Megkésett érzések – Az 1945 című filmben a lelkiismeret hisztériává fokozza a nyugtalanságot

Izzad az állomásfőnök. Nem csupán a nyár csorog az arcán, a félelem verejtéke is, ahogyan tapossa a biciklijét. Tekernie kell a hírrel, megelőzni a két jövevényt. „Visszajöttek!” – sziszegi aztán a kocsmában a jegyző fülébe. – „Visszajöttek a zsidók!”

Az 1945 című filmben – amely Szántó T. Gábor elbeszélése alapján készült – a lelkiismeret hamar hisztériává fokozza a nyugtalanságot.

Felbolydul a falu. A két zsidó lassú „visszamenetelését” lopva lesik ablakmélyedésből, kerítéstövéből, csipkefüggönyök mögül. Ilyen zavart pillantásokkal kémlelhettek akkor is, amikor elhurcolták mellőlük zsidó szomszédjaikat.

Saját bűne miatt riadt a közösség. A számonkéréstől rettegnek a nyerészkedők, hogy vissza kell adniuk majd mindent, amit a zsidók deportálásával megszereztek. Házat, boltot, ágyat, szőnyeget, ezüstöt. Hatalmat és vagyont. Pedig a jómód már „törvényesen” is az övék, hivatali papírjuk van róla a jegyzőtől. Aki persze a legtöbbet nyerte az aljasság üzletén. Az illatszertárt. Ezért is fürkészi különösen gyanakodva az „illatszeres zsidókat”.

De ők senkit nem vonnak felelősségre. Azért jöttek vissza, hogy eltemessék a halottaikat. Pontosabban: ami maradt belőlük. Valójában kiscipők, gyerekjátékok, személyes dolgok vannak a ládában.

A két zsidó komor méltóságú jelenléte viszont mégiscsak szembesít az árulással, a hazugságokkal, csalásokkal. Azzal, ahogyan a hétköznapi gazságok történelmi bűnné lettek kis közösségekben is. S bár vannak, akik vezekelni próbálnak a faluban, azért a lelkiismeret-furdalás mindig megkésett érzés.

A film ennek ellenére sem vádirat. Ítélet viszont mégiscsak születik: mire lesújt a vihar az alföldi tarlón, a bűntudat, a szégyen már feldúlta a falut. Az 1945 – fekete-fehér mozi. Török Ferenc rendezte. De éppúgy Ragályi Elemér operatőr filmje is, és a színészeké. Kiváltképp a jegyzőt alakító Rudolf Péteré.