Kamatolás

Az ilyen kölcsönt nem a bankban adják, hanem az uzsorások, többnyire a jászsági, a hevesi vagy a Tisza menti kisfalvakban. A kölcsön felvevői azok a nyomorultak, akik végső kétségbeesésükben vállalják az iszonyú terhet. Aki nem képes fizetni, annak a tízezer forint kölcsönből azon nyomban húszezer lesz az adóssága. Ha a következő hónapban sem tudja visszaadni, akkor már húszezer + húszezer a tartozás. Újabb hónap elteltével tehát ez már negyvenezer, majd nyolcvanezer, százhatvanezer, háromszázhúszezer – egy év leteltével húszmillió négyszáznyolcvanezernél tartunk!

No, ez inkább csak elméleti összeg, hiszen az uzsorások sem várják ki a lehetetlent, ezért segélyosztáskor az adósok minden pénzét elveszik, s újra „kölcsönöznek” a szerencsétleneknek.

Mindenkinek szíve joga annyit kölcsönkérni, amennyit csak adnak neki. Az ő baja, ha nem törleszt.
A nyomor vámszedői pedig vígan tollasodnak, hiszen senki sem meri feljelenteni őket: túl közel, a szomszéd utcában laknak, idejük, furkósbotjuk, népes rokonságuk pedig éppen elég visszatartó erő.
A hatóság pedig bekötött szemmel bámul a semmibe. Hiába tudja, hogy mi folyik, nem tesz – nem tehet – semmit.

Ha valaki nem tudná: demokráciában és jogállamban élünk.
Csak azt tudnám, hogy kinek a jogállamában és demokráciájában?