Az én képernyőm: Sári az állomáson

Ömlik ránk az információ. A tévéstábok erejüket megfeszítve dolgoznak, mindenütt ott vannak, láthatóan elcsigázva. Az persze már a szerkesztők dolga, hogy mi hogyan, milyen arányban kerül adásba. Mert ugye, a közszolgálati tévét dicséret illeti azért, hogy millió helyen van tudósítója, állandóan friss és naprakész, az m1 gyakorlatilag egész nap a migránsok témájával foglalkozik. Ám nem nehéz észrevenni, hogy a műsorok mind a főcsapás irányába haladnak: elárasztanak minket a menekültek, kosz és dzsuva marad utánuk.

Aztán meg: kiderült egy szerkesztői utasítás, miszerint gyerekeket lehetőleg nem kell mutogatni. De pechjük van, mert éppenséggel ezen a csatornán pillantottam meg a szír kislányt. Már korábban is feltűnt, hogy a gyerekek milyen csendes megadással, hiszti és cirkusz nélkül tűrik a megpróbáltatásokat, szó nélkül gyalogolnak húsz kilométereket. A kislányt a nickelsdorfi vasútállomáson láttam, apja nyakában. A tömeg ott nyomakodott, ordítozott körülötte, ő meg csak ráborult az apjára és nézett maga elé. Aztán egyszerre csendesen sírni kezdett, nem szólt, csak folytak a könnyei. Akkor fedeztem fel, mennyire hasonlít Gabi kolléganőm kislányára, aki gyakran futkároz a szerkesztőség folyosóin. Ugyanaz a sötét haj, sötét szem, kreol bőr, ugyanaz a bájos arc – mintha a mi Sárinkat láttam volna az ideges, kimerült emberek tömegében. És már nekem is gyűltek a könnyek a szemembe…

Aztán látom a müncheni pályaudvaron boldogan kacagó, lufikat és virágokat lengető német értelmiségieket, akkor meg azt gondolom: nektek teljesen elment az eszetek?

Az internetes újságok publicisztikája szinte teljesen egyoldalú. A józanabb hangokat, mint az amúgy nagy tekintélyű Konrád Györgyét, Kertész Imréét, félresöprik. Abszolút a politikai hovatartozás határozza meg a véleményeket. Ám a „népét” ezúttal nem. De hagyjuk, ez már nem a tévékritikus illetékessége. Mint mindig, ha igazán tájékozódni akarok, akkor egyidejűleg nézem az ATV és a Hír Tv műsorait. Az elsőn a magyar kormányt elítélő kül- és belföldi nyilatkozatok vannak többségben, de megjelennek az ellenkező vélemények is. A másikon fordítva. Mindkettőnek tudható az elkötelezettsége, de a szakmai tisztessége is. A Hír Tévének nagyon jót tett, hogy a kormány bevágta rá a durcit… Meg valahogy úgy kéne, mint ahogyan az általam legjobbnak tartott szakértő, Nógrádi György professzor teszi, aki bármelyik csatorna hívására elmegy, és mindenütt ugyanúgy beszél.

Ami pedig a külföldi sajtó és média korrektségét illeti, sajnos ott is vannak komoly kifogásolnivalók. Az egész világot bejárta a felvétel, amikor a magyar rendőrök a sínek közé löknek egy szegény szír családot. Csakhogy másnap az igazi jelenetet is megismerhettük a Sky hírtévé jóvoltából: a férfi maga ugrott a sínre, magával rántva az asszonyt meg a gyereket, s a rendőrök éppenséggel próbálták felsegíteni őket. Hamar kiderült hát a manipuláció, de még most, hetekkel az események után is fel-felbukkan ez a kép. Meg amikor egy horvát lap leadja egy migráns nyilatkozatát, miszerint Magyarország rosszabb, mint a gyilkos Iszlám Állam. Persze, érthető a horvátok félelme és bosszúsága is, amiért most feléjük terelődhet az áradat…

Szóval a tévé teszi a maga dolgát. Tisztelet azoknak a tudósítóknak, akik meneteltek a tömeggel a Keletitől Biatorbágyig. És abszolút megérdemli a közutálatot az a sem embernek, sem nőnek, sem anyának nem nevezhető sajtómunkás lény, aki elgáncsolta a kisfiával az ölében futó apát, és belerúgott egy másik gyerekbe. Ha az ő képe jelenik meg a nyugati újságok címlapján, akkor bizony süssük le a szemünket.