Megszűnik az adok-kapok - Trump, Putyin, az Orbán-kormány jövője, ahogyan az Amerika-szakértő látja

– Az '50-es években tette fel a kérdést az amerikai diplomata, Henry Kissinger az akkori elnöknek, Harry S. Trumannak, hogy mire a legbüszkébb. A válasz így szólt: „Arra, hogy totális vereséget mértünk az ellenségeinkre, majd visszavezettük őket a nemzetek közösségébe.” Donald Trump, félredobva sok évtizedes gyakorlatot, a bezárkózás politikájával nyerte meg a választást. Ahogy beiktatási beszédében fogalmazott: „America first!” (Amerika elsődleges!) A kölcsönös függés korában kivitelezhető ez?

– Az amerikaiak egész egyszerűen nem tehetik meg, hogy bezárkózzanak. Gondoljon csak arra, hogy a világ fogyasztóinak és tőkéjének 80-80 százaléka az Egyesült Államokon kívül van. Az elképzelhető, hogy sikerül nagyvállalatokat rávenni arra, a termelést hazavigyék, például azzal, hogy különadót vet ki azokra a multikra, amelyek külföldön gyártatnak és termékeiket visszaexportálják. A gyárak hazaköltözésére már akadnak példák, a Ford Mexikóban egy letárgyalt szerződést mondott vissza. Inkább 800 millió dollár kártérítést fizet, csak hogy az USA-ban építse fel az összeszerelő üzemét, és egy légkondicionálót gyártó üzem is inkább Amerikában bővíti a termelését. Kérdés, hogy ez mennyire drágítja meg az amerikai vállalatok gyártását, rontva ezzel a versenyképességet.

– Trump „koronázási” beszédében továbbra is kitartott amellett, hogy visszalépne az Egyesült Államok egyensúlyteremtő, békefenntartó, vagy ha úgy tetszik, világcsendőr szerepéből. Az új elnök szeretné, hogy – nem csak pénzügyileg – nagyobb terhet vállaljanak a szövetségesek, például úgy, hogy a saját régiójukban, a Balkánon, a Mediterráneumban ők tartsanak rendet. Vajon ebbe az űrbe be tudnak majd lépni a szövetségesek?

– Ha Európa komolyan gondolja, hogy jelentős játékos akar lenni a világpolitikában, akkor az jelentős kötelezettségekkel is jár. A mostani biztonságpolitikai vita a NATOnak fizetendő 2 százalék körül azonban bizonyos szempontból felületes. Az amerikaiak ugyan többet költenek az úgynevezett kemény biztonságra, tehát harckocsikra, repülőkre, Európa viszont sokkal többet áldoz segélyezésre, mint az USA. Az is egyfajta védelem, ha Afrikában megpróbálom termővé tenni a talajt annak érdekében, hogy az ott élők ne induljanak el, s ne idézzenek elő még nagyobb migrációs válságot, ami később esetleg fegyveres konfliktushoz vezethet. Ha a kétfajta védelmet összevetjük, már nem biztos, hogy nincsenek egyensúlyban az amerikaiak és az európaiak erőfeszítései a biztonságpolitika terén.

– A kínai–amerikai viszony lehet az egyik tényező, amely meghatározza a világ jövőjét. Hszi Csin-ping kínai elnök a beiktatással egy időben zajló davosi világgazdasági fórumon a globalizáció mellett érvelt. Multikulturális hasonlattal élt, amikor azt mondta a globalizáció káros hatásáról, hogy Ali baba kincses ládájából mára Pandóra szelencéje lett, az előnyöket mégis minden országra ki kellene terjeszteni. Az ideológiai szerepcsere politikai hatalomátvétellel is járhat?

– A nemzetközi élet olyan, mint a fizika: ha vákuum keletkezik, azt előbb-utóbb valaki betölti. Kínának ezeket a megnyilvánulásait azonban óvatosan kell kezelni. Ez egyrészt a nagyvilágnak szólt: ha az USA úgy gondolja, hogy nem vállal több szerepet, szívesen venne át pozíciókat. Azt viszont látni kell, hogy Amerika gazdasága még mindig erősebb, mint Kínáé, ahol kevesebb nemzeti összterméket ötször annyi ember állít elő, amit Amerikában. Belső-Kína elmaradott, nem létezik rendes nyugdíjrendszere, az ország nem rendelkezik szövetségesi rendszerrel – Pekingnek óriási feladatokat kell megoldania.

– A Donald Trumpot övező számtalan megválaszolatlan kérdés legizgalmasabbika az orosz–amerikai viszony alakulása. A demokraták számítógépes rendszerének orosz hackelése sokakban felvetette a kérdést: a világ urát valójában Vlagyimir Putyinnak hívják?

