London, New York, Csomád - LGT-történetek Presser Gábortól

LONDON. Az Omega együttessel 1968-ban jártam Angliában. A Spencer Davis Group menedzsere hívott meg bennünket, lemezszerződést is kaptunk, debütáló albumunkat Omega Red Star from Hungary címmel rögzítettük – angol nyelven. Amikor ezt itthon megtudták, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat azonnal felébredt, tán mégsem járja, hogy egy magyar beategyüttes dalai hamarabb jelenjenek meg Nyugaton. Ekkor született meg a Trombitás Frédi és a Rettenetes Emberek. Aztán a Locomotiv GT-vel is eljutottam Londonba. Mégpedig 1972 májusában a Great Western Express – Lincoln Fesztiválra, ahol mi voltunk az egyetlen európai együttes. Beach Boys, Status Quo, Faces, Genesis, Nazareth, Joe Cocker, Billy Joel, Rod Stewart – csak néhány név a fellépők közül. Őrületes lehetőség volt, de majdnem lemaradtunk róla. Az Interkoncert komoly energiát fordított arra, hogy ne kapjuk meg idejében a szükséges vízumokat. Akkoriban még az útlevelünket is a szervezőiroda páncélszekrényében őrizték. Eleve késve adták ki a futárnak a feladatot, hogy gyűjtse be a nagykövetségektől a vízumokat. De Laux Józsi az irodaház kapujában várta, mellészegődött kísérőnek. Addig puhította az embert, mígnem megszerezte tőle az útleveleinket, és ő fél nap alatt elintézte a vízumpecséteket. Délután elindultunk, de nem Hegyeshalomnál, hanem Parassapusztánál hagytuk el az országot, s óriási kerülővel Csehszlovákián át léptünk be Németországba. Féltünk is, bármikor lekapcsolhattak volna bennünket, hiszen addigra az Interkoncert is tudomást szerzett a turpisságról. Amikor hazajöttünk, hatalmas balhé lett belőle, de csak egy hónap múlva, mert Angliából még elmentünk Svédországba néhány klubfellépésre. Emlékszem, Lauxszal üvöltöztek, végül pedig talán fél évre bevonták az útlevelünket.

BUDAPEST. A Tabánban a Mini együttes kezdett el szabadtéri koncerteket adni május elsejéken. A frontember, Török Ádám hívott meg bennünket, először 1972-ben. Nem tartom igazságosnak, hogy egy idő után csak az LGT nevéhez kötődtek a tabáni bulik, még ha akadtak is olyan évek, amikor egyedül játszottunk. Életünk fontos része volt. Az a jó kis „placebo szabadságérzet” lebegett a buli fölött. Aki eljött, örült a zenének. Talán soha nem is történt atrocitás. A rendőrök meg az ifjúgárdisták is főleg civilben jöttek – de éberen, az biztos. A Duna másik oldalán zajló rockbuli hihetetlenül jó kontrasztja volt a hivatalos pesti május elsejei felvonulásoknak.

NEW YORKTÓL LOS ANGELESIG. Hogy eljutottunk Amerikába, az is Laux zsenialitásának köszönhető. Angol nyelvű lemeztervünket Jimmy Miller, a Rolling Stones producere karolta fel, mellyel egy időben, 1974-ben három hónapos turnén vettünk részt New Yorktól Los Angelesig. Csakhogy megint közbelépett a „jóakaratú” Interkoncert, visszarendelte a zenekart egy finnországi fellépésre. Ingünk-gatyánk ráment az utazásra, Los Angelesből Turkuba, majd vissza, amit saját zsebből kellett fizetnünk. Aztán Barta Tamás már nem jött velünk haza, később Laux József is disszidált. Azt a bizonyos lemezt sosem adták ki Amerikában, mert bizonytalan volt, újra mehetünk-e. Csak jóval később, 1987-ben került elő a hanganyag, amely Locomotiv GT ’74 USA címmel jelent meg Magyarországon. Megkésett kárpótlás...

CSOMÁD. Egy 1982-es televíziós showműsor kedvéért vasutasok lettünk. A Pest megyei Csomádon egy héten át forgattunk a drága emlékű Halász Mihály operatőrrel. Kaptunk a MÁV-tól egy használaton kívüli vasútállomást, a vasutasok is maguk közé fogadtak. Vezethettük a 424-es gőzmozdonyt, ami keveseknek adatik meg. Később sem maradtunk hűtlenek a vasúthoz, 1992-ben a Nyugati pályaudvar csarnokában tartottuk a búcsúkoncertjeinket.

És tavaly az LGT-ről nevezték el az első felújított 424-es gőzöst, mi is avattuk fel.