboltban dolgozott 1989-ig. – Nyáron mindenki a vízparton volt, pangott az üzlet, mi pedig délelőtt fél tíztől estig bakelitlemezeket hallgattunk unalmunkban. Nemcsak könnyűzenét, hanem kortárs és komolyzenét meg dzsesszt is. Dvořáktól Sárdy Jánoson át az akkoriban nagyon népszerű 3+2-ig, Z’Zi Laborig. És persze Judas Priestet és Scorpionst is. Volt, amit átmentettünk polimerkazettára, volt, amit kedvezménnyel meg is vettem. Boltnyi lemezünk volt.

– CD-lemez is létezett már akkor?

– Akkor jöttek be az első korongok, amelyeket még szinte laboratóriumi körülmények között gyártottak és méregdrágán árusítottak. Elsősorban komolyzenei CD-ket forgalmaztunk, mert arra mutatkozott fizetőképes kereslet. A '80-as évek végén járunk, és három-négyezer forintba került egy-egy darab, miközben ott a boltban az én első havi fizetésem 3260 forintra rúgott.

– Ekkoriban került a kezedbe a Nirvana Nevermind című lemeze, amelynek borítóján egy medencében úszó kisfiú látható? Merthogy a zenekartól lett feldolgozásotok is.

– Fontos lenne a Nirvana Nevermind albuma, de nem annyira az, mint amennyire az lehetne. Az MTV-n futott egy rockzenei magazin, és abban mutatták be a seattle-i zenekar Nevermind albumának híre kapcsán a korábbi, első kislemezük videoklipjét. Ahogy mondani szokták, mindent eldobtam, ami a kezemben volt… Ültem az ágy szélén, s azt mondtam, cseszd meg, ezt nem hiszem el, ezek ugyanolyanok, mint mi. A fizimiskájuk, a hajuk, és hárman vannak, mint mi.

Részletezem: félig van nyírva a haja a basszusgitárosnak, mint Labinak, a dobosnak ugyanolyan loncsos, hosszú, barna a haja, mint Buzsik Gyurinak, az énekes-gitárosnak pedig félközép hosszú szőkés a lobonca, mint nekem, mert akkor szereltem le a katonaságtól. Jé, ezek olyanok, mint a Tankcsapda, csak ők már megcsinálták az életüket, mi pedig még nem! Úgyhogy eleinte még inkább bosszantott a dolog, más kérdés, hogy sok olyan daluk volt, ami nekünk tetszett. Szóval igazság szerint az első, Bleach című albumuk nyersessége, garázsos hangzása nyűgözött le.

Míg a Nirvana az amerikai rockzenei okfejtések szerint az X generáció szószólója lett, a Tankcsapda is hasonló módon épült be a köztudatba, s lett népszerű a baby boomer (1946–1964 között születettek), az X (1965–1979), az Y (1980–1994) és Z generációk (1995–2010) tagjai között. A zenekar 2004-ben a szakmai díjak (eMeRTon, Fonogram, Artisjus) sorát söpörte be, a lemezanyaghoz készült klipek pedig meghódították a hazai zenei csatornákat. A Tankcsapda külön üzletággá fejlődött, a Mennyország tourist, Ez az a ház, Örökké tart, Be vagyok rúgva, Azt mondom, állj! slágerekkel az együttes már nem csak a rockereknek szól, ugyanúgy bejött a tízéves gyerekeknek, mint a hatvanöt éves diplomásoknak. A Tankcsapda jövőre lesz, szótagolva írom, hogy mindenki elhiggye: har-minc-öt éves.

