Alakul a vazallusi rendszer - Ángyán József a szemfényvesztésről

– Amit ön régóta hangoztat, azt most kormánytagok szájából hallom: ne a nagygazdáknak jusson a támogatás. Ezek szerint mégis elfogadták a tanácsait?

– Az az érzésem, nem ez történik, hanem azon gondolkodhattak el, hogy miért kaptak idén 500 ezerrel kevesebb szavazatot a választásokon, mint négy évvel korábban. Annál is inkább erre gyanakszom, mert az Európai Unió már jóval korábban javasolta a nagyok támogatásának a megnyirbálását, akkor azonban még hallani sem akartak róla.

– Akárhogy is, de ez most mégiscsak a nagybirtok elleni lépés.

– Uniós mértékkel mérve egyáltalán nem az. Ott ugyanis – néhány volt szocialista országot leszámítva – olyan ritka az 1200 hektár feletti birtok, mint a fehér holló. Franciaországban például a nagybirtokok – a felső 20 százalék – átlagmérete 274 hektár. Nem a birtokméret növelésével lesznek versenyképesek.

– Hanem hogyan?

– Úgy például, hogy a beszerzésre, feldolgozásra és/vagy értékesítésre szövetkeznek egymással. Nálunk azonban – minő véletlen! – négy év sem volt elég a szövetkezeti törvény megalkotására. Helyette még az alaptörvényben is a nagytőkéseknek kedvező integráció szerepel.

– A nagybirtokosok most mégis a versenyképességük elvesztését féltik.

– Furcsa logika. A birtokméret növelésekor éppen a nagyobb hatékonysággal érveltek, most mégis azt hangoztatják, hogy csak támogatással versenyképesek. Hogy is van ez?

– Tízezrek munkahelyének az elvesztését jósolják a támogatások megvonása esetére.

– Ez riogatásnak kiváló előrejelzés. Magyarországon azonban négyszer akkora terület szükséges egy ember foglalkoztatásához a bérmunkán alapuló nagybirtokokon, mint az alapvetően önfoglalkoztató családi gazdaságokban.

– Ebből viszont az következik, hogy valójában éppen a nagybirtok generálja a munkanélküliséget.

– Pontosan. A földről elzavartak pedig mehetnek például közmunkásnak, akiket az állam mindannyiunk közös kasszájából fizet. Egyebek között éppen ennek elkerülése érdekében javasolja az unió, hogy a nagyoktól visszatartott támogatást adják inkább a 30 hektár alatti gazdaságoknak.

– Most tehát a kicsik következnek.

– Illetve következhetnének, ha valóban ők kapnák a nagyoknak ki nem fizetett összeget. Erről azonban szó sincs. Az EU által ajánlott úgynevezett redisztribúciót, vagyis a kicsiknek szóló visszaosztást a magyar kormány vagy jó fél évvel a választások előtt már határozottan visszautasította. Ehelyett a visszatartott összeget az állattartóknak ígéri. De a faluban, a portákon már nincs is állat, a baromfi kétharmadát, a sertések háromnegyedét, a szarvasmarhák 85 százalékát a nagygazdaságok szétprivatizált, majd közösségi forrásokból felújíttatott állattartó telepein nevelik. Vagyis amit területalapon elvon az állam, azt állattartás jogán ugyanannak a nagybirtokos körnek juttatja vissza, megfejelve egy ugyancsak nekik szóló tekintélyes fejlesztési forráskerettel.

– Akkor meg mi értelme az egésznek?

– Azt gondolom, hogy a látványos „agrártámogatási reform” nem más, mint szemfényvesztés, a népnek szóló, a választókat megnyugtató kommunikáció, másrészt a nagyok közötti erőviszonyok – a „mi kutyánk (inkább állattartó) kölykeinek” megfelelő – finom átrendezése.

– Rátérve a VI. jelentésre, az első, ami szembetűnik: Csányi Sándor érdekeltsége az agrártámogatások összegét illetően tavaly a második helyre szorult.

– Azért nem féltem őt a kegyvesztettségtől… Az igaz, hogy a Simicska–Nyerges páros érdekeltségei beelőztek, ám éppen a napokban kötött a kormány stratégiai partnerségi megállapodást Csányi valamennyi mezőgazdasági és élelmiszer-ipari cégével, a Bonafarm-csoporttal, amelyek vagy hazai alapanyagból dolgoznak, vagy sem.

– A külföldi húsból „hungarikumokat” előállító cégek listájára utal?

– Igen, a dioxinbotrány farvizén, a miniszterelnök utasítására állíttattam össze annak idején ezeknek az érdekeltségeknek a listáját. Nos, Csányi ma „nemzetstratégiaivá” emelkedő cégei előkelő helyen szerepelnek közöttük.

