Kicsi Kína belülről

Így volt ez a Ganz MÁVAG-ban is, mígnem a lepusztult, omladozó monstrum egyszer csak feltámadt haló poraiból. No, nem dízelvonatok új serege ostromolja a világpiacot, de élő, lélegző objektum lett újra, ahol több ember nyüzsög, mint valaha. Ahol magyar szót nemigen hallani. Kínapolisz, Chinatown – illik rá minden hasonló elnevezés.

Erről nem sokat tud a közvélemény. Bevallom, én sem tudtam, pedig légvonalban nem is lakom messze. Most azonban, a Spektrum saját sorozatát nézve, csak ámulok. A Kicsi ország – Kicsi Kína, titkos kínai birodalom Magyarországon című riportsorozat elénk tárja ezt az öntörvényű, belterjes világot.

1989-ben Magyarország megnyitotta kapuit a kínaiak előtt, Európában egyedüliként kínálva nekik vízummentességet. Több tízezer kínai hagyta el hazáját, házát, a családot. Azóta eltelt 26 év: csak becslések születtek, de mintegy 30-40 ezren fordulhattak meg nálunk, most úgy 18 ezren élnek itt. Többségük nem véglegesen telepedett le: idejöttek kereskedni – mint ahogyan évszázadok óta szokásuk a világ nagyvárosaiban –, s aki megtalálja a számítását, marad. Aztán majd öregkorában hazatér, mert megöregedni, meghalni otthon kell. Akik pedig már itt születtek, azok közül többen beilleszkednek, főleg a tanultabbak, már akad szép számmal vegyes párkapcsolat is, bár ezt a rokonság nem mindig nézi jó szemmel. A banángeneráció (kívül sárga, belül fehér) tagjai az iskolán keresztül is kapcsolódnak a magyarokhoz, akcentus nélkül beszélik a nyelvünket, szeretnek tanulni, magyar társaik is elfogadják őket.

A filmsorozat egyéni sorsokat mutat be, rokonszenves, értelmes embereket, szép nőket, kereskedőt, orvost, táncosnőt. A kínai maffiát persze nem emlegetik, ki tudja, van-e egyáltalán. A taxisofőr, akivel ma utaztam, azt állítja, a pesti alvilág kisinas hozzájuk képest. Ahogy suhanunk a Nagykörúton, kétfelé mutogat: ez is a kínaiaké, az a szálloda szintén, ott a bérházak is mind… Vigyázni kell velük, mert könnyen elvágják a torkát az okvetetlenkedőnek. Liberális barátnőm szerint viszont a kínai egyáltalán nem harcos nép, szelídek, kedvesek, főleg a buddhisták. Lám, milyen jól megférnek velünk, tőlük aztán nem kell félni – mint ahogyan az afgánoktól sem –, senkinek nem ártanak az idegenek. Nos, az igazság valahol a két vélemény közt lehet, ha nem is középen.

Mindenesetre a régi Ganz MÁVAG lenyűgöző. A mellette futó út másik oldalán lévő kínai piacot felszámolták, úgyhogy az ottani kereskedelem beszorult a telepre. De nemcsak üzletek vannak itt, hanem lakások, sőt szerkesztőség, fodrászat, masszázsszalon, énekszakkör, színház, éttermek sora is működik. E kaotikus labirintus – mint mindenütt a világban a Chinatown – nyüzsgő, lármás, lendületes hely. Több ezren dolgoznak itt, sokan közülük ki sem mozdulnak, minek, hiszen itt minden megvan.

Igaz, van némi kétségem, hogy a kínai fiatalemberek tényleg minden hétvégéjüket érzelgős kínai popslágerek karaokedanolászásával töltik-e, mint ahogyan a műsorban látjuk. De az is jó és érdekes, amit egy bepillantás erejéig megmutatnak. Biztosan megismétlik majd, érdemes megnézni.