Hirtelen meglátott az udvaron egy kupac kidobott lécet - Így kezdődött...

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen Kő Pál növendékeként kereste a saját útját, kifejezési formáit. Egyik nyáron Heves művésztelepén kőfaragás helyett inkább a vázlatfüzetébe rajzolgatott, szárnyalt a fantáziája. Hirtelen meglátott az udvaron egy kupac kidobott lécet. Na, ezekkel lehetne kezdeni valamit – gondolta. Kiválogatott néhány darabot és összedrótozta őket. Hamarosan „életre kelt” egy négylábú, szürreális képződmény, amelyet Tikitónak nevezett el. Szőke Gábor Miklós rálelt az irányra, amerre haladnia kell. Megtalálta azt a kifejezési formát, amellyel leginkább megmutathatja magát, közvetítheti elképzeléseit.

Már a képzőművészeti szakközépiskolában arra törekedett, hogy hozzáadjon valami pluszt a klasszikus hagyományokra épülő szobraihoz. Ha például állatokat mintázott, azokat egytől egyig mozgás közben örökítette meg. Ezt azóta is tartja: mostani lécszobrainak alanyai is lendületben vannak. Határtalan kreativitása révén képes kidobandó tárgyakból is új értékeket létrehozni. Így lett például gáztűzhelyből póniló.

Egyetemistaként zsaludeszkákból, pallókból formált orrszarvút, szinte érezni lehetett az állat vastag, redőzött bőrét a kiálló rozsdás szögek és a rászáradt cementfoltok „végigsimításával”. Neki semmi nem kacat, előbb-utóbb kikerekedhet belőle valamiféle alkotás. Egyetemi évei során egyre nagyobbak lettek a szobrai, az epreskerti műterem zárt terében nem fértek el, annak parkjában viszont szabadon növeszthette a konstrukcióit.

Szőke Gábor Miklós mindezeken túl sajátos világot teremtett, felépítette a Dante Birodalmat. Ennek kiindulópontja, ha úgy tetszik, modellje egyik dobermann kutyája volt, aki a Dante névre hallgatott. Megannyi fotót, rajzot, festményt, szobrot készített róla. Történetek formálódtak a négylábú kedvenc köré, egy idő után pedig tudatosan szövődött a magánmitológia. A meghökkentő sztorit humoros, néhol ironikus magyarázatok kísérik, és jócskán van benne a világ dolgaira való reflektálás is. Lakattal lezárt vaskos album lett belőle. Akinek a fiatal művész megmutatja, biztosan élvezettel lapozgatja. Ebből a témából gyökerezett a diplomamunka is: a Dante-konferencia. A lécszobor- kompozíció figurái természetesen dobermannok, a mögé gondolható tartalom és mondandó viszont ennél jóval bonyolultabb.

Láthattuk kiállításon, készült belőle videoinstalláció, performance. Manapság pedig egy lakberendezési koncepció formájában őrzi tovább az alkotó. Saját otthonát is ilyen bútorokkal rendezte be.

A lécek alkotta monumentális szobrok egyikét sem tervezi meg előre, legfeljebb néhány skiccet készít kiindulásnak. Inkább jellemző rá a spontaneitás, a meglepetésszerűség. Sokszor a település természeti és kulturális viszonyai határozzák meg a műalkotás milyenségét.

Ahogyan Oroszországban is. Nyizsnyij Novgorodban hazánk ottani tiszteletbeli konzulja kérte fel a város első kortárs köztéri szobrának elkészítésére, egyúttal a település jelképének megteremtésére. A Volga partján álló, öt méter magas figura dacol az időjárás viszontagságaival, hiszen rozsdamentes acélt használtak hozzá. Ezt követően meghívást kapott a Moszkvától 800 kilométerre fekvő Vikszába.

Az amúgy ingerszegény kisváros központjában mesébe illő park áll, ide kellett megálmodnia egy állatszobrot. Lenyűgözte a tipikus orosz táj, a közeli tópart, a nyírfák és a fenyők. Ahogy tanulmányozta a település történetét, felfedezte, hogy az alapítók címerében szerepel az unikornis, amiről egyébként a helyiek nem is tudtak. Korábbi ötleteit elvetette, és az egyszarvú monumentális totemét formázta meg vörös fenyőből.

Technikailag a csúcsot eddig egy 20 tonnás szlovák szobor jelenti, amelyet mellesleg a somorjai sportkomplexum tulajdonosa születésnapi ajándékának szánt a megrendelő, egy befolyásos szlovákiai magyar üzletember.

A Hypo Aréna bejárata előtti területen rozsdamentes acélból felépített vágtázó ló 8,5 méter magas, 14 méter hosszú, teljes testsúlyának 80 százaléka egy lábra nehezedik, és az alak 12 fokkal dől oldalra a térben. Komoly küzdelem volt felépíteni, ráadásul szélvihar tombolt és jégeső esett, két hétig nem tudtak hegeszteni. Némi vigaszt jelentett, hogy az alkotás méreteiben felülmúlja a világ eddig ismert legnagyobb lószobrát, a Kolosszust, amit Leonardo da Vinci tervezett.

A méretes szobrok mestere legtöbbször a járókelők szeme láttára hozza létre műveit. Nagy sikert aratott a Repülő Pulival Washingtonban, egy negyvenéves múltra visszatekintő népművészeti fesztiválon. Amíg csavarozta a léceket, kattogtak a fényképezőgépek, folyamatosan kérdezősködtek a munkáiról. Aztán a puli túl nagynak találtatott, és le kellett bontani. Versengett érte a washingtoni állatkert, egy iskola, valamint a New York-i cserkészpark. Sajnos az alkotónak időközben haza kellett jönnie, az akkori műszaki stáb pedig nem tudott megbirkózni a feladattal. Nincs szomorúbb látvány egy „halott” műtárgynál. Pedig ezzel is számolni kell. Fából épített konstrukciónál maga az anyag sem tart örökké, máskor meg a vandáloktól kell óvni. Visegrádon valaki felgyújtotta a bikaszobrot...

Sokféle állat megihlette már. Kazincbarcikát sárkánnyal, Szentendrét rackával, Szerencset bölénnyel dobta fel. Egyik-másik köztéri alkotását annyira befogadták a városlakók a saját életükbe, hogy tájékozódási pontként használják. Ilyen volt a budapesti Erzsébet téri két ülő kutya, ahol szívesen találkoztak a fiatalok. Szőke legismertebb hazai munkája az óriási Fradi-sas, a stadion előtti kiterjesztett szárnyú madár rozsdamentes acélelemekből megformált dinamikus alakja. Az FTC címerében is szereplő totemállatról mintázott szobor világszerte ismert lett, alkotójának sok új megbízást hozott. A legutóbbit Atlantából és Buenos Airesből kapta. Úgy tűnik, mozgalmas lesz számára a 2016-os esztendő. Szerencsére ötletből és lécből kifogyhatatlan.