Fantasztikus produkció az Örkény Színházban - Ej, mi a kő...

Én azonban, a magam részéről csak annyit mondhatok, hogy életem egyik legszebb színházi estjét köszönhetem a társulatnak. Amelynek minden egyes tagja részt vesz ebben a fantasztikus produkcióban. Amikor szinte minden verset egészében vagy részleteiben magunk is tudunk, hiszen nagy részük memoriter lecke volt valaha. Amikor minden színész a legjobb énjét adja. Amikor hol a nevetéstől könnyezünk, hol a gyönyörűségtől, amiért ilyen csodálatos a magyar költészet.

Tudjuk, mit fogunk hallani, és mégis meglepetést kapunk. Mert például Takács Nóra Diana (az est egyik legjobbja) dühösen, frusztráltan mondja el A reményhezt.

Csuja Imre meg halkan, elgondolkodva a Szózatot. Ficza Istvántól pedig egyáltalán nem a megengedő, nagylelkű Szeptember végént halljuk, hanem az önző férfi fenyegetését.

És hahotázunk a Négyökrös szekéren, amit Vajda Milán kanos sráca hoz. Für Anikó meg addig rimánkodik a kis Balázsnak, amíg saját maga, a kimerült anyuka alszik el. Egyébként ő és Kerekes Éva fergetegeset komédiázik Arany Fülemüléjének két veszekedő szomszédjaként.

Nem igazság bárkit is kihagyni, mert mindenkinek vannak megrendítő és megkacagtató pillanatai, de nincs hely az összes közreműködőt felsorolni. A verseket Várady Szabolcs és Mácsai Pál válogatta, a sok egyéni szólamú, mégis harmonikus egésszé rendeződő verskoncertet Mácsai rendezte. Izsák Lili díszlete – egy kedélyes parasztház tornáca – telitalálat, a jelmezek pedig a hetvenes évek vidéki magyartanárainak ruháit idézik. És készül a következő válogatás, Anyám tyúkja 2. címmel.

Teljesen elvarázsolódtam. Ha van is hiba az előadásban, én ugyan meg nem találtam. Azóta minden ismerősömet zargatom: akarsz endorfint – boldogsághormont – termelni? Akkor irány az Örkény.

Már ha kapsz rá jegyet…