Újra dőlnek a fák

Ezt látva, az erdészek egyik szeme sír, de a másik nevet: végre újra vannak hódok Magyarországon! Mert a túlzott vadászat és élőhelyeik beszűkülése miatt a XIX. század elejére eltűntek hazánkból, végképp munka nélkülivé tették a hodászokat, akik rendszeresen vadászták kiváló minőségű, dús prémjük, illetve a zsírjuk miatt, amivel görcsöket oldottak, kígyómarást, terhességet gyógyítottak. (Azt pedig, hogy a hódoknak komoly gazdasági szerepük volt a középkori Magyarországon, olyan helységneveink is igazolják, mint a nyírségi Hodász, az alföldi Hódmezővásárhely és az Ózd melletti Hódoscsépány.)

A hódmentő programoknak és a telepítéseknek köszönhetően számuk ma már a másfél ezret is eléri az ország különféle vizes vidékein (legtöbbjük a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. területén ütött tanyát).

Nagy kár, hogy a hód éjszakai állat, így a közönséges halandónak szinte lehetetlen megfigyelnie. Pedig igazán különleges állat! Már a termete is tekintélyt parancsoló: súlya a 30 kilót, hossza a 130 centit is elérheti. Nagy, erős, narancssárga metszőfogait ma már csak rágcsálásra (fadöntögetésre) használja, ám korábban a farkassal és a hiúzzal szemben is hatásos fegyvernek bizonyult.

További jellegzetessége a vízi életmódjával összefüggő lapos és pikkelyekkel borított farka, valamint a vízi madarakéhoz hasonló úszóhártyás hátulsó lába. A hódok párkapcsolata példás: a hím és a nőstény gyakran egy életre szövetkezik. Enyhe télben már januárban is párosodnak (szigorúbb telek után március–áprilisban), nászukból rendszerint 2-3 szőrös és nyitott szemű kölyök születik, melyek már néhány órás korukban úsznak. Példás az is, ahogyan az apaállat kiveszi a részét az utódnevelésből: nemcsak őrzi, de szorgalmasan táplálja is a kicsinyeket.

Szakemberek szerint, ha a hódok ilyen ütemben szaporodnak, előbb-utóbb szükségessé válik állományuk szabályozása, ám az messze van, hogy fölkerüljenek a vadászható fajok listájára. Szigorúan védettek, eszmei értékük 50 ezer forint.