Ezt írtuk anno…

1949.
Dolgozó parasztságunk egyik legnagyobb átka volt a felszabadulás előtt a bank. A kis földjén dolgozó gazdának előbb-utóbb biztosan szüksége volt a hitelre, nem is beszélve arról, ha jött egy-egy rossz esztendő, betegség. Tudták ezt jól a tőkés bankárok, akik számára a dolgozó parasztok verejtékes munkája valóságos kincsesbánya lett: a kizsákmányoltak egész évi munkájukkal éppen csak a kamatot tudták fizetni, a tőke sohasem fogyott el. Ezen változtatott a demokrácia: legyen vége a kamat-uzsorának, a bank is legyen a népé! Ezért indult harcba a kommunisták vezetésével a dolgozó nép, amikor megvalósította a bankok államosítását. Mára a hitelrendszer már a népet szolgálja, a bankok vezetői nem népnyúzó tőkések, hanem munkások és parasztok lettek.

1959.
Összeírják a gyümölcsfákat. A Magyar Közlöny április 6-i számában kormányrendelet jelent meg, mely szerint a gyümölcstermesztés fejlesztése és a gyümölcsgazdálkodás tervszerű irányítása érdekében országos gyümölcsfa-összeírást kell végezni. Az öszszeírást a Központi Statisztikai Hivatal hajtja végre. Minden gyümölcsfával beültetett területet használó magánszemély, állami és társadalmi szerv köteles az összeírást lehetővé tenni, a szükséges felvilágosításokat megadni.

1969.
Nemrég történt, hogy a Tiszántúl egyik járási székhelyén a rendőrök úgy álltak ki az országútra, hogy nem volt náluk alkoholszonda. Nem bánkódtak e miatt, hiszen elég sokszor megtapasztalták, hogy hétvégente elég csak a delikvens arcába nézni, megleheltetni, hogy az ittasságot megállapítsák, amit általában a megállítottak el is ismernek. Nem úgy traktoros komám, aki éppen motorján ment volna hazafelé, munka után, meglehetősen „jókedvűen”, amikor észlelte az ellenőrzést. Erre még jóval a rendőrök előtt megállt, lehúzta a benzincsövet a porlasztóról, és elkezdte a száját öblögetni az üzemanyaggal. Amikor aztán odaért, s a rendőr megleheltette, simán továbbmehetett. Pedig ha kéznél van a szonda, nem ússza meg szárazon! De ha nincs, hát jó étvágyat a benzinhez…

1979.
A fiatalok legújabb hobbija: gyűjtik a poharat. Minél többféléből kínálják otthon a vendégeket, annál menőbbek. Az országúti bisztróban éppen mellettem fizet egy ifi társaság. Már mennének, amikor a pincér eléjük áll: „Hol a pohár?” A fiatalok mit sem tudnak pohárról, ők üvegből ittak… Ám a pincér hajthatatlan, kell a pohár: „amíg a pohár nem kerül elő, innen ti el nem mentek!” Erre a srácok a fidres-fodros tarisznyáikból az asztalra tesznek egy-egy poharat, azután sértődötten távoznak.

1989.
A nagymarosi vízi erőművel kapcsolatban több szervezet is kifejtette: a kormány erejét, szavahihetőségét jellemzi, hogy Németh Miklós miniszterelnök személyes ígérete ellenére is jóvátehetetlenül kivágták a nagymarosi jegenyefasort, arról nem is beszélve, hogy szinte hetente változik a kormányzati álláspont is vízlépcsőügyben. Szántó Miklós (OVIBER vezérigazgató), a marosi építkezések kivitelezője szerint a fakivágók felettesei hibát követtek el, fegyelmi folyik ellenük, s akár pénzbüntetést is kaphatnak. A cinizmus megdöbbentő.

1999.
„Nincs cigány, mondta a régi rendszer, és mindent megtett az asszimilációért. A cigányság óriási teher lesz az országnak. Normális, tisztességes gondolkodású emberek kellenek. Kétezertízben-húszban egymillió cigány él majd Magyarországon. Az a negatív állapot nő meg, ami most van: nem képzett, a munkaerőpiacon semmit nem érő cigányokkal lesznek tele a városok, a falvak. Ez veszélyeket rejt… Iskolák, kollégiumok, tanítók kellenek, hogy valamennyire fölzárkózzunk a többiekhez.” (Lakatos Menyhért író)