Telt ház, pofozkodás, törzsi háború - rendben lesz a magyar foci!

Hogy honnan az ősi ellentét a két klub között? Erről Margitay Richárd és Margitay Zsolt könyvet írt Ferencváros–Újpest – A futballháború címmel. Ebben az áll, hogy az 1885-ben szerveződött Újpest és az 1899-ben alapított Fradi szembenállása vallási, politikai és kulturális alapokon nyugszik. A Ferencváros katolikus és asszimiláns kispolgári német háttérrel rendelkezik, míg az UTE vegyes összetételű bázisa német és zsidó szimpatizánsokkal bővült. A Fradi-szív mint fogalom, 1929-től kezdett önálló életet élni: öt pengőért mindenki „zöldfehér szívű” lehetett, amit a szíve fölé tűzött jelvénnyel dokumentált a nagyvilág számára. Bár a két egyesület vetélkedése immár 108 éves múltra tekint vissza, gyűlölt ellenséggé az ötvenes években vált a zöld-fehér és a lila-fehér társulat szurkolóhada. Köszönhetően a politikának, az Újpestet Dózsa néven a belügyi szervek patronálták, míg a Fradit Kinizsi ÉDOSZ elnevezéssel az élelmiszer-ipari dolgozók szakszervezete szponzorálta – azzal a „bélyeggel”, hogy a Fradi legalábbis ellenzéki csapat.

A politika pedig másutt is ott vibrált az öltözőben és a lelátón. Sándor Csikar mesélte, hogy Diósgyőrbe – Bukovi Márton edző utasítására – a nagyobb tekintély kedvéért a szolgálati ÁVH-s egyenruhában utazott el az MTK. Győzelmük után a szocialista nagyipar egyik fellegvárában kis híján felborították a buszukat a nekikeseredett helybéli szurkolók.

Elgondolkodtató ez a futballszembenállás, hiszen például a szolnoki pólósok sosem tagadták meg a Dózsát, miként az is közismert, hogy a hatszoros bajnokcsapat tagjai közül a kétszeres olimpiai bajnok Boros Ottó, de az egész szakvezetés (Kada János, Vágó Ervin) is a rendőrfőkapitányság magas beosztású tisztjei voltak. S lám, a vízben egy Szolnok–FTC meccs máig a sportbarátság jegyében zajlik. Azért az igazán fontos dolgok mégiscsak a pályán dőlnek el!