Balaton 4-5 ezer éve bizonyosan lakott hely - Mai lakói feltárják a múltat

Feltáruló múlt - A Heves megyei Balaton község – ez a viszonylag szerény anyagi lehetőségekkel rendelkező település – az idén a költségvetéséből félmillió forintot különített el régészeti feltárásra. Hogy miért? „A múlt ismerete nélkül nincs jövő." A kijelentés Udzeliné Murányi Enikőtől, Balaton község polgármesterétől származik.

Ország-világHardi Péter2015. 09. 16. szerda2015. 09. 16.
Balaton 4-5 ezer éve bizonyosan lakott hely - Mai lakói feltárják a múltat

Szerencsére nem csak az anyagi hasznot nézik a községben, jelentette ki a faluvezető, miközben hosszan ecsetelte a feltárás iránti érdeklődést. Az öt augusztusi nap során, amikor a községben 7–10 régész is tevékenykedett, kicsik és nagyok az utolsó lakott házaktól néhány száz méterre lévő feltárási helyen nézelődtek és kérdezősködtek.

Volt miről, ugyanis Balaton – ami némi alakváltozást megelőzően a szláv nyelvekben mocsaras helyet jelent – 4-5 ezer éve bizonyosan lakott hely. A legősibb rétegekről a humuszt munkagéppel takarították el, majd megkezdődött a régészeti aprómunka.

A feltárt leletek lakóépületek, szemetes gödrök meglétére utalnak. A tárgyakat a fővárosba szállították, ahonnan egy részük a feldolgozásukat követően a falu tájházába kerül és ott lesz megtekinthető.

Nem jöhetett volna létre a feltárás, ha nem segített volna a megszervezésében a településről elszármazott veresegyházi Kovács Péter újságíró. Az ő kapcsolatai révén már tavaly sikerült a régészek, közülük is elsősorban Reményi László figyelmét a falura irányítani.

Balaton anyagi erejét a feltárások folytatása már igencsak megterhelné, ezért a polgármester asszony most pályázati lehetőségek után kutat. Különösen a gyerekek helyszeretetének kialakítása érdekében volna fontos a teljes feltárás. Általa a katolikus iskola tanrendjébe illesztve a diákok számára a helytörténetet is oktatni tudnák.

Ezek is érdekelhetnek