A pálinkafőzés rejtelmei

És bár a zugfőzést komoly érdeklődés kíséri a fináncok részéről – akiket a nép egyszerűen csak muslicakergetőknek nevez –, de a műfaj él és virágzik, tessenek csak mondjuk rápillantani a „pálinkafőzés otthon” című topikra az Indexen, ahol már nagyjából a háromezredik hozzászólásnál tartanak… (Azt az okosságot is ott olvastam, hogy: nagyapám szerint minden kavarás a cefrén egy kupicával több pálinkát terem.) Ezzel együtt, Apa ezúttal múlt időben szól a rovat barátaihoz, bízva az elévülés jogintézményében…
Elsőként is tisztelettel kell emlékezzünk Emil bácsira, osztálytársam édesapjára, aki 1963-ban kapott Kossuth-díjat. A díjazók már akkoriban sem lehettek tisztában a kitüntetettek valós érdemeivel, ezért Emil bácsi, ha jól emlékszem a Vörös Csillag traktorgyár főmérnökeként jutott a magas elismeréshez, miközben lefogadom, a pálinkáját még csak meg sem kóstolták… Mi viszont, Ádám barátommal gyakorta… Emil bácsi havonta legalább egyszer bevette magát a konyhába, ahol is az átalakított kukta, különféle üvegedények, és néhány méter magahajtogatta rézcső segítségével komoly eredményeket ért el a gyümölcs nélküli pálinkafőzés tudományában.
Aztán be kell mutassam Apa egyik szomszédját, aki a talán egyszerűnek tűnő Papavaze becenévre hallgat. (Az igazsághoz tartozik, nem egészen így hívjuk: ez a nyomdafestéket tűrő változat…) A nevét onnan kapta, hogy mindig mindent tönkretesz, amikor is rendre így üvöltünk: Papa, vaze, mit csináltál már megint…?!
Namost, a mi utcánkban a Papavaze főzi a pálinkát. (Illetve, hát, főzte, az elévülés okán, ugyebár.) Mi szedjük/szedtük a gyümölcsöt hordókba, kannákba – tudvalévő: hegyi ember kertjében nem gyümölcs terem, csakis cefre alapanyag –, ő meg beönti/beöntötte az egészet a fényes rézműbe, s indult is a menet. Kétszer főzi le, az első végén egy kicsit zavaros lé keletkezik, az a vodka (ne kérdezzék, miért hívja így), a második már a szép pálinka. Az például egy elég érdekes párbeszéd, amikor a Papavaze elkészül, s jön a veje: „Na, vén hülye, megmérte? Hány fokos?” – kérdi. Meg, fiacskám – így Papavaze –: 86. „Hát hülye maga? Mit csinált már megint, vén szerencsétlen? Hát ki issza azt meg?” Én például – mondja az öreg, és tölt. Megisszuk, a világ fordul egyet: s kiszalad a szánkon: Papavaze…
És akkor Apa receptje. Végy egy-két gyümölcsfát, amit sohasem permetezünk, így aztán a gyümölcs lehullik a földre, amit a Feleség évek óta nem ért… Mi is sajnálkozunk ezen, majd az alapanyagot összeszedjük, kimagozzuk, összevágjuk-daráljuk, s, hogy elinduljon az erjedés, húsz kilónként egy-két kiló cukorral rásegítünk. Amikor már jó lötyögős, elbaktatunk vele Papavezeghez, aki nekilát a műveletnek. Ilyenkor fontos az ellenőrzés, mert a vén hülyéje egészen biztosan berúgik, oszt’ elalszik a retorta mellett. Ha valakinek nincs speciális főzőalkalmatossága, jöhet a kuktás verzió is, de tessenek vigyázni, a magok és a héjak megszorulhatnak a toldásnál és akkor felrobban a masina.
A zugfőzés egyébként csodálatosan szép sport, gazdag szabálygyűjteménnyel; csak sajnálni lehet, hogy az EU ezzel mintha nem is foglalkozna. Lassan itt az ideje kisüstjeinkkel kivonulni a Kossuth térre…
Mert inni – jó. Ha valaki megszületik, iszunk örömünkben, ha meghal, akkor bánatunkban. És a kettő között, általában. Meg csak úgy…