Az én képernyőm: Szelídül az emberiség?

És mégis így van, Az erőszakos ember című sorozat meggyőző érvekkel támasztja alá a meghökkentő kijelentést és vezeti el a nézőt az emberi erőszak megértéséhez. A Spektrum az egyik legfelkapottabb gondolkodóval, a Harvard Egyetem professzorával, Steven Pinkerrel ismertet meg bennünket. A világhírű tudós – akit a Time magazin a 100 legbefolyásosabb ember közé is beválasztott – állítja: a modern korban a háború és az erőszak fokozatosan csökken. „Mivel a hírekben minden eddiginél több erőszakot mutatnak, az ember azt hiheti, hogy minden eddiginél erőszakosabb világban él. Pedig a statisztika éppen az ellenkezőjét mutatja: soha nem éltünk olyan békés korszakban, mint ma” – vallja a professzor.

Végigveszi a történelmet, a homo sapiens megjelenésétől kezdve. Akkor, ha megkívántad a szomszéd barlanglakó ételét vagy asszonyát, fogtad a bunkót és megszerezted. Majd ha törzsfőnökként a szomszéd területből kívántál meg egy darabot, fogtad a harcosaidat és gyors öldökléssel vagy akár évtizedekig tartó véres háborúval próbáltad megkaparintani. Steven Pinker a vérben úszó, szörnyű XX. századról is azt állítja: lehetett volna még ennél is rosszabb! A múlt században 100 millióan haltak meg erőszak áldozataként, de ha még mindig a régi, törzsi törvények uralkodtak volna – akkor egymilliárdan lettek volna.

Csak Dzsingisz kán kezéhez 40 millió ember vére tapad. A tömeggyilkosságok, a véres leszámolások tehát nem a XX. századdal kezdődtek. És kimondhatjuk: ma nincs államok közti háború. Polgárháborúk, nemzetek feletti hadviselés, terrorizmus persze igen, de olyan, hogy az egyik állam megtámadja a másikat, jelenleg – legalábbis hivatalosan – nincs. Mint ahogyan a családi ebédnél a tálon utolsónak maradt hússzeletért sem esik egymásnak a család. És párbajozni sem kell, helyette igénybe vehető a dühkezelési terápia. Ha bajod van másokkal, vagy ha valaki rosszat követett el, az azonnali megtorlás helyett az igazságszolgáltatás intézkedik. (Azért akadnak kivételek: például a futballhuliganizmus tipikusan XX. századi termék. Pinker professzor szerint emögött a férfivirtus és az identitáskeresés áll: megmutathatod, hogy férfi vagy és tartozol valahová.)

A családon beüli erőszak is azért tűnik növekvő számúnak, mert régen senki nem beszélt erről – ma viszont nagy a nyilvánosság figyelme, még ha sokszor nem is egyértelmű a megítélés. Szó esett még a digitális terrorról, az esetenként megzsarolt, megalázott, halálba kergetett tinikről is.

Az erőszak az emberrel együtt születik, mindenkiben ott lapul, de megtanuljuk kontrollálni. Csúcspontja a 2–4 éves kor: az ember ekkor a legerőszakosabb. Ilyenkor harap bele a másik bölcsisbe, vágja fejbe a kisöccsét, tépi ki a homokozólapátot az idegen gyerek kezéből. Aztán a genetika és a környezet hatása kiegyenlítődik. A fő kérdés nem az, hogy az erőszak hogyan keletkezik, hanem az, miképpen uraljuk. Erről szól a szocializáció.

Tehát attól, hogy a képernyőn naponta több halált is látunk, hogy minden egyes robbantás híre azonnal eljut a világ minden zugába, még nem lettünk erőszakosabbak, mint eleink, sőt. Neander-völgyi ősünknél meg sokkal, de sokkal kedvesebbek vagyunk.
Hát, ez is valami.