– Egyébként miként alakult a hat legnagyobb érdekeltség támogatottsága az elmúlt két év alatt?

– Sikerült megduplázniuk az évente felvett összeget, amely mára megközelíti a 20 milliárd forintot. Támogatott földterületeik pedig meghaladják a 100 ezer hektárt.

– Ezek szerint az irányultság ugyanaz, mint korábban: néhány nagy cég viszi el a földek és támogatások zömét, a többségnek pedig alig jut valami?

– Az elmúlt év végéig 95 ezer hektárnyi állami földet adtak pályázati úton bérbe. Ennek 11 százalékát mindössze nyolc nagy érdekeltség, a nyertesek 0,4 százaléka vitte el, míg 600 érdekeltség 10 hektár alatti területhez jutott. Így jön ki a bérbe adott földek jól hirdethető, Európában is vállalható 28 hektáros átlaga.

– A támogatásoknál milyenek az arányok?

– A felső tíz százalék kapja a támogatások 74 százalékát, az alsó tíz százalék a 0,3 százalékát.

– Több régebbi eset – például Lepsény, Kishantos, Bábonymegyer – feldolgozása mellett ebben a jelentésében hangsúlyosan említi Hortobágyot és a bihari gazdák ügyét.

– Ezek a visszásságok alapvetően már ennek az évnek a krónikájához tartoznak, de nem hagyhattam szó nélkül az ott történteket. Januárban tartottam előadást Debrecenben, ahol odajöttek hozzám a pusztán generációk óta állatokat tartó gazdák, és panaszolták, hogy hiába igényeltek legelőt, nem kaptak.

– Mi lehetett a bűnük?

– Vélhetően nem nekik voltak bűneik, hanem a kedvezményezetteknek „érdemeik”. Lényegében három érdekeltség kapta meg azokat a földeket, amelyek a családoknak a kenyeret jelentették. Panaszukkal eljutottak a miniszterelnökig, aki a választás előtt le is állíttatta az újakkal a szerződés megkötését, és vizsgálatot ígért.

– Az eredmény?

– A vizsgálat – ahogy mondják – folyik, eredménye nincs, viszont a választás után megkötötték a szerződéseket a nyertesekkel.

– És az addigi állattartók?

– Kilátástalan helyzetbe kerültek. Az egyik juhász például kétségbeesetten és szerintem jogosan azt kérdezte, hogy legelő híján mihez kezdjen, hiszen ő egész életében juhokkal foglalkozott, máshoz nem ért.

– Az eddigi jelentéseihez képest újdonság a nemzeti parkok erőteljesebb bevonása a földbérleti elemzésekbe.

– A nemzeti parkok által kezelt területek a jövő szempontjából a legértékesebbek közé tartoznak: védettségük miatt különösen kedvezőek minőségi, biztonságos élelmiszerek, biotermékek előállítására, amelyek igen keresettek a fizetőképes piacokon, így komoly nyereség ígéretét hordozzák. Ez már eléri a spekuláns nagytőke „ingerküszöbét” is. Zajlik hát a védett területeken a „politikus-nemesi” nagybirtokok és az ezeket kiszolgáló infrastruktúra kialakítása.
Ahogy hallom, Borsodban már a szállításhoz szükséges repülőteret is tervezik. Mindezt persze közpénzből és közös nemzeti földvagyonunk felhasználásával.

– Tapasztalt eltérést a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a nemzeti parkok bérbeadási gyakorlata között?

– Alig. Ahogy a hortobágyi példa is mutatja, ezeken a területeken is semmibe veszik az ott élő gazdálkodó családokat. Az egész országban egyfajta újkori feudális vazallusi rendszer alakul. A „hűbéri” nagybirtokosok azután majd bérmunkásokkal dolgoztatják a földjeiket, a haszonból pedig minden bizonnyal juttatnak azoknak, akik által a kedvezményeikhez jutottak.

– Lesz következő jelentés?

– Igen, és az a választásokig terjedő időszakot elemzi. Ezzel teljessé válik a ciklus bemutatása. Ennek és a Gyurcsány-korszakról készített hasonló tanulmányomnak az egybedolgozásával talán egy könyv is születhet.

– Lesz ideje ekkora munkára?

– Ha a gondviselés is úgy akarja, több is, mint eddig. Jövő tavasszal elérem az öregségi nyugdíjkorhatárt, és az egyetemi munkától is azonnal visszavonulok. A „tartótisztek” által dirigált, „pénzmosoda” jellegű egyetem sem az én világom.