Elkezdődhet az agykutatás évtizede

Immár még hatékonyabban elkezdődhet a modern tudomány egyik legizgalmasabb területének feltárása, az emberi agy megértése., ugyanis az Európai Bizottság hivatalos közleményben jelentette be, hogy az Emberi Agy Projekt (Human Brain Project – HBP) a két támogatott FET (Future and emerging technologies) „zászlóshajó”-projekt egyike.

Ország-világKovács Réka2013. 01. 30. szerda2013. 01. 30.
Elkezdődhet az agykutatás évtizede

A projekt célja, hogy egyesítve az emberi aggyal kapcsolatos összes jelenlegi tudást, szuper-számítógépes modellek és szimulációk segítségével lépésről lépésre rekonstruálja az agyat.

A projekt az emberi agy és betegségei megértésének lehetőségét, valamint teljesen új számítógépes és robotikus technológiák kifejlesztését teszi lehetővé. A 2013–2023 között megvalósuló kutatássorozat 1,19 milliárd euró költséggel számolhat, és Európa mellett a projektben részt vesz néhány fontos észak-amerikai és japán partner is.

Magyarországról már a kezdetektől fogva részt vesz a projektben dr. Freund Tamás professzor kutatócsoportja a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetből. A későbbi fázisokban további hazai laboratóriumoknak is lehetőségük lesz bekapcsolódni a Flagship Programba.

A projekt várhatóan 2013 végén kezdődik.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek