U20-as futballisták: megvan a vébé-bronz!

Győzelem büntetőpárbajjal
Ami azonnal feltúnt: az ellenfél, Costa Rica csapatában többnyire kisfiús legénykék játszottak, míg a magyaroknál a férfikor kapuján bebocsátást kérő fiatalemberek.

Az első negyedóra a miénk volt, majd az ellenfél átvette az irányítást, a labdát kétszer több ideig birtokolták. Szerencsére a meddő fölényükkel nem tudtak mit kezdeni. Igazán nagy gólhelyzet nem adódott egyik kapu előtt sem, a távoli lövéseket pedig a hálóőrők hatástalanították.

A második félidőre – a tornán immár nem először – lelkes, sokat futó, nyerni akaró magyar csapat érkezett a pályára. Hamar kiegyenlítödött a labdával találkozás intervalluma is. Helyzetek sokaságát ezúttal sem jegyezhettük fel, de reményeink megizmosodtak a győztes gól megszerzésére. Már-már úgy túnt, hogy nem lesz gól, amikor a 81. percben Urena szerzett egyet. Veszni látszott az érem, de a 88. percben Mena a tizenhatoson belül buktatta a róla leforduló Németh Krisztiánt, 11-es, a Costa Rica-i védő pedig megkapta a második sárga lapját, így kiállt. A bünetőt Koman Vladimír középre, az elmozduló kapus hűlt helyére lőtte, 1:1.

A hátralévő percekben, majd a ráadásban már nem született gól, jöhettek a mindent eldöntő tizenegyesek. Az ellenfél valamennyi (négy) kísérletét elrontotta – Gulácsi Péter hármat is kiivédett! –, míg a mieink hármat bevarrtak, így a bronzérmet Magyarország fiataljai nyerték!

A döntőben Ghána – mivel a hosszabbítás két félideje sem hozott gólt – tizenegyesekkel 4:3-ra legyőzte Brazíliát, úgy, hogy a dél-amerikaiak 50 percen át emberelőnyben játszhattak. De az afrikaiak ellen ez sem segített, a ghánaiak megérdemelten hódították el a trófeát!

Ünneprontás helyett
Kötözni való bolond, aki nem örül bármilyen sikernek. Okos az, aki a helyén kezeli a történteket.

Ezen a világbajnokságon nem fedezhettünk fel olyan kimagasló képességű focistát, mint annak idején Messit, C. Ronaldót vagy Agüerót. Az ezüstérmes brazilok csakis az otthon játszók közül válogattak. Biztos, hogy a most látott csapatokból többen is bekerülnek majd hazájuk felnőttt válogatotjába, de igazán nagy nemzetközi karrier nem fenyegeti egyiküket sem. A legjobb magyarokra, akik az angol, olasz, német bajnokságban szerepelnek, nagyon hossszú menetelés vár még, miközben a hozzájuk hasonl tudású otthoniakkal is meg kell küzdeniük csapatuk keretagságáért.

Hogy mi adhat mégis esélyt? Ha képesek lesznek két félidőn át azonos hőfokon és erőbedobással harcolni, az edzéseken „meghalni”, az edző szavát szentírásnak venni, szakmájuk csínját-binját minél tökéletesebben elsajátítani. Aki képes erre, annak a nevét sokan megismerhetik. Remélem, a most a szívünkbe zárt srácok közül többen is képesek lesznek a felsorolt kihívásoknak megfelelni.

Bízunk bennetek, köszönjük a bronzérmet, fiúk!