Szilva

A szilva az alma után második legfontosabb gyümölcsfajunk. Mivel a európai szilvák ősei (a kökény, a cseresznyeszilva, sőt a kökényszilva is) a Kárpát-medencében őshonosak, előbb gyűjtögetett, majd termesztett "korukban" fontos élelmezési cikknek minősültek, és a termesztésen kivül fennmaradva, tájalakító szerepet is betöltöttek.

Évszázadok során hungaricum jellegű fajtakörök alakultak ki, bár a legtöbbnek nem lehet hiteles történeti forrásokkal igazolni az eredetét. Annyi azonban biztos, hogy a messzi múltban már megvoltak, elég csak a régészeti kőmag leletekre és az okleveles adatokra gondolni.
A szilva elterjedtségét jelzi a XX. sz. közepéig meglévő, 30 millió feletti faállományunk, amelynek nagy része azonban elvadultan, szórványban vagy elhanyagolt ültetvényben állt. A termésvolumen a 310 ezer tonna körüli maximum óta (ami a magvaváló kékszilvák mellett valószínűleg más tipusokat is tartalmazott) fokozatosan csökkent. Újabb fajták bevezetésével is csak 60-80 ezer tonnányi volt a számba vehető szilvatermésünk. A fajtaváltás sem tudta visszahozni tehát a korábbi helyünket a nemzetközi piacon.

Az elmúlt fél évszázadban ugyanis kiderült, hogy a szilvatermesztés sem annyira problémamentes, mint hittük: a sharka virus járványosan jelentkezett, a tájfajtakutatásnak és szelekciónak nincsenek már komoly tartalékai, az igazán intenzív termesztés nem terjedt el az országban.
Miközben tehát világszerte divatos lett újból a szilvatermesztés és a piacosságra igen nagy hangsúlyt fektetnek, nálunk nagyon lassú változások voltak csak megfigyelhetők.
A szilvával való foglalkozás - különösen családi szükségletből, de árutermelési céllal is - nemzeti hagyományunk értékes része. Valaha szinte életfilozófiát, ha nem is egyedül belőle való megélhetést jelentett a Felső-Tisza-vidéken és Erdély egyes részein. Ady ezt így fogalmazta meg: "A vénséges vén Szilágyban, hét szilvafa árnyékában…"

Természettudományos-néprajzi pontossággal pedig Luby Margit írta le az egyik honos szilvafajtánk múltját. A szatmári szilvalekvár, aszalék vagy szilvórium hagyományainak feltámasztásában e kötet szerkesztője ugyanúgy részt vesz, mint az ottani emberek.
A Szinke-patak parti Penyigén rendezett szilva- és lekvárfőző fesztiválok a hagyományok újraéledését jelzik.