Túlélőtúra a volánnál: Ugrik a kód meg a dinnye

Talán az utolsó, nyárt idéző hétvégén már péntek délután, aki csak tehette, kirajzott a szabadba. Jómagam beteglátogatóba mentem. Megálltam a kocsimmal közel a házhoz, s indultam a parkolóautomatához.

Míg odabaktattam, sehol senki, csupán egy hátizsákos turistát láttam, aki az okostelefonját böngészte. Két órára vettem jegyet, betettem a szélvédő mögé és a távirányítóval bezártam az autót. Vizitációm végeztével a kocsihoz érve nézem: valahogy nyitva hagyhattam az ajtókat, hisz’ egy sincs bezárva. Benyomom a csomagtartó gombját: hiányzik a két szatyor, amiben a hétvégi elemózsia – leveszöldség, hús, kenyér, kis rúd szalámi, zöldpaprika, szőlő, sárgadinnye – volt. Csak a két kiló őszibarack árválkodik a placcon. És az utastérben?

A kesztyűtartóból eltűnt a baseballsapkám, a napszemüvegem, az ajtó oldalzsebéből a CD-tartóm a kedvenc lemezeimmel, s odalett a zseblámpám is. A károm úgy… ki se mondom, mennyi. Nos, tudom, hogy nem hagytam nyitva az autót. Hiába a távirányító, a jóval kevésbé modern időkből megmaradt szokásom szerint minden ajtót külön-külön megrángatok, bezáródott-e.

Valaki mégis kinyitotta. De hogyan? Akkor jutott eszembe az a hátizsákos turista az okostelefonjával.

Dehogyis telefonált, egy frászt böngészte az utcatérképet! A kütyüje kémprogramjával leolvasta a kocsim központi zára rádió-távirányítójának az ugrókódját! Csak megnyomott egy gombot, s máris kinyílt az összes ajtó… Vitte, ami a keze ügyébe került, az a böhöm hátizsák meg mind elnyelte a lopott szajrét… Az őszibarack is csak azért úszta meg, mert törékeny, s ezért piszkíthat. (A parkolójegy pedig szolgaian mutatja, hogy a tolvaj úrnak mennyi ideje van rá, hogy gondtalanul fosztogasson.)

Azóta a kocsibezáráskor körbenézek, nincs-e valaki a közelben a kezében mobillal. Állítólag segít, ha a már belakatolt autóra kis idő múltán még egyszer rápittyentjük a távirányító zárásgombját. Akkor a kód ismét ugrik – de marad a dinnye…