*

Lukács László ejtőernyőzött, repülőből, hőlégballonból, bármiről kiugrott, ha tehette. Sokszoros véradó, karitatív dolgokban is részt vesz, indulót írt a helyi focicsapatnak, megkapta a Debrecen városért Pro Urbe díjat. Napi szinten megállítják dedikációért, közös fényképért, amit a szeretet megnyilvánulásának tart. A népszerűségével visszaélő, azt mesterségesen gerjesztő celebvilágról azt tartja, ha őket ez már borzasztóan zavarja, „akkor menjenek el favágónak az erdőbe, mert a mókusok nem fognak tőlük dedikációt kérni”. Van televíziója, de a híradásokat nem figyeli. „Annyi ganét kapok így is máshonnan, hogy az nekem bőven elég, viszont a Colombóra nagyon könnyen el tudok aludni.”

– „Az egész világ egy mészárszék”– énekeled. És sajnos igen. Covid-hullámok tengernyi halottal, ukrán–orosz háború, törökországi-szíriai földrengés. Biztosan készül egy új album. Megérintenek ezek a történések?

– Természetesen. Nem kerüljük el a híreket. Az is igaz, hogy mivel dalszövegeket írok, ezek akaratlanul és érintőlegesen megjelenhetnek a szövegeimben. Direkt viszont nem, mert a világ nem csak ebből áll. Jó dolgok, tragédiák, szörnyűségek állandóan vannak. Azt remélem, hogy a szövegeim általánosabb érvényű dolgokról szólnak, mint amire rá lehet egy-egy címkét, aktualitást ragasztani. Az egész világ egy mészárszék is – a hasonló címet viselő dalunk egyébként olyan időszakban készült, amikor éppen nem volt háború.

– És ha egy szöveg vagy dallam formálódik a fejedben, hogyan rögzíted?

– Előfordul, hogy nincs nálam a mobilom, hogy felvegyem, s a jegyzetfüzetem se kerül elő, akkor addig mondogatom, míg meg nem jegyzem. Történt már, hogy Á városból mentünk át B városba a turnébusszal, és már nem voltam szomjas se, s mondogatom magamban, hogy eneneeá, eneneeá…

– Akár Á-ba, akár B-be mész, a kiindulópont Debrecen. Miért ragaszkodsz a városhoz?

– Az ifjonti hév elvitt volna innen, de akkor még nem volt rá pénzem. És élveztem is, hogy a belvárosban, a Szent Anna utcában lakom, hiszen minden kocsma és bármi közel volt hozzám. Egy idő után eljutottunk sok helyre országszerte, világszerte. És akkor pedig miért menjek el innen, amikor amúgy is gyakran és bárhová elmegyek, s a végén visszajövök? Sokkal jobban élveztem és élvezem egy kétszázötvenezres városnak az előnyeit, mint esetleges hátrányait. Olyan méretű és összetételű, hogy bármit csinálhatok. Színházak, éttermek tömkelege, sportesemények vannak, és lehet jó szívvel szurkolni is. Bármit csinálhatok, de nem annyira nagy, hogy összenyomva érezd magadat, mint Ábel a rengetegben. Hál’ istennek, volt szerencsém már a világ sok nagyvárosában eltölteni hosszabb-rövidebb időt, és a bazi nagy felhőkarcolók között az ember tényleg úgy érzi magát, mint akit az óriások agyontaposnak. Nekem ez nem hiányzik, és őszintén szólva nekem magyar léptékben már Budapest is ilyen.

*

„Zavaros a víz, a felszín mennyi titkot rejt, hallgat a mély.” Kávézónkban Gaál Botond: A keresztyén tanítás rendszere, Michael Todd: Nyerő kapcsolatok, Adj uram humorérzéket! Egyházi anekdotagyűjtemény, Bagdy Emőke: Az eltűnt remény nyomában könyveit árusítják a polcokról. Lukács László erről a világról is énekel, de úgy, ahogy egy rock and roll sztártól elvárható. Máshogy. „Két reklámblokk között Jézus az égbe költözött.”

– Harvey Weinstein 2017-es pere óta mintha megőrült volna a világ… A Me Too-mozgalom indokoltan és jó néhányszor indokolatlanul juttatott börtönbe, sírba, nyomorba férfiakat. Évtizedes homályból kerültek elő vélt vagy valós szexuális zaklatási ügyek. „Szíjazz oda az ágyhoz, elég, ha annyit mondasz: Lábhoz! És én leszek majd a leghűségesebb kutyád.” „Ropja a buta tyúkod a pasikkal, Ma az egyikkel megy el, holnap a másikkal.” „Gyenge a fű, hülye a csaj.” „Gyűrd össze a lepedőt velem, baby!” Gondolkodsz mostanában egy-két régi dalszövegeden?

– A mintha kifejezést nyugodtan elhagyhattad volna! Megőrült a világ… Az erőszaknak mindenféle formáját elítélem, és a szó legszorosabb értelmében igyekszem távol tartani magam tőle. Ezért vagyok vegetáriánus is már huszonöt éve, mert az állatokkal szembeni erőszakot sem tolerálom. Azzal a résszel a #metoo kampányból is valóban egyetértek, hogy senkit ne érjen semmilyen sérelem csak azért, mert nőnek vagy férfinak született. Ugyanakkor amivé ez a dolog vált, az szerintem egész egyszerűen egy baromi nagy ökörség, és ha valaki ellenkezik, akkor azt ellepi a fikacunami. Igenis, a csajok szeretik, ha stíröljük őket, szeretik, ha időnként azt mondjuk nekik, hogy hú, bébi, de elkapnálak. Hát, hogy a fenébe ne szeretnék ezt, hát azért öltöznek úgy, azért alakítják ki magukon a cicivillantó dekoltázst, azért festik ki magukat, és azért járnak magas sarkúban, hogy tessenek. Tehát én ma is szívesen elénekelem azokat a Tankcsapda-szövegeket, amelyek valaha ilyen értelemben a csajokról szóltak. Az más kérdés, hogy azóta én is megjuhászodtam, és nem gondolok már minden nőre mint potenciális örömlányra, ahogy, mondjuk, húszévesen, sőt öt éve megházasodtam, mert utólért a nagy-nagy szerelem. És most az élet értelméről beszéltem! Szóval az a véleményem, ha a világ jobbá válásához keresztül kell mennünk ezen az egyébként taknyos, ködös, nyirkos, sötét alagúton, akkor bánja a rosseb.

– És most rukkolnék elő a nem véletlenül már említett Nirvana-lemez borítójával, amelyen egy meztelen csecsemő úszik. Spencer Eldennek hívják, és már 32 éves. Úgy véli, hogy a kép tönkretette a szexuális életét és az életét, sőt a borító miatt szexuálisan kihasználták. Mai, középárfolyamon számolva ötvennégymillió forintnyi dollárt követelt. Ám mégsem őrült meg teljesen a világ, mert a keresetét tavaly ősszel végleg elutasították.

– Állj! Állj! Ez teljesen idiotizmus. Ez nyilvánvaló! Ezt így gondolom. És ennek hangot is szoktam adni. Nem vagyok élharcos, de ha valaki megkérdez, elmondom a véleményemet. Ha valaki meghallgatja a nem is oly régi, Carpe diem, azaz A mának élek című számunkat, akkor az egész erről szól. Azaz: „Nincs gazdája a válasznak, hogy mér’ kéne, hogy örüljek ennek az istenverte káosznak.” Mert a szövegeimben le tudom írni a gondolataimat. A jókat is, mert most csak a szarokról beszélünk, háborúról és másról. De hát van egy csomó jó dolog, a bulizás, a csajok, a szerelem, az élmények megélése, az, hogy az lehetsz, aki akarsz, utazhatsz, emberekkel ismerkedhetsz, ez mind tök jó dolog.

„Villanypásztor tereli a digitális nyájat,

Ez a sziget lassan tényleg lakhatatlan.

Valaki ha megmutatná, hol a kijárat,

Az jó lenne, mer' én attól félek, itt ragadtam.”