Leszavazott minimum

Baloldali pártok kampánytémája – ezért inkább meg sem szavazzák. Így magyarázta Harrach Péter KDNP-s politikus, miért szavazták le a kisebbik (és a nagyobbik) kormánypárt tagjai a Nemzeti Minimum programját (amely többek között a gyerekszegénységgel is foglalkozna) hétfőn a népjóléti bizottságban. A határozati javaslatot ugyanis jellemzően baloldali és más ellenzéki (így jobbikos) képviselők nyújtották be, és korábban úgy tűnt, a kormánypárt is támogatja azt.

Ország-világdiju-2015. 11. 06. péntek2015. 11. 06.
Leszavazott minimum

A Nemzeti Minimum program egyébként civil kezdeményezés, és bár a KDNP örömmel fogadja ezt, és természetesen egyetértenek a gyermekéhezés megszüntetésével – magyarázta Harrach –, nem szeretnék, ha ez a baloldali ellenzék kampánytémája lehetne.

Selmeczi Gabriella, a népjóléti bizottság fideszes elnöke már úgy fogalmazott, a program egyes pontjai elavultak, hiszen azokon már dolgozik a Fidesz. Révész Máriusz szerint az ügy pártpolitikai vitává silányult – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. Az ellenzék nem hagyja ennyiben a dolgot, a jobbikos Novák Előd már most bejelentette, a plenáris ülés elé viszi a Nemzeti Minimum programját.

Ezek is érdekelhetnek