– Nem, de kétségtelen, ügyesen politizál, mert többet mutat, mint amennyi. Bismarcktól származik a mondás, miszerint „Oroszország sosem annyira erős, mint amilyennek látszik, és sosem annyira gyenge, mint amilyennek látszik”. Most épp nem annyira erős, mint amilyennek látszik. A demográfiai mutatók rosszak, évente 200 ezer embert veszít el, a férfiak átlagéletkora 58 év, a nőké valamivel magasabb, gazdasága egyoldalú, a fosszilis energiára épül. Az emberek nem rohannak azért, hogy orosz államkötvényeket vegyenek. Amerikának 19 billió dollár értékben finanszírozza a világ az államadósságát. Tudna mondani egyetlenegy orosz terméket vagy brandet az olajon, gázon, aranyon és fegyveren kívül?

– Vodka.

– Igen, de a skótok sem tudnak megélni csak a whiskyből.

– Mégis az oroszok hackelték meg az amerikaiakat!

– Amit kevesen mondanak ezzel az üggyel kapcsolatban, az az, hogy volt mit meghackelni. Egyrészt a demokraták elindítottak egy olyan jelöltet, akit már 2008-ban sem fogadtak el a saját szavazóik: Hillary Clinton veszített Obamával szemben. Ráadásul az addig sem könnyű hátizsákja nem lett könnyebb. Azért az nem szokványos, hogy 4 év alatt 14 mobilt használnak el úgy, hogy azokat sósavval leöntik és kalapáccsal összetörik, hogy eltüntessék az e-mail botrány bizonyítékait. Az is kikezdhető, hogy a Clinton Alapítványtól Bill Clinton néhány százezer dollárért tart külföldi előadást az AIDS-ről úgy, hogy nincs egyetlen AIDS-es sem a hallgatóság közt. Majd kicsivel később ez az ország pár millió dollárral támogatja az alapítványát.

– Azért Donald Trump sem épp korrekt politikustól megszokott módon viselkedik. Üzleti vénája dominánsabb. Számos országban gazdasági érdekeltségekkel rendelkezik, érdekeinek megfelelően hol alkudozik, hol fenyeget. Kabinetjében is az üzleti világból érkező személyek vannak túlsúlyban. Donald Trump vett egy zártkörűen működő részvénytársaságot, melynek neve: Amerikai Egyesült Államok?

– Korántsem példa nélkül való, hogy a politikában a gazdasági érdekeket helyezik előtérbe. A '20-as évekből Calvin Coolidge-tól származik a mondás: „Ami Amerikának hiányzik, az kevesebb politika az üzletben, és több üzlet a politikában.” Egyébként korábban is volt arra példa, hogy amerikai elnökök üzletembereket vontak be a kormányzásba. Kennedy védelmi minisztere az a Robert McNamara, aki a Ford főmenedzsere. Bill Clinton pénzügyminisztere, Robert Rubin szintén a Wall Streetről jött. Az, hogy Trump például a Goldman Sachstól hozott üzletemberekkel veszi magát körül, értelmezhető úgy is, hogy nem fogja ledózerolni a Wall Streetet. Ez nem más, mint azzal a republikánus elittel való kiegyezés, amellyel szemben annak idején kampányolt. Mivel Trumpnak semmiféle kormányzati tapasztalata nincs, fontos, kikre támaszkodik. Tapasztalt szakembereket hozott be a kormányába.

– Ennek ellenére stílusa alapján olyan, mintha egy elnöki monarchia élén állna. Szélsőséges a feltevés, de elképzelhető az, hogy az eddigi liberális demokráciát egy putyini mintára működő autokrácia váltsa fel?

– Az új elnök egy nagyon szerteágazó, pókhálószerű érdekviszonyban találja magát, ahol ugyan sok mindent meg lehet tenni, de hegyet völgy nélkül ő sem tud teremteni. Az alkotmány, a legfelső bíróság és a szövetségi bíróság döntései, sőt a különböző érdekcsoportok és etnikai lobbik ellen az amerikai elnök sem képes tenni. Amikor az 1950-es években a legfelső bíróság deszegregálta az iskolákat, Eisenhower elnöknek, bár ő maga személyesen nem értett vele egyet, végre kellett hajtania a döntést. Utasította a Nemzeti Gárdát, hogy kísérjék be a feketéket az iskolákba, ahová a fehérek nem engedték be őket. Ezenkívül az üzleti alapon működő sajtóval – mely amúgy is ellenséges vele – sem tud mit csinálni Donald Trump.

– Magyarország számíthat az eddiginél kedvezőbb megítélésre a Trump-adminisztrációban? Hiszen mégiscsak egy pártcsaládhoz tartozó politikai formáció irányítja a két országot.

– A Fidesz értékalapon valóban közelebb áll a republikánusokhoz, mint a demokratákhoz. Az biztos, hogy Clinton esetében nem lett volna nagy összeborulás. Trump viszont azt nyilatkozta, nem akarnak beleszólni más országok belügyeibe. Valószínű, hogy a nyilvános politikában az adok-kapok meg fog szűnni. A gazdasági kapcsolatok eddig is jók voltak, az viszont szinte biztos, hogy a védelmi kiadásokat növelni kell – de a varsói csúcson már múlt nyáron megígértük, hogy azt évenként 0,1 százalékkal emeljük a bruttó nemzeti termék arányában.