Ezt írtuk anno...

1947.
Július 10-ig büntetés nélkül be lehet adni az engedély nélkül tartott fegyvereket. Aki június 5 – július 10 között a birtokában lévő golyós lőfegyvert és lőszert beszolgáltatja, sörétes lőfegyverét és lőszerét bejelenti, azt nem büntetik meg. A beszolgáltatást és a bejelentést a helybeli rendőrségen kell teljesíteni.

1957.
Tudja-e ön, hogy mi az a debreceni nagy hangos? Nos, ha arra jár, térjen be valamelyik csárdába, s csak annyit mondjon:
– Kérek egy nagy hangost!
Esetleg:
– Kérek egy kis hangost!
Ez attól függ, hogy féldecis vagy háromcentes kupicával szereti-e egyszerre a torokkaparó, vérforraló jó törkölypálinkát – ezt az elmés és tömör magyarsággal „hangosnak” nevezett folyadékba sűrített nótaszót…

1967.
Tömegben érkeznek a hozzászólások a tévé műsoráról indult vitához. Westwinkel Róbert, Tatabánya: „A kétségtelenül igen közkedvelt operetteket igen primitíven rendezik. Feltűnőnek látszik a tendencia, hogy nevetségessé kívánják tenni ezt a kedves műfajt. A nagyhercegeket és a tábornokokat színházi jegyszedők egyenruhájába, a nőket szánalmas kosztümökben szerepeltetik, a díszletek pedig nevetséges giccsek.” Takács György, Fehérgyarmat: „Valljuk be, hogy 6-8 ezer forint nem gyerekjáték a készülékért, és ha mégis megvettem a tévét, legalább a havi 50 forintomnak megfelelő műsort szeretnék kapni érte.”

1977.
– Nagyságos asszony, ebből a húsból olyan leves lesz, mint az olaj! Hozza vissza nyugodtan, ha nem lenne jó… – kínál egyszerre rangot és rostélyost a csöppnyi bolt hentese.
– Jó lesz, a húst kérem, de a titulusra nem tartok igényt!
Nemcsak ennek a hentesnek nem akar a beszélője ráállni az előtag nélküli asszonyomra, uramra, hol itt, hol ott nagyságolnak bennünket. Rossz szokás ez, próbáljunk változtatni rajta. Az utánunk következő korosztály tagjai sem fognak megsértődni, ha fiatalembernek, hölgyemnek vagy kisasszonynak szólítjuk őket. A rangot az udvarias hang adja meg, nem pedig a régi cím.

1987.
Totókulcskészítő hirdeti magát: „a variációszerkesztésben eddig még soha nem alkalmazott új matematikai felosztási elvvel”, amely 50 százalékban telitalálatot ígér… Ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy a totózó vagy nyer, vagy nem. „Hetente, változtatás nélkül is megdöbbentő eredményeket produkál – folytatódik a hirdetés, és ezt is készséggel elhiszem, főleg ha arra gondolok, hogy a feleségem biztosan lekeverne egy megdöbbentő frászt, ha eljátszottam volna 1995 forintot… Gyanítom, emberünk is így járhatott, ezért aztán a milliomosság helyett megelégszik a kulcsért járó hatszáz forinttal. Az legalább biztos telitalálat…

1997.
Férjem kétéves németországi munka után, 1992-ben jött haza. Ha nem is nagy lábon, de saját, három szoba összkomfortos házunkban éldegéltünk. Csirkét neveltünk, kertet műveltünk; a boltba csak tejért meg kenyérért mentünk. Kiskunlacházán örököltem egy külterületi tanyát, eladni csak fillérekért tudtuk volna, gondoltuk, inkább állattenyésztők leszünk. Egy bt. vállalta, hogy német hitelt szerez az induláshoz. Hitelt vettünk fel, amelyre a fedezet a házunk volt. Egy idő után értesített bennünket a rendőrség, hogy a bt. ellen eljárás indult, mert vagy hatvan embertől csaltak ki egy-egymillió forintot. Nekünk ráment a házunk. Inni kezdtünk a férjemmel együtt. Később valaki javasolt egy nőt, aki az ilyen becsapottakon segít. Fellelkesültünk, hiszen szerettük volna visszakapni a házunkat, a maradék pénzünket odaadtuk a nőnek. Mondanom sem kell, a pénzzel együtt eltűnt…