'Tudom, a szemétbe vágják majd írásomat, mégis elküldöm'

1946.
 A közellátásügyi miniszter rendeletet adott ki, amelyben az egykilós kenyér árát az ország egész területére 92 fillérben állapította meg. Ugyanakkor a bérsütések díját kenyérnél 22 fillérben, a tészták sütését pedig kilónként 26 fillérben állapította meg. A pénzügyminiszter az egész ország területére a rózsaszalon gyufa árát csomagonként 40 fillérben, a dobozos gyufa árát pedig 24 fillérben állapította meg.

1956.
 A Dráva holtágában, Péterhidánál motoros csónak berreg, de ez a motor nem a dereglyét hajtja, hanem 220 voltos áramot fejleszt, amivel a halászok halakat fognak. Háló nélkül! Illetve, egy merítőháló azért szükséges, ezzel veszik ki az áramütéstől elkábult halakat. Az áramfejlesztő össze van kötve egy vaskosárral, amit egy hosszú rúd segítségével tesznek a vízbe. Akkor minden olyan hal, amelyik 3-4 négyzetméteres körzetben tartózkodik, áramütést kap, rövid időre elkábul, s a felszínre kerül. Itt már csak össze kell szedni őket, s vége is halászatnak.

1966.
Megtelt a Népstadion a II. Országos Sportnapok megnyitójára. Elsőként Kulcsár Gergely olimpiai ezüstérmesünk érkezik, ő gyújtja meg az Országos Sportnapok lángját. Az ünnepi beszédek után a zöld szőnyeget apró sportpalánták népesítik be, és egy játszótér hangulatát varázsolják ide. Utána tornászok szemkápráztató gyakorlatai következnek, majd 1400 katona napbarnított, mezítelen felsőtesttel, fehér nadrágban vonul a pályára. Gyakorlatuk láttán szinte vágy ébred a nézőben, jó lenne velük együtt sportolni. A stadion megtelt: hetvenezren bámuljuk a megnyitót.

1976.  
Húszéves esztergályos vagyok, még a szülői házban élek, velünk lakik a bátyám és a felesége is. A sógornőm igen csinos, de a bátyám az utóbbi időben elhanyagolja, én tudom, hogy másfele jár. Egyik éjjel hangosan sírt – a bátyám szokás szerint kimaradt –, én átmentem hozzá vigasztalni. Ő sírva borult a vállamra, addig-addig vigasztaltam, míg reggel együtt ébredtünk fel. Kétségbe vagyok esve, a bátyámat szeretem, a sógornőmet sajnálom, ő meg egyre kedvesebb hozzám, olyannyira, hogy a bátyám már gyanút fogott.

1986.
Üzemmérnök vagyok, jól keresek, csodás családom van. Másfél éve azonban belépett valami az életembe. Erről írtam első versemben: „Beléd estem, költészet, nagyon, / Uralkodol rajtam, és én hagyom. / Másnak a mámor a nő és a pia, / Engem csak te szédítel, poétika.” Hamarosan egy százoldalas füzet telt meg a verseimmel, amiket azonban egyetlen lap sem közölt, pedig vállalati rendezvényeken szép sikerrel szavaltam ezeket. Egy hasonló költőtársam azt tanácsolta, költözzek a fővárosba, mert „jelen kell lenni a küzdőtéren”. Feleségem viszont válással fenyegetőzik, ha nem hagyom abba a verselést, és nem térek vissza a munkahelyemre.

1996.
Tudom, a szemétbe vágják majd írásomat, mégis elküldöm. Érettségiztem, nem vagyok bunkó. Tudom, Bartók nem kajakozó volt, és hogy az Operaházban nem operálnak. De az unalmas, mézet csorgató, hazug magyar nótákkal torkig vagyok! Nem kellenek! Nem tudom, mitől műveltebb az, aki ismeri Fráter Lóránd dalait, de gőze sincs arról, ki volt Aretha Franklin. Aki oda van Sánta Ferencék bazseválásától, de nem tudja hova tenni a Bee Geest. És az sem baj, ha tudja, nem csak óramárka az Omega.

2006.
Szeptember elsején, 96 éves korában elhunyt Faludy György Kossuth-díjas költő, műfordító, író. Egyszer a boldogságról szólva azt mondta: „Ott is megtaláltam, ahol csaknem lehetetlen: a recski tábor sötétzárkájában. Egy fénycsík bejutott a kulcslyukon, kigomboltam az ingem, hogy a sugár a szívemre hulljon, sikerült a napos Hawaii szigetre képzelnem magam.” Faludy György immár maga lett a fénysugár.