Sír mellé kell átkot ásni - Tévémágussok, online átkok, és a kétezer éves hagyomány

Bizonyára az emberi beszéddel egyidős az  átkozódás. Nem nehéz elképzelni, hogy a halászó-vadászó, gyűjtögető ősember miket gondolt, amikor szembesült a nála erősebb konkurenciával, s így élelem, netán asszony, család nélkül maradt – mindenkinek a fantáziájára bízom. Ám nem mindenki átokszórása lett eredményes, ezért idővel létrejött a kiválasztódás e területen is: megjelentek a szakemberek, a profi varázslók. Megérte erre a pályára lépni, hiszen amíg a törzs vadászott vagy hadakozott, addig a mágus a székhelyén evett, ivott, bódította magát. S ha volt olyan okos, hogy hosszú időn keresztül ne veszítse el a fejét – a szó szoros értelmében: lecsapatás által, valamely elvétett jóslat következményeként –, szép vagyonra is szert tehetett.

A római korban a varázslók a népnek is dolgoztak, nyilván ellenszolgáltatás fejében. Ennek nyomait Aquincumban, az egykori Alsó-Pannónia központjában is fellelték régészeink.

A mai Óbuda területén épült város feltárt része most múzeum, amelyben nemrég időszaki kiállítás nyílt e témában, bemutatva az átok létrehozásának, illetve elhárításának korabeli lehetőségeit. Mert bár a rontómágia, az átokmondás meg -kérés, az igazságszolgáltatás túlvilági befolyásolása illegálisnak számított a birodalomban, a neves varázslóknak mégiscsak kerültek klienseik: a társadalom minden rétege – a császári családtól a rabszolgákig – igénybe vette az erő sötét oldalát.

Ilyen megrendelő volt Oceanus vagy netán valamelyik cimborája. Legalábbis erre utal a három aquincumi ólom átoktábla egyikének szövege: „Iulia Nissa és Gaius Mutilius ne tudjon cselekedni Oceanus ellenében, Amoenával szemben. Gaius ne tudjon Felicióval szemben cselekedni…” – és így tovább, számos szereplőt felsorolva. Az efféle átoktáblákon keresztül lehetett üzenetet küldeni az isteneknek és az alvilági erőknek: segítséget kérni tőlük, hogy valaki elégtételt kapjon az őt ért sérelmekért, vagy egy másik személy akaratának megtöréséhez.

Hogy a kérés a megfelelő szellemekhez biztosan eljusson, a táblákat sokszor szentélyeknél rejtették el. De nagy előszeretettel ásták el sírok mellett is: egy-egy nemrég elhunyt személy nyughelyénél nyilván élénkebb a szellemek jövés-menése, könnyebben belebotlanak a táblába – gondolhatták. A kiállításon rekonstruált római kori varázslóműhely kétezer évvel ezelőtti eredetijébe meglehetősen hátborzongató lehetett ellátogatni: állatkoponyától akasztott macskán keresztül szögekkel teleszúrt babáig sokféle szörnyűséggel találkozhatott az egykori átokkérő.

Vagy védelemkereső – hiszen a természetfeletti erők elleni oltalmat szintén a varázslók tudták megadni. A kiállításon szereplő elhárító eszközök aranyból, bronzból, csontból, kőből, borostyánból készült ékszerek. Láthatók amulett-tartó apró kapszulák is, amelyekbe mágikus  jelekkel teleírt fémlemezeket vagy papiruszdarabokat csomagoltak. A védőeszközök arról is tanúskodnak, hogy a különböző tartományok népei beépítették rítusaikba más népek szokásait, hitviláguk részeit – számos hellén, közel-keleti, de kelta és germán motívum is fellelhető a nyakékeken, karkötőkön.

Ugorjunk két évezredet, a mába. „Itt küldhetsz átkot valakire. De előre szólok: vigyázz! Az átkod könnyen a saját fejedre szállhat! Van , hogy átokkal kell élni, de átkot szórni bárkire végtelen felelősség! A gonosz hatalmak ideig-óráig segíthetnek, ám hosszú távon busásan megfizettetik veled szolgáltatásaik” – a honlap, amelyen e szöveg olvasható, bárki számára elérhető. Persze nemcsak átkot, hanem áldást, szerelmi kötést-bontást is lehet kérni, továbbá jóslatot és álomfejtést, ahogyan jó tanácsot is.

A mai Oceanus és Felicio valahol bizonyára szorgalmasan és kitartóan kattintgat a számítógépe egerével…