Ezt írtuk anno...

Július negyedik hetében.

Misc2009. 07. 24. péntek2009. 07. 24.
Ezt írtuk anno...

1949. Én, Balogh Margit, a kiskirálysági „Ifjú Gárda” termelőcsoport tagja küldöm levelem Rákosi Mátyásnak, a magyar dolgozó nép nagy vezérének. Hálás köszönetemet fejezem ki paraszttársaim nevében is, hogy belénk helyezte bizalmát, és nyolcvan parasztember megtekinthette a világ legfejlettebb mezőgazdaságát, a Szovjetunió szocialista mezőgazdaságát. Hazatérve a nagy útról még nagyobb erővel fogok dolgozni mind a termelőcsoportban, mind a felvilágosító munkában. Most már a dolgozó parasztságnak meg tudom mondani, hogy bitangok voltak azok, akik mindig csak uszítottak a Szovjetunió ellen; félre akartak bennünket vezetni. A sok szépet, amit láttam, megköszönöm nagy vezérünknek, aki úgy vigyáz ránk, mint jó apa a gyermekeire.

1959. A soponyai Új Élet téesz irodájában a másnapi munkamegosztásról tárgyalnak. Maradt egy kevés vágatlan silókukorica, egy ember fél nap alatt végez vele, ezért az elnök kiadja a munkát Filotás Bélának. Filotás egy ideig hallgat, de aztán méltatlankodni kezd: miért egyedül ő? Az elnök nem érti a tiltakozást: „tán félsz egyedül a határban? Amikor egyéni gazda voltál, akkor is vittél valakit magaddal?” Filotás ötöl-hatol, aztán kiböki: már nem egyedül vagyok, megszoktam, hogy a közösben közösen dolgozunk… „El is hiszem, hogy megszoktad, hisz fél éve már téesz-tag vagy – nevet az elnök –, egye fene, vágjátok közösen…”

1969. Szürke dalok versenye a mostani táncdalfesztivál. Izgalmat tulajdonképpen csak a zsűri és a közönség vitája hoz. Ha a nézőknek nem tetszik a döntés, szinte véget nem érő taps és füttykoncert harsan, s főhet a feje a műsorvezetőnek, hogyan tovább… A szövegírók egy része a legósdibb szirupokkal öntözgette műveit: „Olyan voltam, mint egy apró, fehér virág, Te voltál a napfény, mit e kis virág imád”. Ami pedig a dallamokat illeti, igen sokszor éreztük úgy, hogy ezt már hallottuk valahol. Igaza lehet a zeneszerzői szólásmondásnak: sajnos, már minden hangjegy foglalt…

1979. Vasárnap, a Budai Ifjúsági Parkban megtartotta bemutatkozó előadását a hajdani Corvina-vezető, Szigethy Ferenc által szervezett új rock-csoport, a Karthago együttes. A kemény és színvonalas zenét játszó társulat debütálását csupán csak egyetlen momentum zavarta meg: a Beatricéből átigazolt orgonistát, Gidófalvi Attilát a Beatrice-rajongók árulónak bélyegezték meg, ami miatt a billentyűs kis híján lerohant a színpadról, hogy elégtételt vegyen. De aztán meggondolta magát, és a koncert békés körülmények között ért véget.

1989. Újra indul a Fasori Gimnázium! Ez a fiúgimnázium valamikor a protestáns szellemi tisztaság és igényesség, az evangélikus tolerancia és nyitottság letéteményese volt. Nevek százait lehetne felsorolni csak a leghíresebb tanárok és diákok sorából. Például a Nobel-díjas Wigner Jenő fizikus és a számítógép atyja: Neumann János is fasori diák volt. És ezt a gimnáziumot szüntette meg 37 évvel ezelőtt az állam… Most szeptembertől újra gyerekek népesítik be az épületet; hétszáznegyvenen jelentkeztek az első évfolyamra, a kelleténél négyszer többen. Az ország egyetlen evangélikus iskolája szeretne megfelelni a máig nagyon erősen élő hagyományoknak.

1999. Az elmúlt évek során többször is felröppentek hírek arról, hogy Németh Miklós volt miniszterelnök visszatér a hazai politikai életbe. Most úgy látszik, valóban hazatér a rendszerváltás előtti korszak utolsó kormányfője. Kijelentette, hogy politizálását csak szocialista színekben tudja elképzelni. Horn Gyula szerint nem lenne méltányos, ha az lenne miniszterelnök, aki az utóbbi kilenc évben kívülállóként, mintegy páholyból nézte végig azt, hogy mások milyen sokat dolgoztak a pártban és a kormányban.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek