Szandinak megmondhatná valaki: nem helyes egy gyerek szemébe ilyet mondani

Ha igaz a törekvés, hogy a csatorna a bűvös 18–49-es korhatáron belüli nézőkön túl az idősebbeket is meg kívánja szólítani, vagyis családi tévét akar csinálni – jó úton jár. Merthogy az 50 vagy a 60 éves, sőt még az idősebb néző is ember – vagyis hát fogyasztó, akiknek érdemes reklámokat, s két reklám között műsorokat sugározni.

Azt szokták mondani, ha gyerekekre építenek egy műsort, az már fél siker. Ez a műsor egész siker. Mert itt a gyerekek nem csak aranyosak és übercukik, bár kétségtelenül azok is, de mindenekelőtt nagyon tehetségesek. És ezért minél kevesebb az édelgés, annál jobb. Ezt főleg az egyébként szimpatikus és ügyes tanárnak, Szandinak mondja már meg valaki! Ő néha majd' elcsöppen. Nem helyes egy gyereknek a szemébe ilyet mondani: Jaj, de cuki vagy, de édes! A többiek, Hajós András és Király Viktor, de még az anyás Szulák Andrea is sokkal természetesebben, lazábban viselkednek. Továbbra is ők a zsűritagok és a négy-négy gyerekkel foglalkozó tanárok. Mind jók. De ha az én gyerekem is bejutna a döntőbe, azt szeretném, hogy Hajós legyen a tanára, mert tőle nemcsak szakmai fortélyokat tanulhatnak a srácok, hanem életszemléletet, filozófiát, szabad gondolkodást, öniróniát és még sok egyebet.

És a gyerekek? Elképesztően jók. Sokkal erősebb a mezőny, mint az első évadban volt. Nem tudnám még kiemelni a legjobbakat. Sztojka Vanessza, Varga Vivien, Boudny Lídia vagy Radics Jani, Bordács Arnold… De a többiek is, a 16 fős mezőnyből legalább a felének odaadnám az első díjat.

Vannak megható pillanatok. Amikor az állami gondozott roma kisfiú azt énekli, hogy Kell ott fenn egy ország. Vagy amikor a magyarkenyai kislány a Csík zenekar népdalfeldolgozását énekli kristálytisztán: Ez a vonat, ha elindul, hadd menjen… Zsűri, néző libabőrös lesz a gyönyörűségtől. (Érdemes lenne elgondolkodni a tehetségkutató versenyek szerkesztőinek, hogy miért mindig az a legnagyobb siker, ha valami karizmatikus dalt énekel a versenyző, magyarul! A csatorna másik sikeres műsorának is az volt a legszebb pillanata, amikor a francia–vietnami páros azt énekelte: „A Csitári hegyek alatt régen leesett a hó.” A néző tudja, jól ki van ez számítva, mégis meg van főzve.)

Ha megfigyeljük a gyerekek viselkedését, abból is tanulhatunk. A többség szerényen, elfogódottan viselkedik, de vannak dörzsölt kisfickók, akik igyekeznek bevágódni a zsűrinél. Akiknek kedvenc előadóik természetesen az ott ülő nénik-bácsik. De meglehet, hogy a sikeres karrierhez nem árt az ilyesfajta életrevalóság. Mindenesetre jó a válogatás, mindenféle családból és környezetből jöttek a kisebbnagyobb lányok és fiúk. Sok a roma gyerek is, ami jól mutatja a népcsoport kiemelkedő muzikalitását. Meg persze azt is, hogy ez jó kitörési lehetőség lehet.

Aztán, hogy a 16-ból meg a tavalyi 16-ból hányan lesznek felnőttkorukra művészek, ki tudná megjósolni? Hiszen a meglévő tehetségen kívül annyi mindennek kell összejönnie ahhoz. De a néző most jól szórakozik, nevet, meghatódik, szurkol – nekünk ennyi is elég.