Jogi esetek: Így ne vegyünk lakást

A férfi meg akart venni egy lakást, amelyen 5 millió forint értékű jelzáloghitel volt. A vevő a 13 millió forintos vételárból 8 milliót hitelből tudott fedezni. Mindez technikailag úgy bonyolódott volna le, hogy az eladó előtörlesztési kérelmet ad be a saját hitelező bankjának, amelynél a számláját is vezették. A vevő hitelét folyósító bank átutalja az előtörlesztési összeget az eladó bankjának, amely az adott időpontban leemeli ezt az eladó számlájáról, és tehermentesíti az ingatlant. Majd átutalják a többi pénzt, s a vevők birtokba veszik a lakást.

Ország-világDr. Tanács Gábor2015. 05. 15. péntek2015. 05. 15.
Jogi esetek: Így ne vegyünk lakást

Csakhogy a folyamatba hiba csúszott. A vevő bankja augusztus hatodikán átutalta a kérdéses összeget az eladó bankszámlájára. Ebből augusztus 28-án történt volna meg az előtörlesztés, ehhez ezelőtt öt nappal kellett volna, hogy a számlán legyen a pénz. Ám az eladó ebből az összegből több alkalommal is kivett az előtörlesztési időpont előtt. Amikor elérkezett augusztus 28., az eladó számláján nem volt elég pénz a hitel teljes előtörlesztésére, így a bank azt nem írta jóvá és nem emelte le a jelzálogjogot a lakásról. Ezért a vevő tulajdonjogát nem jegyezték be, aki ugyan birtokba vette a lakást, viszont a vételárból hárommillió forintot nem fizetett ki. Az egészből óriási haddelhadd támadt.

A vevő – nyilván azért, mert az eladónak nem volt pénze – az eladó számlakezelő bankját perelte be, amely egyszersmind a lakáson lévő jelzáloghitel jogosultja is volt. A vevő azzal érvelt, hogy a banknak el kellett volna különítenie a meghatározott céllal – és félre nem érthető közleménnyel – érkező összeget, nem lett volna szabad kiadnia azt az eladónak.

A bank úgy érvelt, hogy a számla jogosultja rendelkezhet az adott számlán lévő összeg felett, ők ebben nem korlátozhatják, ugyanakkor tájékoztatták arról, hogy baj lesz, ha kiveszi a pénzt.

Erre a vevő azzal vágott vissza, az eladó korábban rendelkezett már arról, hogy előtörleszteni kíván, az átutalás közleményében szerepelt, hogy ez az előtörlesztésre szánt összeg, vagyis, ha a bank a számla jogosultjának megelőző rendelkezéséhez tartja magát, akkor nem lett volna baj.

A bíróság azonban úgy látta, hogy a banknak nem volt felróható a malőr, ők nem korlátozhatják a számlatulajdonost abban, hogy rendelkezzék a számlája felett, még a saját korábbi nyilatkozata ellenére sem. A nyilvánvaló kárért egyedül az eladó felel – a pénzt tőle kell követelni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek