Ezt nem feltételezték az Iszlám Államról - pedig, mint kiderült, kellett volna

KÖVETHETETLENEK - A németországi tartományok titkosszolgálati és rendőri vezetői Berlinben gyűltek össze, ahol a terrorizmus elleni hatékony védekezésről egyeztettek. „Az alkotmányvédelmi hivatal 90 muszlim egyházközösség tevékenységét követi nyomon” – nyilatkozta Hans Georg Maaßen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke.

Ország-világMarkos Mária2016. 05. 08. vasárnap2016. 05. 08.
Ezt nem feltételezték az Iszlám Államról - pedig, mint kiderült, kellett volna

Nincs minden Németországban élő muzulmán nyomában egy titkos ügynök, csakis és kizárólag a szélsőséges vallási és politikai nézeteket vallókat figyelik meg, azokat, akik arab fiatalokat toboroznak a dzsihádra. A belső elhárítás vezetője elismerte egy interjúban, hogy bár a BfV kezdettől fogva lehetőségként számolt azzal, hogy az Iszlám Állam megpróbálhat a menekültek között dzsihádistákat bejuttatni az Európai Unióba, de úgy vélték, hogy ez a hosszú vándorút viszontagságai miatt túlságosan kockázatos vállalkozás, ezért ezt a felvetést elvetették. Utólag kiderült, hogy a tavaly novemberi párizsi merényletek fő kitervelőjének tartott Salah Abdeslam márciusi elfogásáig legalább ötször fuvarozott terroristákat Európába.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek