Kígyómarásra kavicsot

KROKODILHARAPÁS, trópusi fertőző betegségek, AIDS – számos kórral találkozott dr. Maszárovics Zoltán egri orvos, aki egy évig keresztény misszióban dolgozott Zambiában. A helyi varázslók táplálta babonákkal is szembe kellett néznie.

Ország-világPalágyi Edit2016. 02. 22. hétfő2016. 02. 22.
Kígyómarásra kavicsot

Afrika egészen más – ezt tapasztalatból mondhatja Maszárovics Zoltán doktor, az egri Markhot Ferenc Kórház infektológusa. Egy évig gyógyított Zambia három missziós kórházában. Útjára, melyet ő nem kalandnak, hanem szolgálatnak nevez, magával vitte a családját, azaz a feleségét és három fiát is. Forralást követően itták a kicsit sárgás patakvizet, volt, hogy tarantula pókot találtak a mosógépben. Úgy megszokták a moszkitóháló alatti alvást, hogy itthon szinte hiányzott…

– Megérintett a szűkölködők látványa, amikor korábban ott jártam, ezért tértem vissza oda családostól – meséli a doktor. Akadt olyan hely, ahol keresztény misszionáriusokból álló nemzetközi csapattal dolgozott, de olyan százágyas kórház is, ahol egyedül vizitelt.

Zambia északnyugati csücskének távoli falvaiban 40-45 év a várható élettartam, s minden ötödik beteg AIDS-es vagy HIV pozitív. Akinek kerékpárja van, arrafelé már tehetősnek számít. Az asszonyok kilométereket gyalogolnak az oldalukra kötött lázas kicsikkel, hogy egészségügyi személyzet lássa őket. Elképzelni sem tudjuk, mit él át egy vetélő nő, akit mentő híján hidegben, motorkerékpárral hoznak a távoli kórházba, és útközben még a motorról is leesik.

Maszárovics doktornak mindezeket meg kellett tapasztalnia, amikor az afrikai ország egyik kis települése, Kalene Hill kórházában dolgozott. Sokan a folyóra, a Zambézira járnak fürödni, ezért előfordult, hogy krokodilharapás sebeit kellett ellátnia és összevarrnia. Szerencsére a sérült hölgy felépült, ahogy a szinte hetente előforduló kígyómarásos esetek nagy része sem bizonyult halálosnak. Azt azonban maguk is megtanulták, hogy a kígyóveszély miatt kirándulni csak bokát takaró bakancsban érdemes azon a tájon.

Szembesülnie kellett azzal, hogy még mindig gyermekeket és felnőtteket is vesztenek el malária miatt. Arról már nem is beszélve, hogy a falusi varázslók hatása néha nagyobb, mint a modern orvoslásé. A kígyómarásra például kavicsokat raknak abban a reményben, hogy az segít… A színváltó kaméleont ugyanakkor veszélyesnek, boszorkányosnak tartják, holott ártalmatlan. A helyi babonák közül az egyik legijesztőbb, hogy némelyek azt gondolják: a fiatalok azért halnak meg ifjan, mert a faluban élő öregek elszívják az életerejüket. Több idős özvegyet elűztek ezért a lakhelyéről – őket is igyekeztek felkarolni a keresztény misszió tagjai.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek