Harmadik utas a késelő

Kevés kiszolgáltatottabb ember van, mint egy éjszakai taxis. Ül szegény egy viszonylag nagy értéket képviselő tárgy, az autó birtokosaként, két elfoglalt kezével, háta mögött ismeretlen utas, akit olykor egy külső kerületbe vagy vidéken egy elhagyatott présházba kell fuvarozni.

Ország-világPalágyi Béla2011. 01. 14. péntek2011. 01. 14.
Harmadik utas a késelő

Zsebében jelentős summa, a napi bevétel sejlik, ami manapság egyre nagyobb kísértés. Védelmére az állandóan zümmögő rádió szolgál, mellyel vészhelyzetben tudja mozgósítani a társait vagy értesíteni a központot. A társak szolidaritására szerencsére mindig számíthat, ettől blokádképes a taxistársadalom. Azért, megvallom, amikor késő este beülök egy kocsiba, pillanatra feszültség telepedik közém és a volán forgatója közzé, ami álta¬lában az első két-három mondat után oldódik. í

Az elmúlt szombaton a főváros IX. kerületéből három férfi vitette magát a Keleti pályaudvarhoz. Rutin fuvar, rendőrök, térfigyelő kamerák, drosztoló társak, viszonylag nagy forgalom – mégis, kis híján emberéletet követelt az egyszerűnek látszó munka. Ugyanis fizetéskor kiderült, hogy az utasoknál nincs pénz. Némi alkudozás után úgy döntöttek, hogy ketten bemennek az állomásra a pénz¬automatához, s a harmadik utast túszként hagyják, mondhatni zálogban, az autóban.

Amikor már túlságosan hosszúra nyúlt a társak pénzügyi tranzakciója, a sofőr szóvá tette, hogy végül csak rendezni kellene valahogy a fizetséget! A harmadik utas erre nem volt hajlandó, sőt élénk szóváltás kerekedett, így a volán forgatója jónak látta, ha segítséget kér a mögötte álló társától. Jött is a „felmentő sereg”, a segítőkész taxis, fiatalabb lévén, nagyobb fordulatra kapcsolt az érvek harcában, olyannyira, hogy hamarosan ölre ment az utassal, pedig a károsult már próbálta csillapítani kollégáját: – Hagyd a francba, lenyelem ezt a fuvart, nem ér egy verekedést a dolog! – Jól érezte, mert a dulakodásban a túszul hagyott emberünk kést rántott, és megszúrta a segítőt, aztán futásnak eredve indult a társai nyomába. A sebesült egy ideig megpróbálta üldözni, ám amikor már annyi vért vesztett, hogy az egész környék csatakos volt tőle, feladta a kergetést – innentől kezdve aztán a közben kiérkező mentőké volt a szó. Ellátták a sérültet, jelenleg túl van az életveszélyen, a rendőrök pedig nagy erőkkel keresik a késelőt és társait, akik eltűntek, akár a kámfor.

Se szőlő, se kieső városrész, forgalom nagy, szemtanú millió – lám, mégis életveszély kerekedik szinte a semmiből. A jövőben ne csodálkozzunk, ha a hívott szolgáltató az eddiginél is alaposabban mustrál majd végig bennünket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek