1959.
Horváth Mátyás bácsi kenyere legjavát a hortobágyi pusztán ette meg. Mindig az urak jószága után futkosott, mégsem jutott annyira, hogy vénségére akár egy viskót csinálhatott volna magának. Kedvenc állataikat még magázták is – emlékszik elkeseredetten –, én meg csak „eriggy ide”, „eriggy oda” voltam. Most a község kondáját legelteti, termelőcsoportba lépett, és még soha nem nézett ilyen bizakodással a jövőbe. „Hatvanhat éves létemre először viselem majd gondját olyan állatoknak, melyekre azt mondhatom, hogy az enyémek is.” Újságot húz elő a zsebéből, benne a Rajk-perrel, s őszinte gyűlölettel kiáltja: „Ezek a bitangok újra a nyomorba akarták dönteni a szegény népet. Kötelet érdemel mindenki, aki ránk tör!”
1959.
Rendkívüli kiadás, rendkívüli kiadás – harsogták hétfő hajnalban az újságárusok a világ szinte valamennyi nagyvárosában. Páratlan örömhírről számoltak be a lapok: szovjet rakéta jutott a holdra, 397 ezer kilométeres utat megtéve, vörös zászló pihen valamelyik holdszigeten, vagy úszik talán a hold Nyugalom-tengerén. Ezt hozta magával „útitársként” a kedden Washingtonba érkezett Hruscsov elvtárs. Egész Amerika felvillanyozva várta a szovjet miniszterelnököt; nem is járt még az USA-ban soha kormányfő olyan ország képviseletében, amely világsikerekben, eredményekben messze túlszárnyalta a vendéglátókat.
1969.
Aki Szentendre határában, a Szabadság-forrás környékén jár, különös építkezésnek lehet szemtanúja. Olyan épületek kerülnek tető alá, amilyeneket ötven vagy száz esztendeje – eldugott falvakban – építettek a parasztemberek. A munka is olyan aprólékos, ősi módszerekkel történik, ahogyan azt régen, faluhelyen tették. Készül az országos falumúzeum ebben a Duna-menti városban. Európa számos országában van már skanzen – mondja a Néprajzi Múzeum főigazgatója –, mi itt szeretnénk összegyűjteni és a látogatók elé tárni a magyar népi építészet tárgyait és életformáját. Terveink szerint közel 200 lakóházat, gazdasági és egyéb falusi épületet mutatunk majd be.
1979.
A nyugatról visszaérkező magyar turisták újabban almaszappannal ajándékozzák meg ismerőseiket, barátaikat. Viszonylag olcsó, de mégis szívesen fogadott figyelmesség ez, mert valóban: a mosdás után még órákig kellemes almaillatot áraszt a megajándékozott. Egy könnyűipari tanácskozáson nemrégiben megkérdezte valaki: miért nem gyártunk mi is ilyen szappant, hiszen valósággal fuldoklunk a zöld almában? A válaszoló szerint ennek több oka is van. Először is nem ismerjük a technológiát. Másodszor nincs ilyen termék gyártására alkalmas gépünk. S harmadszor: az a szappan nem almából készül; valami szintetikus kémiai anyag adja az illatát.
1989.
Tisztelt szerkesztőség! Egy kis faluban lakunk. Van egy kis kápolnánk, amelyből júliusban elloptak egy szobrot. És hallottuk, hogy a rádió leadta: elfogták azokat, akik elvitték. Nagyon kérjük a megtalálóját, értesítsen bennünket. A szobor Szűz Mária és a karján a kis Jézus, mind a kettőnek kék a ruhája, sárga korona van a fejükön, egyébként fából vannak. Ha ilyen az a megtalált szobor, akkor nagyon szépen kérnénk, hogy szíveskedjenek egy dobozban postán elküldeni, utánvéttel. F. I., Szakmár, Újtelek, Posta.
1999.
Korkép. Kisebb földrengés rázta meg Zemplén alsó részén Csobaj és Taktabáj lakóit. Hullámzott a föld, rezegtek az ablakok, a pohárból kilöttyent a víz. Az egyik csobaji férfiember – reggel lévén – éppen a kerti diófa alatt früstökölt, amikor dübörgés-félét hallott. Mi jut eszébe ma, a növekvő bűnözéstől, a fényes nappali robbantásoktól, rablásoktól terhes világban, a saját portáján, a nagyapja által ültetett diófa alatt reggeliző gazdának dübörgést hallva? Íme: „Azt hittem, valaki le akar ütni hátulrúl, gyorsan megfordultam”. Itt tartunk.