Az igazi Húsvét: Húsvétvasárnap

Más nagy ünnephez hasonlóan, e naphoz is hagyományosan munkatilalom kapcsolódott. Nem sepertek, nem főztek, varrni sem volt szabad. A seprési tilalomnak a Tápió mentén azt a magyarázatot adták, hogy így elsepernék a locsolókat. Húsvétvasárnap és -hétfőn a böjti tilalom után már ismét lehetett táncolni, bálokat rendezni.

A húsvéti szertartásokhoz tartozott már a 10. század óta az ételszentelés. A húsvéti sonkát, bárányt, kalácsot, sőt, még a bort is a katolikus hívők szentelni viszik a templomba. Az ételek megáldására már Jézus is példát adott a csodálatos kenyérszaporítással és az Utolsó vacsorán. A megszentelt húsvéti ételek a hosszú böjt után megvédték a híveket  a mértéktelenség kísértéseitől. Az ünnep szinte áldozati jellegű eledele a húsvéti bárány, amely Krisztust jelképezi. A legrégebbi húsvéti eledelek közé tartozik a tojás, ami az élet, az újjászületés jelképe. Amint a tojásból új élet kel, éppen úgy támad fel Krisztus is a sírjából az emberek megváltására. A sonka a parasztélet gazdasági és kultikus rendje következtében vált már igen régen jellegzetes húsvéti eledellé. A szentelt ételek maradékait mágikus célokra használták: a sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy az sokat teremjen. A húsvéti ételeket akár tűzbe is vethetnék, azzal a magyarázattal, hogy a túlvilágiaknak is jusson belőle.

Nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán a Jézus-keresés, Isten-keresés, Szentsír-keresés elnevezésű népi ájtatosság volt szokásban. A húsvéti határjárásnak – egyházi jelentése mellett – a tavaszi vetések mágikus védelme, a határjelek megújítása és a források megtisztítása volt a célja. Legtovább Nyugat-Magyarországon és Székelyföldön maradt fenn.