Ezt írtuk anno...

Július második hetében.

Misc2009. 07. 10. péntek2009. 07. 10.
Ezt írtuk anno...

1949. Parasztküldöttségünk öthetes tanulmányút után hazatért a Szovjetunióból. Nyolcvan parasztember, a magyar parasztság legjobbjai, abba a kiváltságos helyzetbe kerültek, hogy megnézhették: mi van a világ legfejlettebb mezőgazdaságában. Török László abaújdevecseri újgazdának a kolhozparasztok élete tetszett a legjobban. Gond nélkül élnek – mondja –, a nyolcórás munka után következik a pihenés, a szórakozás. A nagyobb családoknak négy, a kisebbeknek háromszobás házuk van, mindegyikben villany, rádió, tisztaság, boldogság. Balogh Margit, a kiskirálysági téesz tagja a szovjet nőkről mesél. „Moszkvában nincsenek kikencefencélt, lakkos körmű, dologtalan úrhölgyek, mindenki dolgozik, a világ minden kincséért sem cserélnének a más országbeli nőkkel.”

1959. A kunsági nagyhatáron / Megy a juhász nagy szamáron – mondja a régi nóta, amin Retter György, a híres túrkevei juhász már csak nevet. Szerinte a mai juhász már motorral megy a birkák után. Holott Petőfi szerint azért is jó volt a szamár, mert ha a juhásznak rossz a kedve, hát kampósbotjával jókorát ütött a szegény pára fejére. Mit üt a mai juhász? Tán a motorja fejét? De a túrkevei juhász szerint egy szamár majdnem annyiba kerül, mint egy motorkerékpár, és mégis milyen nagy a különbség közöttük! Az egyik kocog, a másik robog. Márpedig a mai embernek, még ha juhász is, az kell, ami robog.

1969. Egy kis közgazdaság: mi a csőd? Az az eset, amikor a kapitalista vállalat tartozásai nagyobbak, mint a saját vagyona. Ilyenkor a cég fizetésképtelenné válik, és felszámolják. Ezt a kifejezést mi nem használjuk. Nálunk mérleghiányról szoktak beszélni, vagy a még pontosabb, veszteséges fogalmat alkalmazzák. De – különösen, ha a föld értékével is számolunk –, még a legveszteségesebb téesz vagyonának az értéke is meghaladja tartozásainak összegét, annyi hitelt ugyanis nem kaphat, hogy ez az arány felboruljon. A régi értelemben vett csődről tehát nálunk nem is beszélhetnénk.

1979. „Megállj, ebadta, odaadlak a kék embernek!” Nagyanyám fenyegető szavai csaknem fél évszázad távolából csengenek a fülembe. A „kék ember” a traktoros volt, aki hangosan pöfögő masinájával akkortájt jelent meg a pusztaiak nagy ámulatára. Merőben különbözött a tanyabeli cselédektől; személyében alighanem az első munkás toppant be a zárt világba. A „kék ember” csak nyáron érkezett, az aratáskor, respektje volt, vele más hangon beszélt az uraság is, az intéző is. Miatta a tanyasi gyerekek sem huszárok, hanem traktorosok akartak lenni. Aztán a „kék emberek” lettek a mezőgazdasági munka hősei, a munkásosztály előretolt falusi bástyái… Az egykori „kék ember” ma már légkondicionált masinában ül.

1989. Július 6-án elhunyt Kádár János. Magyarország XX. századi történetét alapvetően befolyásoló, ellentmondásos politikustól búcsúzunk. Meglehet, Kádár reálpolitikus volt. Csak a történelem fogja majd megállapítani, hogy ’56-os pálfordulásával – bár személyét kompromittálva – a nemzetre nézve esetleg éppen a kisebbik rosszat választotta. Ki tudja, mekkora lett volna az az így is példátlan méretű megtorlás, ha akkor, november 4-én, más adja a nevét a bizonyítottan elkerülhetetlen szerep eljátszásához. Talán éppen Kádár érdeme, hogy leszakadásunk a kontinenstől nem behozhatatlan, s ma esélyünk lehet a felzárkózásra, a demokratizálódásra.

1999. A minap kezembe került a TÁRKI felmérése arról, hogy a lakosság csaknem 60 százaléka úgy gondolja, nincs szükség toleranciára a bűnözőkkel szemben. Úgy kell velük bánni, mint Amerikában: lábakat szét, kezeket a kocsi tetejére, pisztolycső a fejhez… Még néhány alvilági leszámolás, néhány nyílt színi kivégzés, és talán majd a törvényalkotók is úgy gondolják, szükség van erre a szigorításra.
 

Ezek is érdekelhetnek