Ettél, ittál, jóllaktál - Múlt idő? Félő, hogy sokaknak jelen és jövő

Az elmúlt években több emlékezetes produkcióval jelentkező együttes ezúttal Illyés Gyula Puszták népe című szociográfiáját, a népi irodalom 80 évvel ezelőtt született remekművét vette alapul, ennek felhasználásával fogalmazott meg a társadalmi problémákra, hangulatokra oly érzékenyen reagáló kortárs néptánc műfajában fontos, ma is időszerű mondanivalót.

„Egy népréteg lelkületét szeretném ábrázolni – írta Illyés 1936-ban –, ez minden törekvésem. Ha itt-ott mégis saját élményeimmel hozakodom elő, ezek az élmények csak magyarázó ábrák. Ami emléket feltárok, azért tárom fel, hogy rajtuk át próbáljak leereszkedni abba a mélyben fekvő, forró rétegbe, amely rettegve rejti gomolygó világát minden idegen tekintettől, még a tárgyilagos napvilágtól is.” Ki tudja, a mai táncosoknak milyen emlékeik, élményeik vannak ebből a forrongó mélyből – de a bemutató közönségét sikerült lenyűgözniük.

A koreográfusok, Hégli Dusan, Mihályi Gábor és rendezőként Juhász Zsolt kerültek minden sablont, s a stílusbeli különbségek ellenére remek előadás született.

A vastapsból jutott bőven a Göncöl zenekarnak is – vezetője, Dulai Zoltán a műsor zenei szerkesztője – meg az egész Duna-csapatnak. Az előadásban Illyés Gyula szűkebb hazája, a Mezőföld tánckultúrájának bemutatásán túl megjelennek a Magyarország más tájain valaha cselédsorban élők, többek között a somogyi, a sárközi, a zalai, a felvidéki, a szatmári, a hortobágyi zsellérek, béresek, pásztorok táncai is. Nem hiányzik a humor – a legeredetibb a tánc örömébe feledkezett cigánylány alakja –, de a legvidámabbnak induló jelenetekben is gyakran ott van valami baljós keserűség. A pusztai lakodalom „Ettél, ittál, jóllaktál” mondókájának szinte üvöltésig erősödő ismétlődése Móricz Tragédiájának Kis Jánosát juttatja eszünkbe, a záró jelenet pedig – egy lány megerőszakolása – a teljes kiszolgáltatottság jelképe.

Múlt idő? Félő, hogy az éppen újraszerveződő nagybirtokrendszer idején sokaknak jelen és jövő.