Oda nem adott adó

Adót csalni, fizetését megkerülni sokféleképpen lehet.

MiscBudai Horváth József2008. 03. 07. péntek2008. 03. 07.
Oda nem adott adó

Először is szögezzük le: adót csalni többnyire csak annak lehet, akinek volna miből megfizetnie. Mindenesetre a trükkök sora szinte végtelen. Ízelítőül egy csokorra való elmésség.

A delikvens azt mondta az adóellenőröknek, hogy kölcsön kapott valakitől kétszázmilliót, önmaga fenntartására pedig szinte semmit sem költ, a tanyáján a fák lehullott ágaival fűt. (Az ilyennek minek a kétszázmilliós kölcsön?)

Az asszony arra a kérdésre, hogy miből vette a BMW-t, azt válaszolta, hogy a férje sokat maszekolt, abból spórolták össze az autóra valót. (Szegény pasas, nyilván éjjel-nappal fusizott.)

Régi trükk, hogy azért nincs írásos bizonyíték egy-egy állításra, mert megette a kutya, kidobta a gyerek a szemétbe, kilopták az autóból stb. (Vagy elfújta a szél…)

A börtönből frissen szabadult ipse éppen harmincmillióval lett gazdagabb, mint annak előtte volt. Közjegyzői okiratot mutatott: kölcsönadott időközben elhunyt édesanyjának – a hagyatéki eljáráson az örökös bemondására vették jegyzőkönyvbe a kölcsönadás meséjét. (Börtön, csalás, s egy kis hullagyalázás egy füst alatt.)

Az előző történet párja, hogy valaki a temérdek pénze forrásául a nagymama jóságát nevezte meg. A bibi csak az, hogy a mami világéletében csóró volt. (A sztori az amerikai nagybácsis mesére hajaz.)

Valaki a saját vállalkozásának adott kölcsön több tízmilliót, amit állítása szerint ő is kölcsön kapott. Csak éppen elfelejtette, hogy kitől. (A nagyvonalúság visszaütött.)

Az itt felsorolt csalóknak Magyarország egyelőre még nem adóparadicsom...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek