Könnyebb magyarrá válni

Az egyszerűsített honosítási eljárás iránt máris nagy az érdeklődés a határon kívül élő magyarok részéről. A hivatalok előjegyzései egyre zsúfoltabbak szerte az országban.

Ország-világBalogh Mária2011. 01. 06. csütörtök2011. 01. 06.
Könnyebb magyarrá válni

Debrecenben januárra már minden időpont betelt, így azok a határon túli magyarok, akik ekkor szeretnék a honosításukat kérni, már nem tehetik meg. A január 3- tól életbe lépett jogszabály szerint a jövőben harmadannyi idő szükséges ahhoz, hogy valaki megkapja a magyar állampolgárságot, mint eddig.

Az új rendelkezés szerint a határon túl élő magyaroknak nem kell letelepedniük Magyarországon azért, hogy magyar állampolgárok lehessenek. Állampolfári vzsgát sem kell tenniük, nem szükséges magyarországi lakóhelyet és megélhetést igazolniuk.

A jövőben elegendő a magyar nyelv ismerete és a származás hivatalos igazolása. Ennek köszönhetően az igénylők már 4-5 hónapon belül is megkaphatják magyar állampolgárságukat, amire nem is olyan régen még másfél évet is várniuk kellett.
A kérelemről minden esetben a köztársasági elnök dönt.

Jó tudni, hogy a magyar állampolgárság nem jelenti automatikusan, hogy a kérelmező a magyar útlevelet is megkapja. Az újonnan szerzett státusz csupán előfeltétele e dokumentum igénylésének.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek