Ezt írtuk anno...

1947.
Új tízforintosok kerültek forgalomba július 25-én! Egyik oldalukon Petőfi Sándor arcképe, a másikon folyóparti tájkép látható. Az új bankjegy szépségben és tartósságban vetekedik a világ legfinomabb kiállítású papírpénzeivel is. A régi tízforintosok ez év december 31-ig érvényben maradnak, és csak fokozatosan vonják vissza a forgalomból.

1957.
Kezemet a friss tapsok ereje vezeti, tollamat a közeli énekszó ritmusa hajtja gyorsaságra. Az élmények még kavargó gomolyban cikáznak bennem és körülöttem: hiszen e pillanatban jöttem és ültem le beszámolni a hatodik Világifjúsági Találkozó estébe nyúló megnyitójáról. A fesztivál néhány órával ezelőtt kezdődött, szobámba felhangzik a kinti lárma, az ének, a tánc hangja. Ide látszik a Kreml kivilágított toronyregimentje, ahol a vörös csillagok együtt vigyázzák az utcai sokaságot. A Lenin stadionban talán senkit nem fogadtak olyan forrón, mint bennünket, „Vengrija” követeit: a 200 magyar fiatalt. A lelátók tízezrei tapsoltak nemcsak ennek a kétszáznak, hanem az egész magyar dolgozó népnek is, amely győzött az ellenforradalmi támadás sötét erői felett.

1967.
Hírül adták a lapok: a Mecsek tájékán aratják a buzogányt. A buzogány, mondhatni, mára lakberendezési cikké lépett elő; amelyik összkomfortos lakás ad magára valamit, abból nem hiányozhat legalább 2-3 szál buzogány. Pesten, a szerkesztőség közelében már vagy két hete árulják a dísznövényt az élelmes srácok szálanként 1.50-ért. Ám mióta a hír elhangzott – hogy tudniillik annyi a buzogány, hogy aratni is lehet –, a pesti árusok szomorúságára az ár lecsökkent. Ma már csupán egy forint egy szál buzogány. Vagyis buzogány-ügyben is működik már az új gazdasági mechanizmus!

1977.
Gyufa. Bosszúság, ha nincs, méreg, ha van. Törik, nehezen lobban lángra, kevés szál zörög a dobozban. A Szegedi Gyufagyárban felemlegetik a sajtó folyamatos kritikáját: többször bírálták a negyven filléres gyufát, mint az elázó, elmálló hatszáz forintos női csizmát… De most már a gyár és a fogyasztók között szent a béke: svéd gépek érkeztek a gyufagyárba. Már az első félévben 168 millió dobozt gyártottak, az éves terv 321 millió doboz gyufa. Már csak az angolok kérik a régi, fadobozos gyufát, a magyar vevő fütyül erre, jó neki a korszerű, papírdobozos is. A fadobozhoz legfeljebb csak a dobozból mániákusan fogpiszkálás-alapanyagot gyártók ragaszkodnának, de ők a jó ízlés nevében amúgy is üldözendők.

1987.
Kadlott Károly, és a lakodalmas rocknak keresztelt stílus jó szót még nemigen kapott. Pályafutása úgy kezdődött, hogy öregapja kezébe nyomott egy hegedűt, amin rögtön eljátszott néhány nótát, miközben senki nem mutatta meg, merre is vannak a hangok. Hatodikos korában bevették a helyi zenekarban, készült is egy felvétel, de a szülei annyira csórók voltak, hogy még a lemezt sem tudták megvenni. Igaz, lemezjátszójuk sem volt. Egyszer a szomszédja átjött és mondta, Karcsi vettem egy kazettát, te vagy rajta. Kiderült, hogy titokban felveszik a fellépéseit, s azokból készülnek a hamisított lemezek. Legalább harminc jelent meg, egyenként százezer példányban, amiből egy fillért nem látott.

1997.
1997 nyarán a vállalati szféra 1,8 millió munkavállalójából 45 800-an éltek minimálbéren, havi 17 ezer forintból, döntően az agrárágazatban, a kereskedelemben, a textil- és ruhaiparban. A tendencia kedvezőnek mondható, hiszen tavaly még csaknem dupla ennyien: 93 ezren éltek ennyiből. Nem mond ellent ennek az a kimutatás sem, amely szerint 160 ezren, havonta 20 ezer forintnál kevesebbet visznek haza. Az Érdekegyeztető Tanács ezért is szorgalmazza a bértárgyalásokon, hogy a minimális bér mértékének és növekedési ütemének lépést kell tartania az inflációval.