Míg a tyúkok szoptatnak - Történetek a farkasemberről, Horkai Zoltánról

Hétköznapi gyerek volt, csak tanulni nem szeretett. A tantárgyakban nem érzett kihívást. Minden évben négy ellenőrző füzetet szerzett: egyikbe a jobb jegyeket íratta, a másik háromba a többit, amit a szülőknek nem mutatott meg. Nőtt és azért tanult szülői ösztönzésre, hogy vigye valamire. Végzett iskolái okán régóta szállodákat, éttermeket igazgathatna, helyette légytől medvéig állatokat – nem idomít, kéri, írjuk azt: – koordinál. Káros szenvedélye nincs, kivéve az, hogy a kávéit 12 kockacukorral issza, magára is rántott néhány kilót, ami kissé zavarja. Nyugtatjuk, ez kapóra jött, nagyobb test tekintélyt kölcsönöz.

Sokat filmez, határidőnaplója megtelt, hála a külföldi rendezőknek, hívják őt sokat. Arcán itt-ott, hála a sebészeknek, 19 mind halványulóbb öltésnyom látszik. Forgatáson szerezte. Az állatnak volt rossz napja vagy neki, ma már kideríthetetlen, az állat rátámadt, megharapdálta. Küzdött vele, de ha segítség nem jön, talán, ő már nincs is. De megmenekült, az esetből tanult: figyelni muszáj.

Voltam már nyugodtabb. A villanypásztort kikapcsoltuk, a kapun, kerítésen túl a farkasok között sétálgatunk. Ők sem futják a legjobb formájukat: a téli bundát most dobják le, öltöznek divatos, őszig tartó kollekciójukba. Fogytak is télen, most erőt gyűjtve esznek sokat. Egyenként úgy 30 kilósak, de többen vannak, s izmosak, ha kell, egyszerre mozdulnak.

Nyugalom, mondja Horkai, nem bántanak senkit. Farkas emberre nem támad. Ismeretlenek vagytok, fotóskelléket hoztatok, tartanak tőletek. Mi meg gyerekként látott filmeket idézünk fel, ahol csordában szánra, lóra, emberre támadtak. Butaság, mondja. A filmen látni, ami a szán után fut és vicsorít, az farkaskutya. Amiket lelövöldöznek, törvény még nem tiltotta, azok voltak a farkasok.

Farkas közelít. Rúfusz, a falkavezér a nadrágomat huzigálja. Hatalmas fogai vannak. Taktikát vált, a kezemet nyalogatja. Simogasd meg, azt szeretné, kéri Horkai. Simogatok, mintha csak kutya lenne. Erre a nadrágomhoz dörgölőzik. A többiek látják ezt, s akinek a főnök a barátja, az mindenkinek a barátja, baj nem érheti.

Úgy mondja, édesapja a vendéglátó szakmába fogott. Nem túl jelentéktelen szállót vezetett, s hogy a vér ne váljon vízzé, fiát Ausztriában, Németországban, majd Amerikában is taníttatta. S nem hiába időzött kint, németül, angolul megtanult, mindent megért, s a legfontosabbakat meg is érteti. Mégis hazajött.

Hala, hörcsöge, kutyája, papagája addig is volt, aztán – mivel lazák voltak a szabályok – vett magának egy farkaskölyköt is, amit reggelente, hogy világot lásson, vitt magával dolgozni. Horkai szállodavezetőként dolgozott éppen, szólni nem mert senki, hogy főnök, ezt azért nem kellene. Pedig a farkaskölyök játékos volt, hamar tartott a vendégeknek ébresztőt, besétált a szobákba. A legostobább farkas is legalább második kísérletre ajtót nyit, talán még a kulccsal is boldogul. Ámde ellensége volt párnáknak, lepedőknek, morogva széttépte a vendégek előtt, akik némi reklamáció után kiköltöztek.

Az apja szólt, döntsön: vagy a szálló, vagy a farkasok. A farkasokat választotta. Intelligensebbek, mint a kutyák, mondja büszkén. Csányi Vilmos világhírű etológus kísérletezett nála, a kerítés mögé sült csirkéket tett le, lábukra madzagot kötött. A kutyák ábrándosan nézték a kerítésen túli csábító falatokat. Tíz farkasból tíz a madzaggal áthúzta a csirkét magához, egyik még a madzagot is felfalta.

Úgy mondja Horkai, jókor váltott. Alig túl a rendszerváltozáson, amikor az állatkertek kezdték az uniós normákat betartani, laikusoknak is osztogattak farkast, medvét, máskülönben el kellett volna altatni őket. S az állatok kerültek még rosszabb körülmények közé, mint előtte. Tud medvéről, ami tíz évig kétszer három méteres ketrecben élt, s mikor mozgalom indult a kiszabadítására, szegény már lábra sem tudott állni. Dolgozott ő is medvefarmon, majd önállósodott, s híre ment, ez a fiú ért ahhoz, amit csinál, filmezni hívták. Homoki Nagy Istvánnal kezdett (van a természetfilmek kedvelői közül, aki e nevet nem ismeri?). Ma már jóval száz film fölött jár.

„Eleinte keveset tudtam róluk, velük együtt tanultam. Ma már tudom, mi az, amiben az állatok együttműködnek velem, s mi az, amire a rendező hiába kér, nincs az a pénz, amiért vállalkoznék. Alapelv nálam, hogy állat, ember nem sérülhet. 
Rendezők? Volt, aki négy kakast kért a forgatásra, s mikor megjöttem, reám csodálkozott, hol vannak a tyúkok. Éppen szoptatják a csibéket, feleltem. Jó, akkor megoldjuk nélkülük, mondta. A másik a legyeket hiányolta, hogyhogy nem hoztál, kérdezte. Hoztam nyúlbelet, kiraktam az asztal fölé, pillanatok alatt vagy húsz légy döngte körül. Üvegpohárral megfogtam őket. Nem volt nagy szerepük, a világítólámpa körül kellett körözniük, de hol a fény nem stimmelt, hol szembenéztek a kamerával. Újabb legyeket fogtam, mire a felvétel jó lett. Négy legyem maradt, azt a rendezőnek ajándékoztam, hátha valami még eszébe jut. Nem győzött hálálkodni. Húsz éve dolgozom a filmesekkel, főleg külföldre hívnak. Ma már csak olyan munkát vállalok, amihez tényleg értek. Delfinekkel biztosan nem filmeznék, de békákkal sem, tőlük undorodom.”

Már Brumit nézzük. Barnamedve, ha két lábra áll, akkora, mint egy hegyomlás. Az Anonymusban csodálhattuk: egy ketrecben kutyák támadnak rá, a nézők üvöltenek, Brumit széttépik. De trükk volt az, a kutyák műmedvét kaptak szét. Brumi, ha kell, lekváros almáért két lábra áll, bukfencezik. Az a baj, ma már az animátorok mindent megoldanak az állatok helyett. Leonardo di Caprio amerikai színész idén Oscart is kapott, medvével küzdött – de aki ért hozzá, látja, csalás az egész. Horkai, ha itthon van, iskolákba jár, farkasokat visz, hogy ne féljenek tőlük a gyerekek, se más. Mert előbb-utóbb itt lesznek az erdeinkben ők is, a medvék is.

Nem lesz ebből baj, érdeklődöm.

„Milliónál több nagyvad él már az erdőkben, pusztul közülük sok. A farkasok, a medvék élő nagyvadra nem támadnak, az elhullott vadakat tüntetnék el. Ők a jó szemétszállítók.”