Az óriásflekken

Apa, aki egyébként ezermester (is), persze szégyellte, hogy miért is nem tudja ő akkorára kalapálni azt a nyavalyás tarját, mint egynémely erre szakosodott hivalkodó étterem. Mennél jobban ütötte azt a szegény húst, az annál vékonyabb lett; a végén pontosan olyan vacakká silányult, mint a grillezett csirkemell: unalmassá, taplószárazzá, ehetetlenné.
És akkor jött egy baráti szakács, aki figyelmetlenül, Apa előtt vágta fel a tarját, s mivel fogalma sem volt, hogy évtizede kutatott titokról rántódik le a lepel, csak úgy, két mozdulattal megcsinálta. És akkor Apának leesett az álla – hiszen a titok olyan egyszerű volt, mint a világ mozgását megváltoztatni képes zseniális felfedezések csak lehetnek. Íme. A férfi felkarra emlékeztető húsból egy, három-négy centiméteres darabot kijelölünk, de azt nem levágjuk, hanem megvágjuk. Majdnem végig vágjuk ugyan, de vigyázunk, hogy olyan két centinyi megmaradjon. Most a hasára fektetjük a húst, és három-négy centiméterrel odébb megismételjük a műveletet. Aztán vissza, majd megint oda. Ekkor, tehát a negyedik nyisszantáskor már teljesen levágjuk a húst. És kapunk egy harmonika-szerűen széthúzható húsóriást, aminek az összetartó részeit szépen elklopfoljuk (nehogy más is megtudja a titkot), és a három-négy centiméteres vastagság-adta lehetőséggel élve, még csinosítunk is egy kicsit kalapácsunkkal a szétlapított Góliáton.
Majd megmossuk az anyagot, és miközben a műremeket nézegetjük, iszunk is egyet. Illetve, kettőt. Természetesen pálinkából. A második poharat a konyhát elhagyó feleség egészségére emeljük.
Titkokról beszéltünk az előbb, nos, jobb, ha tudjuk: a flekken maga a titok. Hogyan pácoljuk? Mivel és miben? És mennyi ideig? És, hogy zamatos maradjon a hús. És a parázs technikája… Azt elhiszem, hogy szeretnék, ha elmondanám, de erre nincs esélyük. Inkább elmesélem az aranycsinálás titkát, attól könnyebben megválok… A lényeg ugyanis pont ez: miért jobb a te flekkened, mint a másé, és hát miért jobb Apa flekkene, mindenki másénál… Nem, ne is könyörögjenek, egy hangot sem szednek ki belőlem. Amúgy is igen jó fűszersók, ízesítők kaphatók, a borsról, a mustárról, az olajról is már biztosan hallottak, a Csipős Pityuról, a mézről is, némely egyedek hagymakarikákkal, fokhagymával is operálnak; csak bátran, csak bátran. És az sem baj, ha akár két napot is piheg a pácban az a flekken, nem lesz annak baja semmi.
Végezetül öt jó tanács.
1) Hű kutyánknak a tarja szélén található csontos részt lekanyarítjuk, nem fűszerezzük, és szépen megsütve tálaljuk.
2) Ne süssünk (nagyon) részegen, mert a hús mindenképpen beleesik a tűzbe. Ha ez megtörténik, azonnal dezinficiáljuk magunkat, és ha senki nem látja, késsel kapargassuk le a faszén nagyját, majd ártatlan arccal süssük tovább a húst.
3) Ne süssünk sötétedéskor, mert előbb-utóbb szénné égetünk mindent. Amit persze, világos nappal is megtehetünk.
4) A flekkenhez minden körülmények között igyunk rengeteg vörösbort.
5) Eső esetén süssük meg az egészet a konyhában, majd a húst a kerti grillből hozott evőkanálnyi hamuval könnyedén megszórjuk. A vendégek érkezésekor hajunkat bevizezzük, tálaláshoz erősen panaszkodunk…