Dopping özvegymódszerrel - Hiába keresték az injekciós tűket, tiltott szereket

Már nem versenyez. Volt több is, most 500 postagalambja van. Első ránézésre mind egyforma vagy majdnem. De ő a fejét csóválja: nem úgy van az, mint ahogy két egyforma ember, úgy két egyforma galamb sincs.

Szomorú idők járnak most a postagalambokra: a terjedő madárinfluenza okán nem tilos, csak nem ajánlott őket reptetni. Pedig megszokták, hogy mindennap edzenek. Peller reggel ötkor autóval jó messzire elviszi őket, ők meg igyekeznek vissza. Hosszabb táv után fürdetés jár nekik, ital, jó mag, s párjukhoz bújhatnak kicsit. Ki ne felejtsük, a galamb hűséges teremtés, a madarak kapcsolata életen át tart – hát edzenek és sietnek haza, hogy együtt lehessenek. De most nincs repülés, reptetés, szegények néznek, nem értik, mi van.

S mielőtt legyintenének, a galamb csak egy galamb, jegyezzük meg: egy bajnok galambért, ha felteszik a képet az internetre, tíz percen belül kínálnak, majd fizetnek akár 6-700 ezer eurót (ha jó áll a forint, úgy kétszázmilliót). Pedig a galamb nem olyan, mint a labdarúgó, hogy ma zöld-fehér mezben játszik, holnap meg majd piros-kékben. Átigazolás itt nincs. Meg lehet venni a bajnokot, de versenyeztetni butaság, vétek. A postagalamb oda megy vissza – Peller József fogalmaz így –, ahol született. Neki is volt galambja, amit verseny közben elfoghattak. Nyolc év után jött haza, s pontosan oda ült, ahonnan nyolc éve elment. Hogy csinálta? Senki sem érti.

Japán kutatók évek óta keresik, mi a galambok titka: miként lehet az, hogy egyik versenyen háromezer galambból háromezer hazatalál, a másikon pedig a fele eltűnik, többé őket sosem találják. Ragasztották le a rajtnál a szemüket, a galambok hazaröpültek. Ragasztották le a csőrük fölött, akkor talán kevesebb ért haza. Majd találták ki, a mágneses rezonancia segíti őket. Hacsak úgy nem!

A nagy bajnokokat pillanatok alatt, kérjenek érte bármit is, tenyésztésbe fogják. S remélik, a nagy bajnoktól bajnok utódok lesznek. Lutri ez. Peller József is 1986- ban – akkor még hentesüzletei voltak – így vette Golden Boyt, akinek szülei, nagyszülei a Janssen testvérek voltak. Ő belga létére már Hollandiában született, utódai Peller Józsefnek három, vevőinek további nyolc olimpiai bajnoki címet hoztak. 2002. augusztus 8-án, 14 óra 25 perckor hunyt el. Kertjében temette el.

A bajnok galamb utódai hoztak annyi érmet, kupát, már nem férnek el a tágas nappali vitrinjében, s hoztak 24 karátos arannyal díszített galambász Oscar-díjat, amiből egy van a világon. Hoztak mellé díszpolgári címet, a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét, s ki tudja, még milyen elismerést, persze hozzá rengeteg versenytársat, irigyet, haragost, ellenséget.

Hol vannak már azok a daliás, szép idők, apró fondorlatok, mint anno, amikor a galambász két versenybírót hívott, hogy csúcsot akar dönteni?! S a két versenybíró, szintén galambász, sokáig jól érezte magát, míg csúcsidőn belül meg nem látta a  közeledő galambot, s akkor egyiküknek sürgős dolga támadt. Szinte menekült, mert egy ember megdöntött csúcsot nem hitelesíthet. Következő alkalommal, ez elő ne forduljon ismét, galambász az ajtót a bírákra zárta, de ők sem voltak hülyék, a barátaik a ház előtt fémbögrében csalogató magot rázogattak, hogy a galambok oda szálljanak, ne a dúcba, nehogy már idő előtt célba érjenek.

Ma már magasabbak a tétek. Hiába, hogy minden galamb négynapos korában azonosító karikát kap a lábára, s a verseny előtt további azonosító nyomkövetőt raknak rá, bárhonnan látható, éppen hol jár – amit az ember kitalál, nyereség reményében megpróbál kijátszani. Van, hogy sikerül, s akad, hogy nem.

A napokban egy versenyen kis hiba csúszott a számításba, a galambokat „duplikálták”: egy indult a mezőnnyel, egy pedig úgy negyedtávtól, s hamarabb hazaért, akár mint a repülőgép. Ez azért feltűnt. S az is, hogy a galambokat – mint a legjobb kerékpárosokat, úszókat, atlétákat – doppingolják. Izomnövelő, izomsavasodást csökkentő szereket kapnak, EPO-t, vérdoppingot, mifenét, akárcsak az élsportolók. Gondoljanak bele: kilós, másfél kilós galamb egy ezer kilométeres versenyt leszállás nélkül tesz meg. A távon versenytestsúlyának akár a felét elveszítheti. A dicsőség mellett komoly pénz a tét, a versenyzőknek itt is muszáj mintát produkálni.

A bajnokot külön kalitkába csukják, verseny előtt, után, s a kalitka előtt rendőr, doppingellenőr ül, lesi, várja, hogy valami ürüléket produkáljon, amire lecsaphatnak, amit laboratóriumba visznek, benne tiltott doppingszert keresnek. Volt olimpiai bajnok galamb, akinek címét emiatt el is vették. Galamblelkű galambász nincs, mindenki másban valamiféle trükköt keres. Peller is:

– A házam elől évek alatt kétszáz kukát loptak el, benne injekciós tűket, tiltott szereket kerestek. Nem találtak. Pedig doppingolom a postagalambjaimat én is, az úgynevezett özvegymódszerrel. A verseny előtt öt nappal elveszem a párjától, kiutaztatom, s amikor indul, alig várja, hogy hazaérjen. Ha megérkezik, fürdés, evés, ivás után egy napot a párjával tölthet. Sajnálom persze őket, de ki az, aki nyerni nem akar?! Ideje már kiszálltam ebből a cirkuszból, elegem lett a harcból, de míg leszek, galambom is lesz, utána is gondoskodom róluk. Utódom nincs, így Magyarországon egyetlen galambom sem marad. Aki versenyezni akar, dolgozzon, küzdjön annyit, mint én. A sikert ingyen sosem adják. Bár bevallom, nekem ez nem is munka. Szeretem őket és kész! Hát nem gyönyörűek?

Igen, azok. Elszomorító, hogy mind több helyen a világon a galambokat  már drogfutárnak használják. Ötdekányi anyagot a lábára erősítve elvisz, nincs határőr, aki lebuktatná őket.

Ezek itt csak ülnek, néznek, Peller Józsefet lesik: mi van? Napok múlnak, s ők nem edzenek, alig mozdulnak. Pedig szabadnak születtek, repülni szeretnének.